Nyolc éve Viagrát szed Stohl András
Állítólag nyolc évvel ezelőtti balesetekor olyan sérülést szenvedett...
...ami miatt naponta egyszer képes együttlétre.
Viagra hevert Stohl András kocsijának ülésén, derült ki a balesete után készült fotókból. Sokan nem értik, mi szüksége van az életerős macsónak a kék pirulára. Stohl volt szeretője elárulta a választ.
A színész-műsorvezető nagy árat fizetett múlt hétvégi balesetéért: számos munkáját elvesztette, nagy összegektől esett el és sok rajongója ellene fordult. Ráadásul nem tudni, sikerül-e valaha is visszaszereznie azt, amit hosszú évek alatt felépített.
Csak kevesen tudják, hogy Stohl ma is bűnhődik egy korábbi felelőtlensége miatt: 2002-es balesete után maradandó károsodást szenvedett. Nyolc éve is közepes alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a 30-as úton, amikor Aszód és Gödöllő között gépkocsija felborult, hármat pördült, és a tetejére borulva egy árokban állt meg.

A színészt súlyos fejsérülésekkel és csonttörésekkel szállították kórházba. Volt szeretője szerint azóta Viagrát szed.
A Borsnak névtelenül nyilatkozó fiatal lány elmondta: nem véletlen, hogy a május 8-án súlyos autóbalesetet okozó sztár autójában vágyfokozót találtak. A gyógyszert orvos írta fel számára - nyolc éve.
A lány pincérnő volt, amikor pár éve megismerkedett a színésszel. Stohl vadásztársaival volt, amikor ráhajtott a jó alakú, szép arcú lányra. "András nagyon vonzó, jóképű férfi, lehengerlő magabiztossággal és olyan izgalmas, szexis kisugárzással, amely csak kevés férfi sajátja" - mesélte a bulvárlapnak a lány.
"Nagyon durván nyomult rám, kétséget sem hagyott afelől, hogy le akar velem feküdni. Én egyedülálló voltam akkoriban, és imponált a közeledése. Még akkor este összejöttem vele. Egyéjszakás kalandra számítottam, de fél évig tartott a viszonyunk. Szenvedélyes, tapasztalt szerető volt, de majdnem minden alkalommal igénybe vett egy kis segítséget.
Kiderült, hogy rendszeresen Viagrát szed, az orvos írta fel számára. Nevetve kérdeztem tőle, hogy egy ilyen életerős férfinak minek Viagra. Elmondta, hogy a nyolc évvel ezelőtti autóbalesete során olyan maradandó sérülést szenvedett, amely miatt csak naponta egyszer képes együttlétre, és ennek megélése sem annyira intenzív, mint korábban. Márpedig ő kifejezetten szenvedélyre éhes ember" - árulta el a volt kedves.

(Forrás: Bors)





KOMMENTEK:
holmi jöttmentek pálcát törjenek
felette ehhez senkinek nincs joga!!!!"
baszod mi vagyunk a jöttmentek nem ez a barom aki örülhet hogy nem gyilkolt meg senkit, nem sokon múlott! szegény öreg bácsi a kórházban szenved,m ha a te apád lenne mit szólnál? idióta ostoba némber, az ilyenek miatt tart itt ez az ország, ásd el magad te agyatlan
Nézte a halál az "alakításait" ennek a beképzelt, ostoba hájfejű, szar ripacsnak! Betont a lábára és irány a duna!
A Nő tuti ku@va. Jellemtelen kis szemét.Sajnálatos módon Buci csak seggbe kúrhatta, és nem szájba, mert ha betette volna neki jó alaposan, most nem fecseghette volna ki ezeket a dolgokat.
Nem átkozódok, nem kívánok neki rosszat, csak annyit, hogy járjon úgy a magánéletében, ahogyan másnak "jót" tett.
Aljadékja a láp legmélyéről ez a nőnek aligha nevezhető picsa.....
remélem sülyesztőbe kerül, ügy 4 évre néhány egyszerű férfi egyeddel. Akik megmutatják hol lakik az úristen. Idejelenne ha végre ezek a fazonok is azt kapnák amit bárki más utcáról.
Így meg tuti kap egy ejnyebejnye Bucika na menj haza és ígyál tovább bírói dorgálást. OSZT JÓ NAPOT.
Bennfentes!
Nem hiszem el, hogy ennyire ráérnek
az emberek mással foglalkozni. Már
békén hagyhatnák Őt . Szerintem most
segítség kellene neki és támogatás
nem bántás ! Rosszat meg nem szokás
másnak kívánni ! Nem ezt érdemli, hogy
holmi jöttmentek pálcát törjenek
felette ehhez senkinek nincs joga!!!!
Ez a penz és a hatalom, a haverjai majd elintézik neki ezt is nem kell izgulni...
A többi siras korulotte csak média hogy valamit el lehessen adni a népnek találjunk ki mindent...
ui : De ha TE vagy én csináltuk volna mindezt már rég seggbe kukiznának velünk Tökölön, csóri Előd esetéről nem is beszélve...
ez a véleményem
És még meg merik kérdezni TŐLÜNK hogy utáljuk azokat akik a törvény felett állnak ?
Tegyetek úgy, mint én .Kikapcsoltattam
ezen műsorokat és nem őrlöm magam rajtuk. A VPO amit lefoglal és ami átcsúszik azt jól megfizetett emberek rendelték.A végkifejlet nem lesz azonos
súlyban a sérültek helyzetével.arany köpés-kéz--kezet mos!!!Átérzem a sérültek
helyzetét.Közel 5 éve sérültem és itt is
a k.....k....akar érvényesülni,pedig ez csak ügyvéd rokon,hát akkor????
I'm so sorry! can you believe?..:DDDDDD
Ahha..latom am!..tecek neked..:DDDDD Jarhatunk,ha mar ennyire akarod!:DDD Megaggyam a feszbuk cimem?:DDD mert en egy szeleslatokoru lany vagyok am...nem baj ha nem tood mit jelent..attol en meg teged okosnak tartalak ..felnezek rad! sot..fanatikus rajongod lettem!:)))
become an object of worship!
nyugodj meg! sokkal lazabban!:DDDDD
leulhecc! mi van? nem teccik az irasmod?:DDDDD
Nem kaptal engedelyt arra,hogy megszolithass! szamomra te nem vagy vitapartner!!!!! ertve vagyok???..arra,hogy te mit gondolsz..szinten magasrol teszek..Buta vagy fijjam..mint az setet iccaka..leulhecc
Commenteket kérek ,és megkövezést ha a többség nem ért eggyet velem ...
Közszereplő, példamutató magatartást kell mutatnia!
Mindenkinek vannak problémái. Emberségből viszont levizsgázott, már régen!
Lehet bármilyen jó szakember, szexis, jóképű, vagány..., de mint ember sajnos egy nulla!
Buci nem hibázott, hanem rendszeresen megszegte a törvényt, és súlyosan veszélyeztetett más embereket.
Ez nem véletlen baleset volt, hanem tudatos ittasvezetés.
Persze, ezért nem kéne kiteregetni az intim életét.
Bár azt hiszem, a volt szerető nyilatkozata is sok mindent elárul S.A. személyiségéről.
Talán most majd átértékeli az életét, és a dolgok fontosságát.
Talán nem lesz még késő megtalálnia önmagát.
Szerintem mindenki a saját-és családja problémájával foglalkozzon.
Elég szomorú,hogy EMBEREK csak úgy boldogok,ha más problémájával foglalkoznak.
Buci nagyszerü ember...,most hibázott,de bárkivel előfordulhat,lehet,hogy Te leszel a következő....?
GONDOLOM A PÉNZ MIATT NEM TESZI,A GYEREKET MINEK A RENDŐRSÉGRE CIPELNIE,EGYBŐL PÉLDÁS CSALÁDAPA LETT!!!SZÁNALMAS EGY EMBER,MEGÉRDEMLI HOGY KITEGYÉK A SZÜRÉT MINDENHONNAN!!
Teljesen szét kell választani a dolgokat.A baleset körülményei elítélendőek,ne kapjon se többet,se kevesebbet mint egy átlagember. De a szexuális problémájához egyikünknek sincs köze, mivel a balesethez sincs köze.Én sajnálom a problmája miatt, együttérzek vele.A hölgy mi a fenének tárja a közönség elé ezt a dolgot!? ÁRULÓ! Ő is megérdemelne egy büntetést ezért.
Nekem menne a napi 1..csak az asszony nem igényli. :D:D:D (21 év házasság)
Ha a szomszéd fia csinálta volna mindezt,akkor nem tudna róla senki.Függetlenül attól,hogy hányadik esete lenne.
számoljunk csak...
... elég jól kereshetett.
mostantól majd kevesebbet dug, csak ennyit veszített, mi ebben a probléma?
De azt is el tudom képzelni, hogy a szennylap csak kitalálta az egészet.
Többek közt én is! :-)))
Mit fizettek ezért????,hogy ilyen intim dolgokat kifecsegj?
Szégyen a Társadalomnak az ilyen személy.
csámcsogjanak a felelőtlenségén.
csámcsogjanak a fegyvernek minősülő távcsöven ha már nem jut jobb az eszükbe.
na de egy orvosi problémán???
legközelebb az is bekerül az ujságokba hogy kalmopirint szed ha fáj a feje????
573672
SZÓLJ HOZZÁ!