Most egymillióért szépül tovább Annácska
2008. 09. 30. 07:30
Küldés ismerõsnek
Drága naptár lesz Kelemen Anna kiadványa felturbózott önmagáról
Annácska - megirigyelvén kolléganőit - naptárral rukkol elő. Ehhez azonban úgy gondolja, formába kell jönnie, ezért kisebb vagyont költ magára (megint).
"Azt hiszem, elérkezett az idő, de ennek sok előfeltétele van. Többek között még jobb formába kell hoznom magam!" - mondta Annácska, de részleteket nem volt hajlandó elárulni.
Önkritikája dicséretesnek mondható, mert gonosz nyelvek szerint az utóbbi időben mintha kissé elhagyta volna magát - vagy csupán kevesebbet hallottunk róla? Mindig éber szemtanúk állítása szerint az egykori playmate a nyáron egy kis tokát és pocakot eresztett, ráadásul a csípőjére is rakódott némi felesleg.

"Egy szépségszalon előtt láttam többször is Annácskát. Meglepődtem, mert sokkal vékonyabb volt alig néhány hónappal korábban, és most nem volt éppen a legjobb formában, az arca sem volt a régi" - mesélte a Blikknek az egyik neve elhallgatását kérő megfigyelő.
A naptárfotózáshoz valóban formába kell jönni, így érthető, hogy Kelemen Anna szépségszalonban igyekszik felturbózni magát. Minden bizonnyal legutóbbi mellnagyobbító műtétje is a nagy eseményre készült. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Annácska 700 köbcentiméter térfogatú implantátumokkal nagyobbíttatta meg melleit.
Lássuk, mi a szépség ára! Mennyibe kerülnek azok a kezelések, amelyekkel rekordidő alatt formába lehet jönni?
A választ a neves plasztikai sebész, dr. Seffer István adta meg, aki általános tájékoztatást adott néhány népszerű és hatékony kezelés áráról. "A saját klinikánk árait tudom elmondani. A zsírleszívás páros testtájakon (comb, csípő, fenék) 240 ezer forintba kerül területenként. Páratlan testtájakon (például a hason) 210 ezer forint az ára.
Népszerű a hölgyek körében a mezoterápia, ez több alkalmas eljárás, amelynek területenként 290 ezer forint az ára. A botoxkezelés akár 140 ezer forintba is kerülhet. Az arcfeltöltés (ami a ráncfelvarrás előtt van, tehát a fiatalabb hölgyek körében gyakori) két ampullával 255 ezer forint. Az ajakfeltöltés ampullánként 125 ezer forintba kerül.
(Forrás: Blikk)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
Lauren Greenfield
Mindenki szavazhat, hogy nyomasztó vagy inkább felszabadító számára Annácska...
szép napot, csupor-
Nem minden a külső Anna.
de hiszen emberek vagyunk...:-) mindenesetre a természetes szebb mint a mű, viszon ta mű világban a természetes már nem eladható..hm...én pölö természetesen vagyok ronda:-))...
szép Napot Nektek ...mi mást is kívánhatnék-)
Annácsaka ,te szánalmas kis bunkó!Lassan már nem lesz hely rajta ,amit átalakítsanak!
Bunkó!-röviden!
Meg egy ilyen hulye qrvat!!!!
Arrol mar nem is beszelve, aki vevo ra:(
SZÓLJ HOZZÁ!