Madonna mama mindig győz
Végre hazavihette Malawiból azt a kislányt, akinek az örökbefogadásáért hónapok óta harcolt.
Ahogyan folyamatosan beszámoltunk róla (lásd: kapcsolódó cikkeknél), Madonnának csak nehézkes bírósági procedúra során sikerült megkaparintania legújabb afrikai gyermekét. Miután a malawi bíróság végül mégis a gondjaira bízta a négyéves Chifundo "Mercy" Jamest, Madonna nem vesztegette az időt, a kislány már új családjánál van Londonban, ahová az új mama magángépén repült.
"Hogyha híresség vagy, akkor az örökbefogadás nem éppen bensőséges dolog, hiszen minden bürokratikus, és a kormányzatot és a polgármesteri hivatalt is be kell vonni. A nehézségek ellenére végig akartam csinálni" - nyilatkozta a popdíva.
Az alábbiakban annak összefoglalását olvashatod, hogy milyen nehézségek árán jutott új gyermekéhez a világ egyik legbefolyásosabb asszonya, aki 110 millió dolláros vagyon felett rendelkezik.

A fél éve tartó procedúra első akadálya egy malawi törvény volt, amely szerint ahhoz, hogy bárki örökbe fogadhasson egy gyermeket, 18 hónapig az afrikai országban kell élnie. Persze kérdéses, hogy Madonna mit kapott volna diétás étrendje helyett másfél évig, ha mindössze egy szót tud az afrikai ország nyelvén.
A másik maga Mercy vér szerinti papája volt, aki abban a pillanatban, hogy Madonna kiszemelte magának kislányát, azonnal gondoskodó és harcos apukává vált.
"Készen állok egy DNS tesztre vagy bármilyen más vizsgálatra, ami bizonyítja, hogy Mercy az én lányom. Ha ténylegesen bizonyossá válik a kapcsolat közöttünk, akkor bízom abban, hogy eltörlik az egész örökbefogadási kérelmet, és Mercy végleg velem maradhat!" - mondta James Kambewa.

A kislány érdekében természetesen a bíróság elavultnak ítélte a korábbi örökbefogadási törvényt, és újat hozott - végül a papa is alul maradt Madonnával szemben. Azt persze csak találgatni tudjuk, hogy vajon a hírességek számára miért és mennyiért írják át oly könnyen a törvénykönyveket, és mondanak le a szülők oly gyorsan a jogaikról.
"Az utolsó szavam, hogy a legjobbakat kívánom a lányomnak, és csak reménykedni tudok, hogy gondját fogják viselni" - nyilatkozta később az apuka.
Madonna tehát néhány napja Lourdes, Rocco és David mellé egy tündéri kislányt vihetett haza, Mercy szobáját pedig maga Gwyneth Paltrow fogja berendezni. A luxusba csöppent csemete ezentúl porcelánbabák és antik afrikai térképek között fogja tölteni a gyermekéveit. Madonna pedig egy újabb csúcsot tudhat magáénak, hiszen Mercy-vel most már négy olyan gyermek anyukája, akik összesen hét szülőtől jöttek a világra.
(Forrás: RTL Klub)

Madonna első afrikai gyermekével, Daviddel

Ha Afrikába megy, egy gyerekkel távozik

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Radics Gigi vagy Szakos Andi nyeri a Megasztár 6-ot?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!