Mónika beintett Fábrynak!
A showman azt javasolta, hogy a műsorvezetőnő mondjon le a tévézésről és álljon be háztartásbelinek
Mónika Fábrynál tört ki: "Nekem férfi kell!" - majd beintett!
Már több mint egy éve él egyedülálló anyaként Erdélyi Mónika, aki két lányát, Vikit és Olíviát neveli. Eddig folyamatosan azt hangoztatta, hogy remekül megvan a gyerekekkel, nem vágyik
újabb kapcsolatra. Az Esti Showder felvételén azonban egészen mást mondott Fábry Sándornak.
Úgy tűnik, elég volt a magányból, Mónika ugyanis már örülne, ha egy férfi lenne az oldalán. "Ma reggel megölelt egy férfi kollégám, és olyan jó érzés volt a mellére
hajtanom a fejem..." - vallotta be Fábrynak, hozzátéve: pontosan tudja, hogy a következő nagy szerelem nem holnap kopogtat be az ajtaján.
Természetesen volt kedvese, Mukli Gyula is szóba került, akiről Mónika (most vagy már) semmi rosszat nem
mondott. Kapcsolatuk (botrányoktól nem mentesen) tavaly februárban ért véget. Mónika állítása szerint jóban maradtak, sokat segít apaként és Gyula édesanyjára is
lehet számítani a gyermeknevelésben - árulta el.

Annak idején volt párja
Joshi Bharat műsorában arról beszélt, hogy kapcsolatukban Mónika
hordta a nadrágot - erre a témára Fábry is kitért, megemlítette a műsorvezetőnek: mi lenne, ha egy férfi kedvéért lemondana a tévézésről és
beállna háztartásbelinek. A showman célozgatásait Mónika már nem vette jó néven, egyértelműen reagált: egyszerűen beintett!
Ami pedig a televíziózást illeti, a csatorna kibeszélő show-jának egykori háziasszonya nemcsak az új társ, hanem a saját stúdió hiányát is érzi. Többek között ennek is hangot adott az Esti Showder felvételén, mondván: jó érzés volt, hogy az ő neve állt a falakon. Hozzátette: irigyli Sándort.
Erdélyi Mónika nyolc éven át vezette a nevét viselő délutáni műsort, amit pár héttel
ezelőtt szüntetett meg az RTL Klub. Az utóbbi időkben ugyanis többször is megbüntette az ORTT a csatornát a show miatt. Április
elején derült ki, hogy a Mónikát ilyen formában végleg leveszik a képernyőről.
Azóta már a Reggeliben látható, mint műsorvezető.
A jelek szerint jobban
tetszett volna neki egy saját műsor. Mint azt korábban elmondta: örülne annak, ha a csatornája a közeljövőben egy hasonlóan
beszélgetős műsorral keresné meg...
(Forrás: Napi Ász)





KOMMENTEK:
Régebben néztem. Szeretem Fábryt :) hatalmas ... Mónika..??.) nemigazán érdekel. Mi egyszerűen primitív shownak neveztük..
aki ezt nézi hát ...
nézze :DD
Tény,hogy nem jó műsor,hát vannak ilyenek.
De én lassan 5 éve nem nézek rtl klubot sem tv2-őt.Egyedül csak a híreket nézem meg.Ehelyett,ott a film+,movies24,hbo...
De okosodni kéne az országnak,igy ajánlom a discovery csatornákat is,sokkal jobb mint egy Mónika show.
Talán,váltsatok csatornát elég olcsók már.
Én nekem nem tettszet az,a 8 év alatt hogy legtöbbször más emberek negatív problémáit,veszekedéseit, esetleg verekedéseit figyelemmel követni.
Mónika:Ha olvasod (esetleg) ne érts félre,szimpatikus vagy meg minden,nincs veled gondom,de a műsorod.Az sokszor elégtelen számomra. Az hogy bemennek pár ezer Ft-ért fogatlan undorító stílusú emberkék azzal nem lesz érdekesebb a műsor.Amikor gyerekekkel beszélgetsz,vagy épp szerelmeseket hozol össze azok az epizódok voltak nagyon jók!Ha esetleg újrakezdenéd,én azt szeretném nézni,nem azt hogy ilyen tahók járkálnak be a műsorba.Nem véletlenül nézik le a Roma származású embereket...Tehát én egyéni véleményem szerint jó döntés volt megállni.De az hogy továbbra is ismétlik,ezt rossz ötletnek találom! Nem lehetne inkább Balázs show? Az is kibeszélő showműsor és sokkal érdekesebb mint a Mónika...
Tehát mégegyszer:Nem akartam senkit se megbántani,vagy minősíteni csak egyéni véleményt mondtam.
Üdv :Gábor
de néha mégis jól esik világba kiáltani a véleményünket.A Zs média egy zárt rendszer szigorú érdekkapcsolatokkal, külsős csak ritkán és rövid időre jut be,az hogy a nagyérdemünek kitől van hányingere nem fontos.
Sajnálom, hogy az Index portálon nincs ilyen hozzászólás lehetőség.
rengeteg ember kifejtette csunyán és kevésbé csunyán mi a véleménye a Monika TV-s szerepléséröl!!Mi történt nem hogy eltünt volna de most reggel , délután öt kellene nézni még jo hogy máshova is lehet kapcsolni de ez miért jo az RTL-nek?Egyszer és mindenkorra tudomásul vehetné hogy nem szeretik az emberek!!
Egyébként már teljesen elférfiasodtál,- a faszt kivéve !
Egyszerű médiaribanc. Lehet tippelni, kitől lesz a következő gyereke?
a miattad kitesékelt Horváth Éva.
Azóta nem is nézem a reggeli hányást.
A műsorai unalmasak, veszekedősek, szinte az is lealacsonyítva érzi magát aki nézi.
Nem tudom kinek volt rá igénye, de szégyen a csatornára ez a lealacsonyodott színvonal.
......A Fábry a nyomába lépked lassan...
A langyosakat kiköpik...
SZÓLJ HOZZÁ!