Mégis zöld utat kap Madonna?
Madonna is bebizonyította azt, amit már sokan megtettek rajta kívül, vagyis hogy sok pénzzel és hírnévvel minden és mindenki megvásárolható, ugyanis a jelek szerint zöld jelzést kapott Mercy James örökbefogadása.
Jóllehet a malawi kislány élő és vérszerinti rokonai harcba szálltak, hogy szülőhazájában tartsák a kislányt, úgy tűnik Madonna dollármilliói mégis meggyőzték a malawi bíróságot, akik állítólag vasárnap jelentik be, hogy az énekesnő örökbe fogadhatja a kicsit.
A hírek szerint az ügyön dolgozó bíró közül kettő maximálisan támogatta az örökbefogadást, míg a harmadik „egyetért” az előző kettővel.

„Most írják a határozatot, és minden amellett szól, hogy az örökbefogadás létrejöhessen. Mercy már csomagolhatja is a bőröndjét, útban van Amerika felé” - nyilatkozta egy forrás a The Sun napilapnak.
Madonna legújabb örökbefogadásának procedúrájáról rendszerint ellentétes hírek érkeztek. Hol arról lehetett értesülni, hogy minden rendben lesz és a kislány a popdíva népes családjához csatlakozik hamarosan, hol pedig arról - mint legutóbb is -, hogy a malawi hatóság elutasítja Madonna kérését, mondván Afrika nem gyermekbolt.

Madonna legutóbb örökbefogadott gyermekével, Daviddel
„Most írják a határozatot, és minden amellett szól, hogy az örökbefogadás létrejöhessen. Mercy már csomagolhatja is a bőröndjét, útban van Amerika felé” - nyilatkozta egy forrás a The Sun napilapnak.
Madonna legújabb örökbefogadásának procedúrájáról rendszerint ellentétes hírek érkeztek. Hol arról lehetett értesülni, hogy minden rendben lesz és a kislány a popdíva népes családjához csatlakozik hamarosan, hol pedig arról - mint legutóbb is -, hogy a malawi hatóság elutasítja Madonna kérését, mondván Afrika nem gyermekbolt.
Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Radics Gigi vagy Szakos Andi nyeri a Megasztár 6-ot?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!