Már így néz ki Patrick Swayze?
Patrick Swayzeről a National Enquirer magazin olyan lesifotókat közölt, amelyen szinte alig lehet ráismerni a színészre. "Már csak 47 kiló" - állítja a bulvárlap, amelynek képe és cikke nagy felháborodást és megbotránkozást váltott ki.
A hasnyálmirigyrákkal tavaly diagnosztizált színész ugyan még mindig optimistán nyilatkozik, a National Enquirer most olyan lesifotókat hozott róla címlapon, amelyek szerint már szinte felismerhetetlenné fogyott.
A lap húzása kiadós vihart kavart még azoknál a médiumoknál is, amelyekben a valóságshow-celeb Jade Goody haldoklását versenyt tülekedve közvetítették.

A láthatóan meggyötört, csontsovánnyá aszott, a kezelések miatt haját elvesztett színészt szürke baseballsapkában, sötét dzsekit és hátizsákot viselve, fülében telefon-kihangosítóval kapták le a lesifotósok Los Angeles utcáin valamikor április elején.
Már egy éve temetik
Swayze-nek nem először gyűlik meg a baja a National Enquirerrel: ez a lap szivárogtatta ki korábban betegségének hírét, és az elmúlt év hírtermését átnézve elmondható, azóta is szinte havonta jósolgatják a halálát.
Egyebek mellett ők írták azt is, hogy betegsége nem reagál a terápiára, rosszabbodott az állapota, vagy hogy a színész már le is állíttatta a kezelését. Swayze minden alkalommal hivatalos sajtóközleményben volt kénytelen cáfolni a lap találgatásait.

A Swayze testsúlyára vonatkozó lapállítást ennek fényében szintén nem vehetjük készpénznek tőlük, de egy Barbara Waltersnek adott januári tévéinterjújában a már akkor is láthatóan törékeny színész még azt állította: 20 fontot (azaz kb. 10 kilót) fogyott, és azon a felvételen még valóban jobban hasonlított egykori önmagára, mint a most megjelent képeken.
Nem mindig optimista
Az 56 éves színésznél 2008. januárjában diagnosztizálták a hasnyálmirigyrákot, azóta ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt, állapotáról pedig töretlen optimizmussal nyilatkozik.
Először idén januárban, Barbara Walters beszélgető show-jában beszélt nyíltan a betegségéről, és arról, ő sem mindig optimista. Mint elmondta, küzdelmét igyekszik privát ügyként kezelni, csak a legszenzációhajhászabb hírekre reagál, amelyek a családját bántják.

"A remény hihetetlenül törékeny dolog, és a szeretteim nem azt érdemlik, hogy ilyenekkel elvegyék tőlük" - fogalmazott.
Swayze Waltersnek azt is bevallotta, retteg attól, ami előtte áll. „Igen, félek. Igen, dühös vagyok. Igen, azt kérdezem: miért pont én?! Biztos lehetsz benne, hogy a poklot élem át, és még mindig csak ízelítőt kaptam belőle.”
A munka
Szemmel láthatóan leromlott állapota ellenére azonban Swayze-nek még mindig jó a hangulata, tele van tervekkel, és mindig csak az adott napra összpontosítva folytatja harcát a túlélésért - mondta Whoopi Goldberg, a színész közeli barátja a GMTV című reggeli tévéműsorban.
„Ugyanúgy tesz, mint ahogy bárki tenne az ő helyében: az adott napnak él. Nincs a hátára bélyegezve a szavatossági ideje, ahogy senkinek se. Egyszerűen tisztában vagyunk vele, hogy ez a dolog előbb-utóbb majd bekövetkezik, és ő is így tekinti ezt az egészet” - fogalmazott a színésznő.

Swayze ugyanakkor még tervez: Goldberg szerint egy saját tévéshow-ra készül. "Nagyon le van fogyva, de kiegyensúlyozott" - zárta rövidre Goldberg.
Swayze 2008-ban, betegsége diagnosztizálása után orvosai legvérmesebb reményeit is felülmúlta, amikor leforgatta a The Beast című tévésorozat első szériáját. Szerepel továbbá a sztriptízelő Jessica Biellel hirdetett Powder Blue című krimiben, és már készül a The Beast második szériájára.
Goldberg szerint a haját se a kezelések miatt vesztette el, hanem a sorozatban alakított szerepe miatt saját maga borotválta le.
(Forrás: MTV Híradó, Velvet)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
Szerettem, mint színész, mint ffideált, embert, valóban botrányok sorozata nélkül élt. A szívembe akkor lopta be magát, amikor megjelent a Ghost c. filmjében. Maga a szerep is rászabott volt, Ő ilyen ember. Amikor már nem lesz közöttünk, kívánom úgy jusson Isten színe elé, mint a Ghost-ban. Goldberg-nek igaza van. Amíg Ő maga is bizik, hisz a gyógyulásában, a túlélésben, addig élni fog és élni is fog örökké, mert hagyni fog sok szép kellemes filmet maga mögött!
Amíg a remény ott van, ott van az élet élet is!
Élj közöttünk sokáig Patrick.................!
Ő hisz a gyógyulásában mint ahogy én is! Igy kell hozzáállni és akkor minden rendben lesz.
Mindenkinek így kellene hozzáállni, mert ha hiszel valamiben azt kapod.. aki elfogadja a betegséget és azt hogy mondjuk rövidesen meg fog halni az meg is fog!
Jézus él és ma is gyógyít! Aki hisz benne az megtapasztalhatja hogy jó dolgok jönnek az életébe! Mindenkinek szabad akarata van.. azt tesz amit jónak lát..
megnyugodhattok
Talán Butika 1222-re kellene változtatnod a neved...
Nem megöregedett, hanem rákbeteg...
Tudod, ez egy olyan betegség, amitől lefogynak a benne szenvedők és a kemoterápia hatására kihullik a hajuk...
A közelmúlt egyik legnagyszerűbb színészéről van szó... és persze megint a médiáról...
Én neki szurkolok, őszintén és remélem nem adja fel a harcot...
Hiszem,hogy Isten megsegiti,meggyógyitja mivel csak Ő képes csodákat tenni!Imádkozom érte,hogy meggyógyuljon!!!Az Ur áldását kérem Patrick Swayze-re!
Adjon neki erőt mindenhez,mert nekem és sok velem egykorunak ő volt a nagy Táncos.
SZÓLJ HOZZÁ!