Megint kórházba szállították Gábor Zsazsát
Férje riasztotta a mentőket otthonukhoz, az idős dívát most megfigyelés alatt tartják
Ismét visszakerült a kórházba Gábor Zsazsa.
A magyar származású hollywoodi híresség szóvivője elmondta, hogy a 93 éves egykori filmcsillagot helyi idő szerint kedden szállították kórházba, miután férje, Frederic von Anhalt Bel Air-i otthonukból riasztotta a mentőket. Állapota azóta stabilizálódott - mondta John Blanchette szóvivő.
Az idős díva az elmúlt hónapot jóformán végig kórházban töltötte, hol hazaengedték, hol ismét orvosi felügyelet alá került. Legutóbb felső testéből kellett két vérrögöt eltávolítani. Az orvosok még egy májműtétet is javasoltak, a művésznő és férje azonban úgy döntött, hogy erre már nem vállalkoznak.

Gábor Zsazsa - akinek előzőleg feladták az utolsó kenetet - akkor azt hangoztatta, hogy élete hátralévő részét otthonában kívánja eltölteni. Az egykori sztárt ezt megelőzően július 17-én szállították a Los Angeles nyugati részén fekvő Ronald Reagan egyetemi klinikára, miután tévénézés közben kizuhant az ágyából, és eltörte a csípőjét.
Nem sokkal később sikeres, három és fél órás csípőprotézis-műtétet hajtottak végre rajta, ám állapota leromlott a beavatkozás után. Kiderült, az eséskor a fejét is beütötte és agyrázkódást szenvedett. Az orvosok szerint a műtét közben szélütést is kaphatott.

Gábor Zsazsa az 50-es, 60-as évek nagy sztárja volt. Színésznőként lett ismert az Egyesült Államokban; sok televíziós szerepe volt, és tucatnyi mozifilmben, például az 1952-es Moulin Rouge-ban és Orson Welles klasszikussá vált 1958-as filmjében, A gonosz érintése című drámában is játszott.
Később a társasági élet híres alakja lett, nem utolsósorban azért, mert kilencszer kötött házasságot. Férje volt Conrad Hilton szállodamágnás és az Oscar-díjas George Sanders színész is. Jelenlegi férjével, Frederic von Anhalttal 1986-ban házasodott össze.
2002-ben súlyos autóbalesetet szenvedett, ami után tolószékbe kényszerült.
Az orvosok szerint a színésznőt most néhány napig megfigyelés alatt tartják, és több vizsgálatot kívánnak elvégezni.
(Forrás: MTI)





KOMMENTEK:
Hát nem felemelő dolog ennyire öregnek lenni.
Ős sem kerültheti el a véget, bármit tesznek...
SZÓLJ HOZZÁ!