Nem kapja meg nyereményét a VV5 győztese
A ValóVilág összefoglalóiban minden este elhangzik, hogy milyen nyeremény jár a jövendőbeli nyertesnek. Az az egy, aki mindent visz, a játék végeztével egy éven át havi egymillió forintot kap, emellett egy új autó tulajdonosa is lesz, de ami a legfontosabb, egy új lakással is gazdagodik. Fantasztikus lehetőség ez egy vagyontalan fiatal számára, hiszen egy hitelmentes öröklakás már önmagában is főnyereménynek számít.
Az ingatlanról megtudtuk, hogy két és fél szobás, teraszos, és az új lakó szerencséjére udvari fekvésű. A lakóparkot körbejárva kiderül, hogy nem minden tulajdonosnak van ilyen szép kilátása. Míg a házsor egyik oldalról hangulatos kertes házakra néz, a másik oldalról az újpalotai felüljáró forgalmas aszfaltja, illetve a körvasútsor sínei határolják.
A Bors értesülései szerint azonban nem csak az ablakokból való kilátással vannak gondok, a leendő győztes egyelőre nem tervezheti az életét az új otthonában, mivel az nincs – és a játék végéig nem is lesz – készen.
Tipikus építési terület fogadja az arra járót, a ház egyelőre egy csupasz betonépület, bár az ablakok már bent vannak. Szigetelés még nincs, szemmel láthatóan az elvégzendő munka felénél sem tartanak. Hogy mikor lesz ebből lakás, arról az üzemeltető cég egyik értékesítője beszélt.
"Az ingatlan jelenlegi piaci értéke 21 millió forint, tartozik hozzá a mélygarázsban egy parkolóhely is" – tájékoztatta lapunkat Szűcs Attila.
A lakás 52 négyzetméteres, az ablakai a belső udvarra néznek. Júliusra várható az átadása.
A győztesnek tehát több hónapot várnia kell a költözéssel, megkérdeztük hát Alekoszt, nem adná-e kölcsön addig ő a nyereménylakását. A VV negyedik szériájának győzteséről számos cikket olvashattunk azzal kapcsolatban, hogy nem szereti igazán azt a lakást, sőt arról is megjelentek hírek, hogy az RTL Klub a súlyos szerződésszegés miatt esetleg elperli tőle.
"Életvitel-szerűen Érden lakom, nem Pesten, de gyakran látogatom a nyereménylakást is. Albérletnek sosem adnám ki, nehogy lelakják. Pontosan ezért nem bocsátom az új nyertes rendelkezésére sem. Lehet, hogy nyitott embernek tűnök, de egyáltalán nem vagyok az, ha a tulajdonomról van szó. Eszem ágában nincs odaadni bárkinek akár egy napra is! Ez nem egy menedékhely"- nyilatkozta a görög.
(Forrás: Bors)





KOMMENTEK:
Az éhezés, a nyomor nem pártfüggő, bár manapság kevesebb narancsos éhezik.
"szar nagypofájú parazita csürhe.
kukába velük "
Ilyen aljas, mocskos megjegyzést magyar ember nem tesz. Szégyelld magad!
Az éhezés, a nyomor nem párfüggő, bár manapság kevesebb narancsos éhezik.
"szar nagypofájú parazita csürhe.
kukába velük "
Ilyen aljas, mocskos megjegyzést magyar ember nem tesz. Szégyelld magad!
amellett h útközben is van enni-innivalójuk, minden településen meleg kajálda várja őket.
annyira azért nem éheznek. főéeg nem a szoci vezetőik nem.
szar nagypofájú parazita csürhe.
kukába velük
Akkor menj be a villába, kapsz enni-inni és a pokróc alatt lehet közösülni.
Ha eléggé dilis, deviáns vagy, tiéd a főnyeremény.
Hát nem szép az élet???????
Meg fogja kapni a nyertes a lakást, csak fél évvel később. Mekkora tragédia ez?
Szívesen várnék 6 hónapot egy olyan luxus lakásra.
Index
2012. február 5., vasárnap 10:19 | [aznap frissítve]
Hétfőn reggel Munkát, kenyeret!-jelszóval indul Borsodból az éhségmenet, amelyet civilek és borsodi polgármesterek kezdeményeztek. A tiltakozók Budapesten, az Országház előtt szeretnék szembesíteni a kormányt a borsodiak egyre nehezebb helyzetével. Az akciót az MSZP is támogatja.
Hétfőn reggel gyalog indul el az a várhatóan több tucatnyi tiltakozó Miskolcról Budapestre, akik a borsodiak kilátástalan helyzetére szeretnék felhívni a figyelmet.
Az akciót Tóth Imre Miklós, egykori diósgyőri olvasztár indította, azt követően, hogy egy barátja öngyilkos lett, miután munkanélküliként nem tudta fizetni a hitelét és mindenét elvesztette - írja a hvg.hu. Az éhségmenethez csatlakozott három borsodi polgármester is
Ha megkapta, és a szerződésben nem szerepel, hogy a díjat akátmilyen utólagos teljesülés megszegése esetén vissza kell adnia, akkor a retekklub ráb@szott. Egy jó ügyvéd simán 5 perc alatt lemossa a retkeket.
Miért kell hülyeségeket irkálni és ezért még pénzt is felvesznek az újságíró.
Ez is olyan magyaros.
ha nem kapja meg, be kell perelni a retekklubot, és 5 perc alatt elkefélik őket csalásért
akkor kötelesek adni egy másik, azonos jellemzőjű kéglit vagy az aktuális piaci árát
azért a pénzért meg ha van esze a nyertesnek, vesz valahol pest környékén egy vonzáskörben dupla akkora kis házat amit helyrepofoz és máris duplán jól járt
SZÓLJ HOZZÁ!