Mariah Carey téli meglepetése
2008. 11. 15. 08:00
Küldés ismerõsnek
Az énekesnő nem hagyományos télapó kosztümben, hanem fehérneműben várja a decembert
Mariah Carey pályafutása során már sokszor vetkőzött, most sem lesz másképp, mesélte a Redbook magazinnak. Ledérkedni manapság persze nem újdonság, de Jézus Krisztus születését
vetkőzéssel ünnepelni, hagy némi kérdőjelet maga mögött.
Mariah ugyanis ezt teszi, ráadásul már évek óta, családi és barátnős berkeken belül. Idén azonban az általa hagyományosnak számító decemberi szertartás új színt kap, hiszen férjével,
Nick Cannonnal tölti az ünnepeket.
"Minden évben
piros-fehér bolyhos fehérneműben várom a fagyos évszakot, még ha senki sem látja azt. Ebben az évben azonban végre a kedvesemmel tölthetem a szeretet ünnepét. Szeretnék meglepetést okozni Nicknek, és már nagyon várom, mit hoz a karácsony" - mesélte adventi átéléssel.

Az idei karácsony tehát sokat jelent a művésznőnek: békességben és boldogságban töltheti szerelmével a számára megújult ünnepet.
"Történelmi nap lesz ez az életemben, hiszen nem emlékszem mikor töltöttem
szerelemtől lázasan a karácsonyt. Már mindent előre kiterveltem, kandalló, gyertyák és karácsonyfa meghitt fénye mellett összebújva töltjük a szeretet ünnepét."
Az énekesnő azt is elmondta, hogy eddig minden évben bikiniben
forró fürdőt vettek barátnőivel karácsony éjszakáján, és angyalkákat készítettek a szűz hóban, de hogy meg ne fázzanak, télapó sapkát viseltek.
(Forrás: www.celebrity-mania.com)
Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!





KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!