Majka: Örökre vége Zitával!
2007. 07. 12. 08:00
Küldés ismerõsnek
Hetekóta a levegõben volt, hogy Majka és Debreczeni Zita kapcsolata már nem a régi
A rapper és a modell azonban most már örökérvényûen kimondta, hogy
kapcsolatunknak egyszer és mindenkorra vége.
Majka és ZitaReszkethetnek
a lányok, újra facér az ózdi hõs. Úgy tûnt egy ideig, hogy a nagy nõfaló
hírében álló Majka végre megállapodott Debreczeni Zita mellett, de egy év után
most mégis külön váltak.
– Túl sok volt a meló, és túl sok volt a veszekedés– foglalta össze röviden a
szakítás okát Majoros Péter.
– Az én munkám sajnos egész embert kíván. Elõször
külön költöztünk, de az sem segített, ugyanúgy vitatkoztunk tovább. Leültünk, és
megbeszéltük, hogy nincs értelme folytatnunk ezt a kapcsolatot. Nem váltunk el
haraggal, de határozottan kijelentem, hogy a kapcsolatunknak örökre vége.
Zitának
szintén sok volt az állandó veszekedés, ami megmérgezte kapcsolatukat.
– Egy ideje már nem tudtunk szót érteni egymással, a beszélgetéseink rögtön
veszekedésbe torkollottak. Miután elköltöztem már csak rosszabb lett. Ráadásul
nagyon különbözõ emberek vagyunk, és ez esetben az ellentétek nem vonzották
egymást, fõleg nem már egy év után – kezdte a szexi modell, aki kérdésünkre,
hogy mi lesz a sorsa annak a tarkóján éktelenkedõ P betûnek, amit Majoros Peti
születésnapjára tetováltatott magára, sejtelmesen válaszolt.
– Innentõl kezdve nem fogom felkötve hordani a hajamat, és hamarosan nem is
lesz már P betûm.
kapcsolatunknak egyszer és mindenkorra vége.
Majka és Zitaa lányok, újra facér az ózdi hõs. Úgy tûnt egy ideig, hogy a nagy nõfaló
hírében álló Majka végre megállapodott Debreczeni Zita mellett, de egy év után
most mégis külön váltak.
– Túl sok volt a meló, és túl sok volt a veszekedés– foglalta össze röviden a
szakítás okát Majoros Péter.
– Az én munkám sajnos egész embert kíván. Elõször
külön költöztünk, de az sem segített, ugyanúgy vitatkoztunk tovább. Leültünk, és
megbeszéltük, hogy nincs értelme folytatnunk ezt a kapcsolatot. Nem váltunk el
haraggal, de határozottan kijelentem, hogy a kapcsolatunknak örökre vége.
Zitának
szintén sok volt az állandó veszekedés, ami megmérgezte kapcsolatukat.
– Egy ideje már nem tudtunk szót érteni egymással, a beszélgetéseink rögtön
veszekedésbe torkollottak. Miután elköltöztem már csak rosszabb lett. Ráadásul
nagyon különbözõ emberek vagyunk, és ez esetben az ellentétek nem vonzották
egymást, fõleg nem már egy év után – kezdte a szexi modell, aki kérdésünkre,
hogy mi lesz a sorsa annak a tarkóján éktelenkedõ P betûnek, amit Majoros Peti
születésnapjára tetováltatott magára, sejtelmesen válaszolt.
– Innentõl kezdve nem fogom felkötve hordani a hajamat, és hamarosan nem is
lesz már P betûm.
Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!





KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!