Megalkudtak Antal Imrére
A hét végén kisebbfajta háború robbant ki két cég - a nyolc évig a Szeszélyes évszakokat gyártó Szféra TV és az Europa Record kiadó - között. Bár az elõbbihez kizárólagos szerzõdés köti, az utóbbival forgatott egy mûsort.
AntalAntal Imre hetek óta csak arról beszélt, mennyire szeretne ismét kamerák elé állni, és humorával elkápráztatni a nézõket.
A hét végén végre alkalma nyílt erre, ám kiderült, hogy teljesen jogtalanul.
Tegnapi számunkban beszámoltunk arról, hogy a mûvész megsértette a Szeszélyes évszakok készítõivel kötött szerzõdését, amikor elvállalt egy felkérést egy szilveszteri bakiparádé vezetésére az Europa Records kiadó megbízásából.
A humorista csaknem megütötte a bokáját szerzõdésszegés miatt, szerencséjére azonban a két cég vita helyett a megegyezést választotta.
- Hogy ne vesszenek kárba az Europa Records felvételei, úgy alakítjuk, hogy egy késõbbi idõpontban DVD-n jelenjen meg a felvett anyag - magyarázta Oltványi Tamás, a Szféra producere.
- Imre pedig aláírt egy nyilatkozatot, melyben közli, hogy ez a felvétel nem kerülhet adásba egyetlen tévécsatornán sem. A kiadó vezetõje egyébként nagyon együttmûködõ volt, így hamar megállapodtuk, és a jogok sem ütköznek, hiszen õk egy kiadványt, mi pedig tévémûsort készítünk!
A történet tehát minden szempontból szerencsés véget ért, Antal Imre a kamerák elõtt végre visszakapta legendás életkedvét, és alig várja a következõ forgatást. Elõtte azonban még vár rá egy kezelés.
- A héten kórházba megyek, a szokásos kezelésemre, de csak pár napra - mesélte vidoran Antal Imre.
- Aztán pihenek. És persze készülök az újabb felvételekre, de ezt csak teljes nyugalomban tudom megtenni, éppen ezért szeretném, ha nem zavarnának! Csak nyugalomban jutnak eszembe a legjobb viccek - kacsintott a mûvész. $beszur$
Imruskával együtt a Szféra is nagyon készül, a stáb már dolgozik a vadonatúj, de valódi "antalimrés" új poénokon. Azt ugyan egyelõre titkolják, melyik csatornával egyeztetnek a mûsor sugárzásáról, valami azonban biztos: Antal Imre régi fényében hamarosan újra tündököl - képernyõn és DVD-, egyaránt.





KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!