Hab ID Regisztráció OpenID

Nade mitől beteg Molnár Anikó?

2008. 10. 13. 15:01
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Nem igazán sikerült megértenünk, ha valaki utálja a médiát, miért van még mindig benne...
Molnár Anikó túl megannyi próbálkozás után, hogy ha nem is folyamatos, de időszakos jelleggel vissza-visszatérő hír legyen belőle, sutba dobta legutóbbi látványakcióját is, amely arra irányult, hogy országunk határain kívül építsen karriert. Várjunk csak, ez még a mellműtét előtt volt...
 
A lényeg, hogy időközben az egykori bucka... nem, villalakón is úrrá lett a pánikbetegség, ám garantálja, hogy karácsonyra kutya baja sem lesz. Új életet akar kezdeni - igen, megint -, főként azok után, ami Albert Györgyivel történt.
 
"A betegségem gyakorlatilag egyik napról a másikra jelentkezett. Senki nem tudja, hogyan és miért alakult ki, de én azt gondolom, hogy a média váltotta ki belőlem. Utálom ezt a közeget, ugyanis tele van képmutató emberekkel. Ha tehetném, teljesen kiszakadnék ebből a közegből, hiszen ez a szakma teljesen el van kurvulva" - mondta Anikó, némi kérdőjelet hagyva bennünk elméletéről.
 

 
"Karácsonyra már garantálhatom, hogy semmi bajom nem lesz! Az életvitelemen sokat változtattam. Nem cigizek, nem szedek gyógyszert és nem iszom alkoholt. Egészségesen étkezem, ráadásul eljárok egy olyan tréningre, ahol a pozitív gondolkodást oktatják."
 
Mindez dicséretes, csak egyet nem értünk: ha éppen a média okozza a legnagyobb problémáját, miért nem hagyja az egészet a csudába? Inkább tűnik ez erős függésnek, mint hirtelen pániknak.
 
Mindenesetre Anikó elgondolkodott az életén Albert Györgyi halála után. "Györgyivel egyszer készítettem egy interjút, amikor még rádióztam. Féltem tőle, de nagyon kellemesen csalódtam benne.
 
Igazat adok annak, aki azt mondja, hogy a média kergette a halálba. Erre természetesen az alkohol és a gyógyszerek is rásegítettek. Mikor megtudtam, hogy már nincs köztünk, egy kicsit elgondolkodtam. Sok hasonlóság van bennünk azon kívül, hogy nekem a káros szerek nincsenek az életemben.
 
Én is a médiát okolom a betegségem miatt, de tudom, hogy olyan végzetes nem lesz a sorsom. Én tenni akarok azért, hogy boldog lehessek.
 

 
Szeretnék egy férfit az életemben. Már nem vagyok olyan, mint korábban, aki minden kapcsolatba belemegy csakhogy ne legyen egyedül. Megfontolt lettem és megválogatom azt, hogy ki közeledhet hozzám.
 
Külföldi projektemről is lemondtam, ugyanis rájöttem, hogy én ebben az országban szeretnék érvényesülni" - mesélte Anikó a Sztárbutiknak.
 
(Forrás: Sztárbutik.hu)

KOMMENTEK:

anonémi 2009-12-21 11:56:07
Liptai az MSZP-s Daróczi metélt pici izéjét szopizza. Ilyenek az MSZP-sek; NE SZAVAZZATOK RÁJUK. HA zug milliárdos tolvajok. Hánnyás.
Anonymous 2009-12-21 11:52:18
De jú hogy ily kis faszok beszulnak minenkinek. Menjé isibe. ja Eladó mádsoltt 1500 darabb molná Aniko könyv 300 ft/db. jú minőség mindeki vetkőzik és meg mideneses,. Liptajy Daroczra huzi magát mög szarik. bébéévi huggyul.
Stbi.
marcy51 2009-06-27 01:18:43
Csodálkozom, hogy olyan emberek, akik nem ismerik a magyar nyelvtant és helyesírást, beleszólnak Anikó dolgaiba. (Nem az elgépelésekre gondolok.)
Kurva az anikó nem a média 2009-04-26 15:47:23
Drága ostoba, buta tyúk, Anikó! Te vagy a kurva, nem a média. A magad fajta lányok előbb- utóbb az útszélén végzik, de inkább előbb, mint utóbb.
Nelli 2008-10-19 21:47:43
Nézz a tükörbe és köpd le magad. Elkurvultál, utál mindenki. Jobb, ha elvonulsz és kezdj dolgozni, mert egy semmirekellő vagy. Kár az időt fecsérelni rád.
Izabella 2008-10-18 20:37:35
Anikó drága! A kutya sem erőltette Rád a médiát! Te akartál média sztár lenni!!!!! Saját bevallásod szerint először akkor csináltattál (és azért) új melleket, amikor be akartál kerülni a "Való Villába".
A legutolsó "szilikoncserédhez" is te hívtad a médiát. Akkor mi a fenéről panaszkodsz? A pánikbetegség pedig nem olyan, te kis liba, hogy "hopp, karácsonyig elmúlik". Anikó!- nem jutott még eszedbe, hogy -életedben (talán) először - el kellene menned dolgozni? Tudod, az a dolog, amit ebben az országban rengetegen csinálunk! Talán próbálj meg valahol keresni, és ha alkalmaznak, annak nagyon örülj!!! Jaj, bocs', elfelejtettem, hogy Te bérből és fizetésből nem tudsz megélni! És még a barátnőddel tervezett külföldi nyaralásodra sem adakoztuk össze azt az egy millát, amit reméltél!
Annyira szánalmas és ostoba vagy, hogy az elkeserítő!
De én is hülye vagyok: mit dühítem fel magam egy ilyen libán, egy ilyen "műnőn.
Ibike! 2008-10-18 17:47:34
Mindenki a maga élete kovácsa!!
Nem tartozik a médiára sem a betegség, sem a szilikon "cici"
Én azon sem gondolkoznék, miért menekült el, a nagyszerelme.
De ha a sok tipródás helyett elmennél kapálni, dolgozni, többet érne, mint sajnáltatni magadat!
Anikó jegyezd meg!!!!!!!!!!!!
A Te időd lejárt, nem kíváncsi Rád senki sem!
Az embereknek más gondjuk van, az elcseszett életedet Te hozzad rendbe!
Maradj meg magadnak!
Mária 2008-10-18 17:28:25
Anikóról nekem is van véleményem,denem ez a lényeg, hanem az a sok felbőszült nő, aki irkál, de kevés köztük, aki ismeri a helyesirást. Az észt viszont tudják osztani. Irigyek, de maguknak sem vallják be.Csak leirtam , hátha valaki tanul belőle, lehet engem is utálni.A véleményt már nem olvasom el.
igazmondó 2008-10-18 15:21:52
Szánalmas szegény! Mit is csinált Ő, hogy sztárnak nevezi magát?? Buta K-akin végigment egy csomó férfi, de nem jutott ezáltal révbe, gonolom másra számított. Az idő is ellene dolgozik, híába cserélteti a szilikonjait nagyobra. A média is hanyagolja, mivel semmi érdemlegeset nem tett le az aztalra és igy próbál sztorikat kreálni magáról. Mi az hogy karácsonyra meggyógyúl?? Ez nem igy működik, HELÓÓÓ!!Kezdjen el tisztességessen dolgozni, TANULNI-erre nagy szüksége lenne, megtalálni azt ami K-on kivűl jól tudna csinálni és mindjárt boldogabb lesz az élete és talán talál is magának egy normális pasit aki majd viszontszereti úgy ahogy elvárja. Ne a médijába bizonygassa, hogy milyen szerencsétlen és nem tud magával mit kezdeni. Ő nem egy tehetség aki útán kapva kapnak, erre rájöhetett volne az eltelt 5 évben. Ha máskép lenne és született tehetség lenne akkor nem kellene ma ilyen nyilatkozatokat tennie. Egyépként szurkolok hogy révbejöjön, mert Ö is egy embertársunk.Megjár neki a boldogság, csak rossz helyen próbálkozik. Gondolom büdös neki a rendes munka............
Yucika 2008-10-18 14:49:09
Sajnálom, hogy elolvastam
ilona10 2008-10-18 13:04:26
Anikó! Sosem késő újrakezdeni!Szállj ki a Mediából,ne adj senkinek interjút.Meglátod majd akkor hogy az életed meg
fog változni.Ne foglalkozz senki véleményével,és éld a mindennapi "kis" éltedet.KITARTÁS!!!
Éva 2008-10-18 10:47:02
Kis Hazánk dicsősége!!
Még most sem lenne késő megállni!! nem kellene meg várnia a tragédiát!! Nem szabadna elfelejteni aminek eleje van, annak bizony vége is!!
erzsó 2008-10-18 06:56:47
ANIKÓ ébresztő!Rajtad kivül nagyon sok ember küzd a pánik betegséggel.Nem a médián keresztül próbál kigyógyúlni belőle,hanem tessz érte valamit és küzdve küzd,hogy sikerüljön.Karácsonyra meggyógyúlsz,mondod Te olvassuk mi emberek ha csak igy müködne a dolog super lenne és nem lenne annyi beteg ,igazi beteg és nem kreált figyelem felkeltő médián keresztül bejelentő pánik beteg.Az a kijelentésed pedig,hogy ALBERT GYÖRGYI halála elgondolkodtatott na az egy kicsit erős volt ,nem gondolod??????????KB annyira vagy Tőle,mint MAKÓ JERUZSÁLEMTŐL!!!!!!!!!Terápia:keres munkát,tanulj és magadtól nem pedig a médián keresztül.Biztos az utobbi könnyebb pénz forrás,de tudod a munka nemesit!!!!!!!!!Állj végre a saját lábadra,nagy lány vagy.Kivánok sok sikert.
Zoli 2008-10-17 19:43:03
szerintem sem gáz a csaj sőt vannak tőle rosszabbak is!!!de ha nem volna ki a fenét szekálnátok állandóan csak ocsmányolodni tudtok ha kell ha nem de azért ha ott lenne előtted kíváncsi lennék rá hányan mondanák bele a szemébe "kurva"meg igaza van úgy elvan kurvulva a világ hogy még te is a részese vagy benne csak te nem vesszed észre!!!nem azt mondom hogy sajnálom de bántani sem bántom!!
marcy51 2008-10-17 18:34:57
Ne bántsátok már! Nekem se jön be, mint nő, de akkor is EMBER!
cini 2008-10-17 16:27:44

Mindenki csak bántja. Ő is csak boldog akar lenni, mint akárki más. Miért baj az? Hogy kisiklott az élete, nem csak az ő hibája. Anikó! Lépj ki a médiából, a való életben is vannak tisztességes, rendes emberek. Közülük kellene választanod! További sok sikert kivánok neked!
Jimmy72 2008-10-17 09:51:40
Ez az anikó nem tudja,hogy mit mondott-mond! Ha vissza hallgatná,akkor kinevetné magát! A kutyának se kellene,legfeljeb........."arra"!! De akkor is neki kellene fizetnie nekem vagy másnak!
Idióta ez a "nő"!
spongya bob 2008-10-17 09:29:44
Anikó már rég ki kelett volna szálnod a médiából de te generálozod az egészet ez egyértelmű,.ANIKÓ.GYŐZIKE.ANNÁCSKA,KISZEL T nekem egyremegy mert sosem érdekeltek és nem is fognak mivel számomra ők nem fontosak.Asaját életemet szeretem élni és nem másét és még igy is eljutnak róluk az információkpedig nem akarom.Már lassan csak reklám nélküli csatornákat nézek /amit köszönök nekik/Anikó ti soha nem voltatok hiresek max hirhedtek és azért ez nem ugyanaz... A magyar ember szeret más baján csámcsogni ez tartotta eddig a te hirhedtségedet is fenn..Ha boldog ,kiegyensúlyozott,családos,egészséges életet élnél és nem akülsőségekre a szereplésre törekednél lehet senkit nem érdekelnél de legalább boldog lehetnél....EZ ATE DÖNTÉSED DE VÁLALD AKÖVETKEZMÉNYEIT!!!!
narancs 2008-10-16 19:10:50
Kár hogy szegény Aniko semmihez nem ért ! aA viselkedése meg egyenesen botrányos hogy okos e? Jézusom ne nevetesetek !!! Mondja hogy kurva a média,? Szegény nem is tudom ki is volt együtt? Az a sok pasi ... Vagy ez tisztesség?????????????
Teréz 2008-10-16 16:28:50
Anikó! A média nem foglalkozna veled, ha te nem akarnád. Ha valaki kurva, hát az te vagy, de nem is akármilyen. Ragadnál, min t a kosz, de már köpnek, a neved sem szeretik hallani, hát vedd észre magad. Ha tönkremensz, magad miatt mensz. Még a kinézeted is leprás, úgy lejártad magad.
boreta 2008-10-16 11:14:31
Hát ez nem semmi,van önbizalma,még hogy sok hasonlóság van Albert Györgyi és Ő közötte,csak esetleg a pia,meg a fiuk.Albert Györgyinek Anikókám agyilag Te a lába nyomába sem vagyKiváncsi vagyok milyen végzettséged van ,amivel érvényesülni akarsz?
balu 2008-10-15 20:15:50
Ki ez?
kurtizán 2008-10-14 18:08:37
Bagoly mondja verébnek, de nagy szemed van. Molnár Anikó a 75-ös IQ-jával, a 135-ös műmellbőségével meg azt mondja, hogy a média miatt lett kurva. /Bocsánat jobban kedvelem a kurtizán, a szépleány, a szerelem gyümölcse kifejezést. Szóval Anikónak kutya baja. Azaz mint ahogy a nagymamám mondaná egy bizonyos "F" vitamin hiánya van, de ez már így marad örökre, hiszen a kutyának sem kell. Anikó drága néztél már tükörbe? Ja, Albert Györgyivel meg egy napon ne is emlegesd magad, mert Györgyi kislába ujjában is több ész volt, mint neked a híg agyadban. Rá emlékezni fogunk, olvassuk a könyveit, utánad meg még a kutyáid sem csaholnak.
Wyen 2008-10-14 09:37:50
Szegény csaj tényleg nem kell a médiának csak ha csámcsogni lehet a nyomorán...ő emg ezt nem bírja, abba kell hagyni, és el kell menni mosogatni a megdonálcba...vagy valami...
Darth Maul 2008-10-14 07:02:09
Egy kurva kurvázza a médiját.
DODOMAMA52 2008-10-13 22:59:42
KEDVES ANIKÓ!bIZZÁL ÖNMAGADBAN,MERT TE NAGYON INTELIGENS CSAJ VAGY!EZ NÁLAM NEM KÉRDÉS!pRÓBÁLD MEG AZT AZ ELMÉLETET HOGY HA Ő SZERET ÉN IS SZERETEM!TUDOM A CSALÓDÁS!?pRÓBÁLJ CSAK ÖN MAGAD LENNI,ÉS NE MUTASD KI MINDJÁRT,HOGY MENNYIRE ODA VAGY ÉRTE!ÉN SZÉPSÉGKIRÁLYNŐ VOLTAM RÉGEN:) DE TUDOM HOGY NEM KÖNNYÜ NEKED MOST!HAJRÁ ANIKÓ! ÉN DRUKKOLOK NEKED!DDDOMAMA52
v 2008-10-13 19:24:53
szegényke...
reaction 2008-10-13 19:01:09
Hagyjátok már. Belebetegedett abba ami történik vele. Jobb lenne ha nem erőltetné a média világát.
gagyimami 2008-10-13 18:50:13
Jé, ismét vele van tele a média. Szörnyű, nem tudom két hét múlva mivel áll ismét elő? Unalmas és buta a csaj? Ki is ő valójában???? Könyörgöm milyen SZTÁR????
Sherad 2008-10-13 16:42:35
lári fári, a csaj abba betegedett bele, hogy nem hivják sehova, neki kell ujságirokat hivnia magahoz ha szerepelni akar... (nem hivtak meg ebbe a dzsungeles bizbaz-ba ezért depi lett). napalmot az arcába és lépjünk tovább
dr. flex 2008-10-13 15:37:40
különösen tetszik amikor azt mondja "elkurvult" a világ, szegénykém, mindenki magából indul ki az a baj...

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!