Molnár Anikó kikosarazta Eddie Murphy-t!
Egy Eddie Murphys flörttel tért haza Amerikából szeretett Nagy Őnk
OMG! Már megint Molnár Anikó?! És ráhajtott Eddie Murphy?!
Molnár Anikó visszatért az Egyesült Államokból (bár reménykedtünk benne, hogy marad még egy kicsit), hogy megpróbáljon civil, vagyis média nélküli
életet élni - itthon. Úgy gondolta, ehhez az lesz a legjobb módszer, ha
elmegy Hajdú Péter műsorába. Végül is, minden évben megfogadja egyszer-kétszer, hogy többé nem nyilatkozik semmiről, senkinek.
Anikó - elmondása szerint - nyugalmat keresett Amerikában, de még ott is utolérték a fránya újságírók. Eltűnésével "nem tervezett" lavinát sikerült elindítania, és beindultak az utazása és kint tartózkodása körüli találgatások. Igazi szaftos pletykával azonban ő maga szolgált a Frizbiben, amikor is kikottyantotta, hogy nem más, mint Eddie Murphy udvarolt neki, ő azonban kosarat adott a filmsztárnak!
A hazai celeblét egyik vezéralakja (a másik Kiszel Tünde) eredetileg egy hetet töltött volna barátainál, de olyan jól érezte magát, hogy három hónapra meghosszabbította szabadságát. Ismeretlenségre vágyott, le akart szokni a pánikbetegségére szedett gyógyszerekről, és ki akarta pihenni az elmúlt hét év megpróbáltatásait.

"Három hétig tartott a boldogság, aztán megjelentek az első cikkek: Molnár Anikó eltűnt, búcsúlevelet hagyott, Dubaiban látták, kitoloncolják, munkát keres, és így tovább..." - magyarázta Hajdú Péter műsorában Anikó. "Emellett a családomat, a barátaimat, a munkatársaimat zaklatni kezdték, s ez megkeserítette a maradék időmet. A gyógyszereket sem tudtam elhagyni."
Igaz, a kaliforniai kikapcsolódás életre szóló élményeket is hozott. Rajongóként bejárta Michael Jackson életének fő színtereit, találkozott a néhai énekes édesapjával és David Copperfielddel is, akinek a műsorát Las Vegasban nézte meg. Mindez azonban semmi ahhoz képest, hogy Eddie Murphy-vel eltöltött egy délutánt a világsztár villájában, de még ezt is sikerült megfejelnie azzal a kijelentéssel, hogy Murphy szemet vetett rá.
"A vendéglátóm egyik barátja Eddie első számú asszisztense, ő hívott meg minket a villába. Sokat beszélgettem Eddie-vel, rengeteget viccelődtünk, dicsérte a szemem, a szám, a kezem, a lábam" - mesélte a Frizbi felvételén Anikó, aki azt is elárulta, hogy a filmsztár ajánlatot tett neki, ő azoban ellenállt.
"Két nappal később telefonált az asszisztens, hogy este menjünk fel mozizni, Eddie is otthon lesz. Nem akartam kellemetlen helyzetet, így nemet mondtam."
Ami pedig a terveket illeti, Anikó továbbra is azzal győzködi magát (és bennünket), hogy civil emberként folytatja az életét itthon, korábbi (civil) munkahelyét, a pókerklubot azonban otthagyja, így megint munkát keres.
(Forrás: Bors, Velvet)





KOMMENTEK:
Most a szenny média ezt a ringyót vette elő miután a vastag vörös médiaribanc már senkit nem érdekel, azzal a különbséggel, hogy ez a niggerimádó semmihez sem ért.
Szegény azóta sír az ágyában...
Messziről jött ember azt állít ,amit a bulvár kíván...
Nevetséges,hogy sajnáltatja magát a média miatt,mégis hazajön sírni,a tehetségtelen,és faarc hajdú frizbijébe meNŐzni.Remélem követik kamerával ha "munkát" keres,és napraKÉSZEK lehetünk ismét...
SZÓLJ HOZZÁ!