Mikulásnak öltözött Vastag Csaba
Télapónak és Télanyónak álltak az X-Faktor énekesei az első karácsonyát ünneplő SkyCourton, és megleptek egy csapat kisgyermeket. Wolf Kati és Vastag Csaba a Non Stoppal kiegészülve nagy sikerű koncertet is adott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér legújabb terminálépületében.
Wolf Kati, Vastag Csaba és a Non Stop zenekar tagjai rendhagyó módon ünnepelték idén a Mikulás érkezését. A SkyCourton a 18. kerületi Attika Lakásotthonban és a Gyöngyház Lakásotthonban élő hátrányos helyzetű gyermekeknek szerették volna szebbé tenni az ünnepet. Az énekesek kis ajándékokkal kedveskedtek nekik, amelyet egy szerencsekerék segítségével együtt pörgettek ki, majd egy közös dallal is megörvendeztették az apróságokat. A különleges este egy közös vacsorával zárult a terminálon, ahol a Non Stop tagjai is csatlakoztak a gyerekekhez.
Az X-Faktor tavalyi győztese szívesen öltötte magára a Télapó piros kabátját a rendhagyó Mikulás ünnepségen.


"Amikor megtudtam, hogy Katival Mikulás apuka és anyuka szerepre kértek fel minket, nagyon megörültem. Jó volt látni, hogy a kis lurkók mennyire, vidámak voltak és önfeledten élvezték a karácsonyi dalt, amelyet a Non Stoppal közösen adtunk elő. Remélem az ő ünnepük is szép lesz. Ha ezzel a dallal és a velünk való találkozással egy kicsit boldogabbá tudtuk őket tenni, az számomra is nagy ajándék" - mondta Vastag Csaba.
Wolf Kati édesanyaként különösen meghatódott egy-egy kisgyermek történetén. "Nagyon megérint, amikor nehéz sorsú gyermekekkel találkozom. Karácsony felé közeledve pedig biztosan még nehezebb napokat élnek meg ezek a gyerekek. Ezért is voltam nagyon boldog, hogy egy kicsit tudtunk segíteni azzal, hogy néhány órán át felhőtlenül érezhették magukat" - mondta az énekesnő.
(Forrás: Red Lemon)





KOMMENTEK:
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jövőre csak a három legkisebb címletből (5, 10, 20 forintos) tervezi viszonylag alacsony volumenű, mindegyikből 10 millió darab gyártását, miután 2012. január elsejével az ország hivatalos megnevezése Magyar Köztársaságról Magyarországra változik – közölte a Magyar Nemzeti Bank kedden az MTI-vel.
SZÓLJ HOZZÁ!