Hab ID Regisztráció OpenID

Norbi: Nem tűröm, hogy Rékát cikizzék!

2010. 08. 12. 10:10
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Dühös a fitneszguru, mert a sajtó "szétszedte" élete párját az elbukott rekordkísérlet miatt

Schobert Norbi dühöng. Most kivételesen nem az édesgyökérfüggő Gombos Edina miatt, hanem azért, mert meghiúsult rekordkísérlete után szétcikizték feleségét a sajtóban.

Ahogyan beszámoltunk róla (lásd: kapcsolódó cikkeknél), Rubint Réka a kecskeméti repülőnapon szeretett volna Guinness-rekordot felállítani egy össznépi nagy tornázással, de a közönség meglehetősen passzívnak bizonyult. A rendezvényen nemcsak a látogató volt - az elmúlt évekhez képest - kevés, de a mozgás utáni vágy is. Így a szervezők mellett a fitneszlédi is bosszankodhatott: a rekordkísérlet csúnyán meghiúsult. (Rékának a sikerért legalább 9300 embert kellett volna megmozgatnia, végül csupán kb. ezren vettek részt az alakformáló tornán, beleszámítva a magyar honvédség elitalakulatának száz fős csapatát is.)

 

 

 


Norbi oldalbordája nem rejtette véka alá csalódottságát: véleményét egy közösségi portál oldalán fejtette ki. "Bár több tízezer ember látogatott ki tegnap a kecskeméti repülőnapra, mégsem sikerült 10 perc időtartamig levetkőzni a pesszimista közönyt. Nem sikerült összetartanunk és megmutatnunk nekünk magyaroknak, hogy képesek vagyunk a tavalyi, izraeliek által felállított rekordot megdönteni. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Ennyit tudunk!"

A kudarc nyomot hagyott a bulvársajtóban is - Norbinál ez verte ki a biztosítékot. A fitneszguru ugyancsak egy közösségi portálon vett revansot. "Tiszta szívből azt gondolom, hogy sosem az az EMBER bőg le, aki mozgásra szeretne bírni egy elhízással, betegséggel küszködő, önbizalom és reményvesztett országot. Lebőgött a meghívó, az amatőr szervezés, lebőgött a több ezernyi, körben álló, nem mozduló, bámuló résztvevő (...) Az én címem, ha újságíró lennék: "Rengetegen tornáztak, de ezúttal nem sikerült a rekord. Alcím: Réka nem adja fel, jó példát szeretne mutatni." Mások vagyunk" - írta Norbi.

(Forrás: Nők Lapja)

KOMMENTEK:

Nelli 2010-08-26 17:39:26
Norbika! Fantasztikus dolgot kaptam töled,a nyakláncomat sem sajnáltam azért a zacskó madáreledelért, amit olvasok, sok szerencsétlen lányra is rátukmáltál.Olvasom azt is a veletek kapcsolatos portálokon,hogy van akinek sikerült egy keveset törlesztenie,de remélem én leszek az a szerencsés,akinek sikerül úgy a töködbe rúgni,hogy utóljára elmenj és a dugás,csak marad a régi szép emlék,a pénzecskéddel együtt,de akkor már Réka nélkül,mert töketlen pasi,nem nyerö.
jeanette01 2010-08-15 07:12:33
Réka és Norbi! Hagyjátok már abba az öndicséreteket, már uncsik vagytok. Bele kell törődni, egyik ember ilyen a másik olyan. Nem fog mindenki úgy ugrálni, ahogy ti fütyültök.
diabion 2010-08-15 06:28:29
A fitneszladi azt gondolta,- azzal a nagy eszével - hogy aki ilyen melegben kimegy repülőket nézni, majd nekiáll ugrabugrálni azért, hogy aztán világgá kürtölhesse, ő mennyi embernek sikerült az alakját alakítani, mint még soha senkinek!
Gurukám! Mi van azzal a nagy amerikai sikerrel, amiről ódákat zengtél nem túl rég?
Nem tűröd, hogy Rékát cikizzék? Mit tudsz, illetve mit szándékozol tenni? Te éppen úgy lebőgsz mint már annyiszor! A fene se kiváncsi rátok! Ezt nem akarjátok, vagy nem vagytok képesek felfogni? Én ez utóbbira szavazok!
Node 2010-08-13 12:56:38
Mit szólt a korábbi évekhez képest gyér NEMZETI érdeklődéshez Simicskó államtitkár, pedig ő is fellépett, nyitó beszédet mondott!
Anonymous 2010-08-13 12:43:47
aninyn, téged nem bánt senki, nem kell megvédeni, csak magadat, sz eszedtől, ami nincs
Ildi 2010-08-13 08:41:33
Mind szép Norbi, abból amit leírsz. Csak nem az országot, és az itt élő embereket kellene leszólnod, csak azért mert nem sikerült a rekord, amivel Te és Réka további hírnevet szerezhetnél, magatoknak. Mert erre ment ki az egész.
Egyébként pedig félelmetes ára van a termékeiteknek. Rég egy sima malomban, fillérekből minden erőfeszítés és plusz költség nélkül előállították.
Mondhatnám azt is, hogy valójában "malackajaként". :) Ami egyébként nem rossz, csak nem találtatok föl semmi újat.
valaki 2010-08-13 07:18:53
Igazán nem értem, hogy miért bántják Norbit és Rékát folyton.?! Senki el sem olvassa, hogy miről is beszélnek, mit is hirdetnek valójában, az emberek csak dumálnak. Én sem hittem bennük, ezt derekasan bevallom. De egyszer utánaolvastam és rájöttem, hogy ..rva igazuk van!!! Hálásaknak kéne lennünk, hogy vannak ők az országban..., de mindegy.
Panni 2010-08-13 07:12:15
Nézzetek körbe!!! Ne az irigység beszéljen belőletek!

Mostanában kétszer voltam strandon. Hájas, kövér embereket láttam mindenhol. Csak hülledeztem. Kicsi gyerektől a kamaszon keresztül az idősebbekig. A strandolók felének csüngő hasa, hatalmas lukacsos segge volt. Ez nem a szegénység miatt dagad, hanem a butaság miatt. Miért kell mindenkinek felhizlalnia magát, aztán jön a depresszió a hatalmas test miatt és az elhízás miatti betegségek.

Kellenek olyan emberek, akik próbálják népszerűsíteni a mozgást!
XY 2010-08-13 00:13:25
Norbika! Ne feledd te is a dagi kövér emberek sorában éltél!A nejed meg már olyan muszklis mint egy férfi!!Nem tűröd , hogy Rékát cikizzék ? na és akkor most mihez kezdessz?? Üvöltözz!Mi az hogy önbizalom és reményvesztett ország? hol élsz te? én pl. nem vagyok önbizalom és remény vesztett .
Lacó 2010-08-12 22:43:36
Rajta Norbi csinálj valamit,hogy ne úgy legyen ahogy te mondtad.Igen,elhízott,betegségekkel,és önbizalom hiányban szenvedő stb stb...emberek vagyunk.De ebben nem te vagy a hibás,hanem az elmúlt évtizedek módszeresen megszervezett szociálpolitikája,amiben felnevelték a magyar embereket.Ezt te most ránk kiabálod Norbi?Törődj azzal a néhány kő gazdag emberrel és gyűjtögesd tovább a pénzecskédet.Én legalábbis nem tudom megfizetni az úgynevezett egészséges életmódodat.Vidéken nincs sportolási lehetőség,persze ugrálhatsz magadnak,de azért ezt szervezetten jobb lenne csinálni olyan valaki mellett aki ért is hozzá.Na ez az ami nincs megszervezve,egyszerűen kihaltak azok az amatőr egyesületek ahol nyugodtan sportolhatnál horribilis összegek befizetése nélkül is.Persze lehetne vitát nyitni ebből vannak okosabbak akik ezt jobban megmagyaráznák,vagy azt,hogy én illetve pl.vidéki falusi kisvárosi emberek nyugodtan mozoghatnának az egészségükért.De erre az a válaszom amit N.N. és User201 leírt.
Lacó 2010-08-12 22:25:40
Mást nem tudok én sem hozzá szólni.N.N.User201.véleményem egyezik veletek.Kinek a búbánatos macskajancsinak van kedve ugra bugrálni Rékuci kedvéért?Különben is ha én egy ilyen eseményre elmegyek,mint haditechnika, légierő,repülők,én nem tornázni megyek oda,hanem a látványos bemutatóért.De úgy látom a híradásokból,most igen csak kevesen voltak a régebbi bemutatókhoz képest.
Anonymous 2010-08-12 15:38:15
majd én kifejtem
buzi a lelkemnorbika
User201 2010-08-12 15:00:36
Én nem tudom... Mostanában nem sok pozitív gondolkodású embert látok az utcán. Mindenki letargikus, becsapva érzi magát, küszködik a hiteleivel, egyik napról a másikra él. Ezeket az embereket "Buliba" vinni nem egyszerű. De pontosan mire is lett volna jó a rekord ? Még egy reklám a Update péknek.. aki mint tudjuk ugyanolyan lisztből süt mint mi... És akkor utána jön a hiszti.
Norbikám, itt az ideje befejezni a halmozást, éld föl a sikereidet, fogd fel, hogy egy bizonyos réteg vevő rátok, de sokaknak szúrja a szemét a folyamtos tudománytalan átveréseitek és a méregdrága termékeitekből összehozott birodalmatok.
N. N. 2010-08-12 12:18:35
." Mások vagyunk" - írta Norbi.
Ez kifejtésre szorulna?
Miben is mások?
Nem kelnek hajnali 4-kor, hogy munkába utazzanak, nem ülnek úgy a klotyón, hogy bármikor, még éjfélkor is riaszthatják egy sürgős esethez.
Nem állnak délután 6-ig a kasszánál a türelmetlen vevők előtt...
Miben is mások?
Ha reflektorba állnak, akkor el kell viselniük, hogy láthatók, és bizony, cikizhetők, véleményezhetők...
Talán ha motiválták volna a közönséget. Matricával... bármivel... Kifáradt, elfásult, lekileg kizsigerelt, reményvesztett, becsapott emberek alkotják a nemzet nagy részét. De jó dolgokra megszólítható a magyar ember, még ha a bele lóg, akkor is, viszont meg kell találni a megszólítás módját.

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!