Hab ID Regisztráció OpenID

Mónika hétfőn debütál a Reggeliben

2010. 05. 07. 12:00
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Új szerepkörben tűnik fel az elhamvadt Mónika show háziasszonya

Bár nagyon várja az első napot, Erdélyi Mónikában azért ott van a vizsgadrukk. A műsorvezető hétfő reggel már a Reggeliben köszönti a nézőket, ám amíg a stúdió nem, a műsor menete egyelőre még ismeretlen számára.

"Egy kicsit izgulok attól, hogy a dramaturgiát be tudjam tartani. Magától a beszélgetéstől annyira nem, kilenc éve castingolnak erre a feladatra, tehát csak megfelelek majd beszélgetésből. Csak hogy betartsam azt, hogy mikor mit kell mondani - de lesznek majd itt jóvágású fiúk, akik segítenek.

Mónika előbb a háttérből nézte, hogyan dolgoznak a kollégái, majd kipróbálta azt a fotelt is, amiben eddig csak vendégként ült. A Reggeli főszerkesztője pedig mindent magyarázott és magyarázott, majd Szujó Zoli is hozátett még egy kicsi magyarázatot.

Zoli egyébként műsorvezető társa is lesz majd Mónikának, és mint házigazda, gyorsan körbevezette új kolléganőjét a Reggeliben. Egyébként ez az az épület, ahol egykor a showt is felvették - így valójában Mónika otthon van.

 

 

 

Az új Reggelis kolléga a főváros mellett lakik, így idő, amíg beér a stúdióba. Igaz, a korán kelésben jócskán van rutinja. "Szerintem egy anyukának, aki rendszeresen kel a gyermekéhez, nem akkora megrázkódtatás. De lehet, hogy ezt azért mondom ilyen könnyedén, mert ez az első ilyen alkalom, hogy négykor kellett kelnem. Majd megnézem az első hét végére, hogy mennyire leszenek simák a vonásaim."

Anyukaként a műsorveztőnek azt is meg kell oldania, hogy nagylánya iskolába jusson, és Olíviára is vigyázzon valaki, amíg ő dolgozik. De Mónika nem aggódik, már ez is rutinszerűen megy náluk.

"Viki már ugye önálló, 16 éves, egyedül megoldja a gimibe járást. A kicsinél segítségre szorulok, mint mindenki más ebben a helyzetben. Van nekünk két nagymamánk is, elsősorban az én drága anyukám, aki mindig tárt karokkal várja az unokáját. De ezt a mai reggelt például úgy oldottam meg, hogy a babysitter ott aludt nálunk, és reggel én kisuttyantam, ők meg aludtak tovább."

Erdélyi Mónika most olyan, mint egy kisdiák: alig várja az első napot a Reggeliben. Természetesen tart az élő adástól, de itt végre láthatjuk azt a vidám Mónikát is, aki gyöngyöző kacajjal tud nevetni bármin.

(Forrás: RTL Klub; fotó: Bársony Bence)

KOMMENTEK:

ravnkung 2010-05-28 14:33:45
fIptqs ibxguxpaepsk, [url=http://gvkecxlloxph.com/]gvkecxlloxph[/url], [link=http://akefnzzonvgb.com/]akefnzzonvgb[/link], http://dpqxilyaiwgl.com/
buboska 2010-05-11 10:08:46
nem elég hogy még mindig megy délután a show már reggel is ö van a képernyön igy már reggel sem tudom az rtl-t nézni:((
miért kell elrontani a jot?
Scooter 2010-05-10 23:00:23
Hát ez katasztrófa...
Hányinger, erőltett jókedv, szörnyű...
Ennél még Horváth Éva is sokkal jobb volt.
Barbara 2010-05-10 15:10:43
Ami a legborzasztóbb, hogy ez a szeleburdi, hadaró nőszemély, háromszor annyi fizetést kap mint a fiatal, intelligens műsorvezető! Mónika màr egy múzeumi darab, őt nem lehet eltávolítani.
Én 2010-05-10 10:52:07
Sajnálattal közlöm, hogy 10percet néztem a Mónikát ma reggel, ugyanolyan , hadaró,, mindenkinek a szavába vágó, igénytelen , közönséges borzasztó nő,, volt,, a riport alanyok mosolyogtak rajta,, látni lehetett,, a szemükben a megdöbbenést,, nem is tartom semmire sem ezt a mai reggeli 10percet sem!Hát ezt kell majd nézni az egész országnak??Ezért kap fizetést,, valaki?? Hihetetlen rossz döntést,, ez amit most hoztak,, nincs helye a médiában!Az illetékesek nem olvassák a nézők véleményeit,, szerintem kéne!
Én 2010-05-09 18:08:59
Kérem ne!! Nem oda való! eddig a sok///(( ,.,)))miatt, nem néztem de most ez a nő,,?? Nem oda való bugyuta, és csúnya nő, idegesítő ahogy hadar,igénytelen, a haja.., gusztustalan,, remélem nem lesz ott sokáig,. Nem hiszem hogy nincsenek új fiatal kellemes, művelt fiatalok , vagy csak, ennek a tv társaságnak erre telik!! Szégyen! Nem akarjuk!
comment 2010-05-08 17:54:36
Ugye, ugye milyen csoda h ő is csak ember...?
Szerintem semmi baj vele.
Egyébként meg a fene sem kelne fel 4 -kor jópofizni... hacsak nincs jó indoka rá. Neki is az az indoka mint bárki másnak: eltartani a családját.
Lucy 2010-05-08 13:56:40
igen rosszu rá nézni elhizott öntelt libának tünik,,sorry...
Viva Magyarország 2010-05-07 22:06:58
Remélem,VÉGRE lesz majd 1 valóban jó stylistja,mert iszonyú rossz ízlésű az Öntudatos, elhízott show lady...
Nem épp egy kellemes látvány..és sajnos erőltetett és kommersz stílusa van!
Szerintem nem a reggeli műsorba való,mert ott eddig.../kivéve Padödö párost/többé-kevésbé ,de kedves karakteres személyiségek voltak - vannak!
Teljes Rekonstrukcióra szorulna...
Bocsika - de ez van -véleményfronton nálam!További harmónikus estét kívánok Mindenkinek!

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS

Radics Gigi vagy Szakos Andi nyeri a Megasztár 6-ot?

Radics Gigi
Szakos Andi
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!