Hab ID Regisztráció OpenID

Nem akar több gyereket Gombos Edina

2011. 10. 31. 07:52
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Edina úgy véli a jelenlegi gazdasági helyzet nem alkalmas arra, hogy szüljön

Gombos Edina kislánya már három éves. A kis Miranda magyarul és spanyolul egyaránt ért, igazi cserfes lányka. Mondandójával sokszor mosolyra fakasztja környezetét. Sőt, határozott véleményével és kérésével szüleit is meglepi.

"Az egyik nap elém állt, és megkérdezte, hogy neki mikor lesz már kistestvére. Szinte követelte a tesót" – mesélte nevetve Edina, aki akárcsak férjének, gyermekének sem tudott pontos választ adni. Pedig amikor Albertóval összeházasodtak, megbeszélték, hogy több gyermekük lesz.

A kubai férfi négy, a magyar híresség két utódot szeretne. Már ez is ellentéteket szült a házaspár között, de a vicces évődés valódi feszültséggé válik, ha az időzítés kerül szóba.

 

 

 

csalad

 

 

 

"Az tény és való, hogy nincs sok időm, hisz harmincöt évesen nem várhatok sokáig, ám csak nemrég tértem vissza dolgozni, és nem ez az egyetlen ok. Akárcsak a nők többsége, a jelenlegi gazdasági helyzetben sajnos már a gyerekvállalást is meg kell gondolni. Ha valaki kiáll a munkából, nem tud olyan könnyen visszatérni" – mondta Edina, aki új könyvsorozatával éppen a kismamáknak segít.

A könyvkiadás a televíziós munka mellett akár egy másik anyagi forrás is lehet, de ebben a munkában pont nem a pénz motiválja a TV2 műsorvezetőjét. "A könyvekből csak jóval később és nem is jelentős bevételem származik majd. Sokkal fontosabb, hogy az édesanyákat olyan módszerekkel ismertetem meg, amelyekkel egészséges ételeket vagy olcsó játékokat tudnak a kicsik elé varázsolni"

"Például nem kell a több ezer forintos zenélő csörgőkre költeni, amikor egy műanyag doboz és néhány babszem segítségével ugyanolyan érdekes játékot tudunk házilag készíteni" – mesélte a Gombos Könyvek arca.

(Forrás: Bors)

KOMMENTEK:

giga 2011-11-04 00:51:20
1000 forintos csörgő? 2011-11-02 11:05:37 Te nagyon hülye,miért nem olvasod végig? pont azt irja,hogy nem kell 1000 forintos csörgö,te baromfi,gyökér.
1000 forintos csörgő? 2011-11-02 11:05:37
Lacó!
És ezt pofátlanul meri kimondani, miközben családok az ő haszontalan munkájából szerzett gázsijának a töredékéből élnek? Holmi több ezer forintos csörgőkről dumál, ebből is látszik, hogy az agya erre jár.
Másnak eszébe se jut ekkora ökörség, ehhez nem kell könyveket olvasni, csak józanul gondolkodni. Persze amilyen jövedelmeik ezeknek van, elmegy a józan eszük is.
Lacó 2011-11-01 19:33:48
Na ja!Pont az Ő helyzetük nem teszi lehetővé az újabb babát? Röhögnöm kell.Gazdasági...? Na ja.
Anonymous 2011-11-01 17:07:54
Mutatós és rendkívül ostoba liba.
adolf 2011-11-01 16:31:21
Gombos Csöcsike egyszerűen betojt a szüléssel járó nehézségektől és ezt a mesét találta ki indoklásnak.
Anonymous 2011-10-31 19:39:05
habostortázok!

Ne legyél már ennyire naiv! Gondolod, hogy érdekli őket????
Érdeklődési körük a különböző bogárevésre,külföldi ingyen utakra, sárba fetrengésre és a sok-sok potyára korlátozódik, amiért mindenre képesek.
Vetélkednek, megtesznek mindent a potyáért, majd utána a kocsira kiteszik a rokkant kártyát.
Kell a pénz, még több pénz! 2011-10-31 14:59:36
Gombos Edina miért gondolja, hogy a kismamák pont tőle fognak tanulni? Miért gondolja, hogy az ő tanácsaira várnak, amikor ragyogó könyvek voltak és vannak ebben a témában.
Ja, hogy kell a pénz? Várjuk , hogy szakácskönyvet is írjon, hiszen már Gáspár Beja is megtette.
Hülyének néz minket? Több ezer forintos csörgő?
Hol él ez a nő?
habostortázok 2011-10-31 09:58:53
végre egy normális gondolat celebék háza tájáról, és egy reális szemlélet!

Sok celeb, fel sem fogja, hogy fel is kell nevelni azt a gyereket!

Példáil Bálint Antónia is még nyáron gyereket akart,
/ mindegy kitől, mert elmondása szerint is egyedül él, nincs pasi az életében /
és jóval idősebb, mint Edina, most meg siránkozik, hogy padlóra került, pedig csak éve van sitten az apuka, aki most így nem pénzeli.

beresrozsa.blogspot.com
na ott meg találtam ennél cifrábbakat is róla az apika tollából.

Vagy a Jakubcsek, most fiatalon tarja a gyerek mondja, de ha suliba megy majd, addigra a "nagymami" korú és külsejű Jakubcsek hogy veszi fel a tempót, amit egy kisgyerek megkövetel még abban a korban ?!

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!