Hab ID Regisztráció OpenID

Melegbárban látták a Kapócs-Kamarás párost!

2010. 03. 09. 15:00
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Kamarás Iván hazalátogatott Amerikából...
...és első útja egykori kedveséhez, Kapócs Zsókához vezetett, a találkozás azonban furcsára sikeredett.

A hírek szerint egy budapesti melegbárban, meglehetősen bizarr körülmények között "bukott le" Kapócs Zsóka és Kamarás Iván. A hónapokkal ezelőtt szakított egykori álompáros ismét együtt mutatkozott a nyilvánosság előtt, de úgy tűnt, ennek egyikük kevésbé örült...

Történt ugyanis, hogy az Egyesült Államokba költözött Kamarás hazalátogatott egy hónapra, első útja pedig egy éjszakai melegbárba vezetett, ahol Kapócs Zsóka a barátaival együtt mulatott.



Egy szemtanú szerint a színész érkezése után egyből keresni kezdte volt kedvesét, és szemével mindvégig követte annak minden mozdulatát. Egy alkalmas pillanatban aztán odalépett a színésznőhöz, aki finoman, de annál határozottabban utasította vissza Iván közeledését.

"Bizonyosan tudta, hogy Zsókát aznap este ott találja. Percekig fürkészte a tömeget, majd miután észrevette Zsókát, követte a tekintetével. Később odalépett hozzá, és megszólította, de Zsóka megkérte, hogy ne mutatkozzanak együtt. Nem volt köztük vita, csupán úgy tűnt, hogy Zsóka kerülni szeretné a nyilvánosságot..." - mesélte a Napi Ásznak a szemtanú.

A lap megkereste Kamarás Ivánt és Kapócs Zsókát is, de mindkettejük elzárkózott a válaszadástól. Így csupán találgatni lehet, mennyire kell komolyan venni a hírt...

(Forrás: Napi Ász)

KOMMENTEK:

menbodjy 2010-05-29 05:44:47
2GvLt6 uvkxgdkwzgqk, [url=http://thtiswzwmkbu.com/]thtiswzwmkbu[/url], [link=http://sfinbzfykjpo.com/]sfinbzfykjpo[/link], http://nblzizkvdvpe.com/
freya 2010-03-28 19:34:50
kedves boszi!
Szerinted Kamarás talpig macsó, Kapócs pedig egy szexi bomba lány.Hát ez izlés dolga. Minden esetre, szinpadon ezt szerintem egyik sem tudta hozni.Láttam Kamarást a Vágy villamosában,talán láttad filmen, Marlon Brandoval, hát az egy izig-vérig macsó szerep.Szerintem Kamarás azt sem tudta, mit játszik.És ezzel a véleményemmel nem voltam egyedül.Kapócsnak viszont láttam a Karádi estjét. Tiszteletem neki, biztos rengeteg munkája volt benne, minden hang a helyén volt, csak lélek nem volt benne, és mindem volt, csak szexi nem.Talán csak egy dalban villantotta meg az igazi nőt.
Na, és hogy mit csinátak egy meleg bárban, az engem tényleg nem érdekel.Mindenki ott szórakozik, ahol akar.
3 2010-03-15 19:41:34
http://www.youtube.com/watch?v=3vAWFpAvy8I
szokoli juli 2010-03-15 17:19:31
És akkor mi van?Mindenki ott mulat akol akar.Miért kell mindenkit melegnek nyilvánítani?Ma már senki nem mehet sehova azonos neművel,mert akkor már meleg?Aki ott látta őket és ezt nyilvánosságra hozta az is meleg???9755
csipi 2010-03-15 07:38:43
Mit számít , ha ott voltak?? Attól még lehetne bármi és bárki mindkettő........
Lassan fel kéne nőnünk emberek.......
boszi 2010-03-12 17:19:36
Na ne máááá... elmentek egy melegbárba és összefutottak..ennyi.Mi a fenének ragozzátok. Ki miért megy oda?
Naná hogy leszbi meg meleg, itt nálunk szinte kizárt hogy csak úgy valaki oda bemenjen anélkül hogy "más"lenne?
Iván talpig macsó,és Zsóka egy szexi bomba lány! Csak a buggyantak látnak beléjük nem létező hajlamot.Nem csoda ha kerülik a nyilvánosságot. És miért és kinek is kellene beszámolniuk mit kerestek ott?
dry 2010-03-11 17:38:41
Ajj,ne legyetek kiakadva ez a trendi a sztárok világában is...mindenki meleg vagy leszbi ha egyik sem akkor ba..k fűvel fával.Különben miből lennének a hírek???? 21 Század
Princess Fiona 2010-03-11 10:26:29
Vágom a fát a fejszével, de csak nappal, soha nem éjjel! A tölgyfa dől, a forgács hull, és alig várom már, hogy melltartómat felvegyem, mert vár a buzibár! :-DDDDD (Monthy Python)
vick 2010-03-11 09:11:13
de nagy hír.....pffff
XXX 2010-03-09 18:58:01
Mindenki meleg. Zsóka a lányokat szereti, Iván a fiúkat. Már csak az kérdés, hogy mit akarnak egymástól?

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!