Nahát: Ricky Martin homoszexuális!
"Boldog homoszexuális férfi vagyok!"
Internetes oldalán vallotta be homoszexualitását Ricky Martin, aki büszkének és szerencsésnek nevezte magát - most már igen. Ricky Martin azt mondja, erőt adott neki, hogy végre egy világ előtt mondhatja ki, mi a valóság.
A Puerto Rico-i sztár - aki legnagyobb sikereit a '90-es években aratta - azt írta, hogy eddig azért hallgatott másságáról, mert tanácsadói szerint az igazság ártott volna énekesi karrierjének, ezért éveken át kitért a nemi identitását firtató kérdések válaszadása elől.

"Büszke vagyok arra, hogy boldog homoszexuális férfi vagyok. Örülök, hogy az vagyok, aki" - írta honlapján. Állítása szerint ikerfiai miatt döntött úgy, hogy felvállalja másságát. A híresség emellett emlékiratainak írásába is belefogott.

"Mivel beszámoltam életemről, nagyon közel kerültem az igazsághoz. Érdemes ezt megünnepelni" - fogalmazott, majd hozzátette: a hosszú évek alatti titkolózás és gondolkodás erősebbé tette, és ma már meg van győződve arról, hogy az elfogadás belülről jön. "Az e fajta igazság erőt ad, hogy olyan érzéseim legyenek, amelyeket korábban nem ismertem" - hangsúlyozta.
Az 1971-ben született Martin a latin pop műfajának egyik leghíresebb képviselője, nevéhez olyan slágerek fűződnek mint a Livin' la Vida Loca. Eladott lemezeinek száma meghaladja a 60 milliót. Az énekesnek 2008-ban béranyától születtek ikerfiai (Matteo és Valentino), akiket az első perctől kezdve egyedülálló apaként nevel.
(Forrás: MTI)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
A béranya az a nő, akibe egy megtermékenyített petesejtet ültetnek be. Honnan vette Riky Martin a megtermékenyített petesejtet ? A pasijától? : ))
Attol meg tehetseges es imadom a zenejet! Ugyan az maradt aki volt!!!
mellesleg -VONZO, SZEP FIU!
SZÓLJ HOZZÁ!