Hab ID Regisztráció OpenID

Mi lett vele? Sugár Ágnes

2008. 09. 23. 10:38
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Annak idején három üde színfolt került egyszerre a képernyőre: Palcsó Brigitta, Tuba Mariann és Sugár Ágnes...
Ki ne emlékezne Sugár Ágnes mosolygós arcára? A 90-es években szinte nem is telt el úgy este, hogy ne láthattuk volna képernyőn. A Magyar Televízió bemondójaként tőle hallgathattuk meg az aznapi műsorkínálatot.



A bemondói műfaj megszűntével viszont Ágnestől is búcsút kellett vennünk - persze ez korántsem jelenti azt, hogy a műsorvezető is búcsút intett volna a tévézésnek.

"Összesen másfél évet dolgoztam a TV2-nél, majd az akkori Satelit csatornánál vállaltam munkát, de a szívem visszahúzott a Magyar Televízióhoz, így immár 2002 óta ismét ott dolgozom" - mesélte a Blikknek Ágnes.



Bizony, Sugár Ágnes hat évvel ezelőtt a Magyar Televízió kulturális igazgató helyettese lett, majd koprodukciós igazgatója. Műsorkészítői munkája mellett jelenleg az MTV m2 elnevezésű, ismeretterjesztő és kulturális csatornájának tartalmi és műsorrend kialakításában vesz részt.

(Az egykori bemondó, majd műsorvezető a televíziózásban a ’90-es évek végétől szinte kizárólag kultúrával foglalkozó műsorokat készített, főként színész- és egyéb művészportrék, valamint a film-színház állnak érdeklődése középpontjában.)

Nézd meg képgalériánkat is Sugár Ágnesről!

(Forrás: Blikk)

KOMMENTEK:

rethyvilma 2012-04-10 12:38:26
Nézzétek a Szósz c. műsort az m1-en, most azt vezeti.Nem néz ki rosszul, csak a fogai soha nem tetszettek nekem, azokkal kellett volna valamit csinálni, koronát húzni rájuk. Egyébként csinos, fiatalos. Értelmes, jól vezeti a műsorokat, erről senki nem ír, csak arról, hogy néz ki. Ki nem állhatom, ha megbotoztatják az arcukat egyesek. Ijesztő arcuk lesz tőle. Inkább nézzenek ki idősebbnek. Mint ahogy a mű mellek is borzalmasak!!!
kukori 2011-06-13 15:29:54
Nem ronda egyáltalán. Az arcára élveznék ma is
MOTOLLA 2011-03-08 14:56:41
sUGÁR ági 1963-as születésű, én csak tudom, egy iskolába jártam vele!
sasa 2010-07-04 18:45:13
Ha nem szereted ne nézd! Kultúrált inteligens nő. Vegyél példát Róla! IQ nélkül kár megszólalni!
Itt, érdeklődő és normális emberek beszélgetnek, gondolom!
S.
Vil 2010-03-07 15:04:05
Ha az emberek még néznének kulturális műsorokat, tudnák, hogy Sugár Ági most is épp olyan szép és fiatalos, mint kezdő korában volt. Ági ugyanis mostanában gyakran van a képernyőn, és akkor látható, hogy "élőben" milyen csinos és helyes. Persze, nem ez a legfontosabb kérdés, hanem hogy meglátszik a "jelenléte" a Magyar Televíziónál, mert egyre több és jobb kulturális műsor van a két csatornán m1, m2).
Eternity 2008-12-08 18:36:52
Nem kell sajnálni, szerintem helyes.
Igaz, nem a legjobban sikerült fotóját tették fel, ez kinek jó... azt nem tudjuk meg?!
Ő szép most is, igaz nem 20., nem 40.,
hanem 45-éves!
Akkor tegyél másra sértő megjegyzést, ha a Te fotód is mellette van ennyi idősen!
Encike 2008-09-28 11:39:42
Nincs vele nagy gaz!!!
Csak rettento rossz a sminkje es egy fiatalosabb frizura kene neki!!!
Es egy kis szoli!
Ezek csodakra kepesek!
Viki 2008-09-27 22:45:57
Nem mindegy nektek hogy néz ki? Megnéznélek titeket is! Nem mai csibe már és ahhoz képest igenis jól néz ki! seggfejek!
beka 2008-09-27 20:32:02
hát hogy néz ez ki majdnem szívrohamot kaptam!! csórika
Nemhülye 2008-09-25 13:01:10
Ne legyetek már gyökerek. Elmúlt felette is az idő, ennyi.Sztem egy tök vonzó és szép Nő így is. Majd megnézlek Titeket 40 évesen mekkora dagatt disznók lesztek.
Izmos 2008-09-24 20:57:12
Szegény, nagyon meggyötört arca lett...
metemar 2008-09-23 14:26:33
Sajnálom Ági "elmult" szépségét! ennyire rossz volt az élete? vagy betegség??
sorry!

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS

Radics Gigi vagy Szakos Andi nyeri a Megasztár 6-ot?

Radics Gigi
Szakos Andi
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!