Megnyomorított egy embert!
2005. 01. 16. 00:00
Küldés ismerõsnek
DAMU ROLAND dzsippel gázolta el az egyik stábtagot, és kiderült, még vezetõi engedélye sincs...

Mint tudomásunkra jutott, holmi nõveréseken túl egyéb bûnök is terhelik a Jóban-Rosszban fõszereplõjének lelkét. Damu Roland a kórházsorozat egyik decemberi forgatásán olyan cselekményt követett el, amely egy ember súlyos sérülésével járt, ráadásul duplán is törvénybe ütközik. A produkció decemberi felvétele idején az egyik jelenetben szerepe szerint dzsipet kellett vezetnie Damu Rolandnak. A színész azt mondta, van jogosítványa. Miután beült a kocsiba, hogy megcsinálja a jelenetet, szerencsétlen módon elütötte az egyik stábtagot. A világosítóként dolgozó fiatalember, akinek személyiségi jogai miatt nevét nem közölhetjük, információink szerint súlyosan megsérült. - A balesetben a kolléga olyan komoly sérüléseket szenvedett, hogy néhány szörnyû percig azt hittük, meghal - mesélte lapunknak az egyik stábtag. - Küzdeni kellett az életéért. Lapunk megtudta, hogy a huszonnégy éves fiatalembert jelenleg is kórházban ápolják, lehetséges, hogy maradandó egészségkárosodást szenvedett, ezért csökkent munkaképességûnek nyilváníthatják.
Rendõrségi forrásból származó információink szerint a jelenet rendezõje, Szarka József is felelõsségre vonható büntetõjogilag, hiszen õ engedte volán mögé ülni a színészt. Telefonos megkeresésünkre Szarka úr udvariasan megkért minket, ne faggassuk, nem szeretne nyilatkozni az ügyben.
A Budapesti Rendõr-fõkapitányság Közlekedési Osztályának egyik munkatársától megkérdeztük, vajon milyen büntetési tétel szabható ki olyan esetben, ha valaki jogosítvány nélkül vezet, és közben maradandó egészségkárosodást okoz másnak. Mint megtudtuk, zárt forgatási területen vezethet jogosítvány nélkül a színész, a baleset pedig munkahelyi balesetnek minõsül. A büntetés mértékérõl nem tudtak nyilatkozni, mivel egyedi elbírálás alá esik minden egyes ügy.
Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!





KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!