Felismered? Lindsay Lohan meg fog halni?
2010. 03. 31. 12:45
Küldés ismerõsnek
Előbb-utóbb biztosan - ismerősei azért aggódnak, hogy ne előbb...
Barátai szerint súlyos állapotba került LiLo. Kaktuszba esik és fehér por ragad a cipőjére.
Még soha nem aggódtak annyira Lidsay Lohanért a hozzá közel állók, mint most. A 23 éves botrányhősnek sürgősen segítségre lenne szüksége, de ő köszöni, nem kér belőle. A fiatal színésznő az elmúlt hónapokban rohamos tempóban indult el (újra) a lejtőn, súlyos alkohol- és drogfüggősége miatt sürgős segítségre lenne szüksége, de visszautasít minden jobbító szándékú közeledést.
"Ha nem kap segítséget rövid időn belül, meg fog halni!" - jelentette ki az egyik amerikai bulvárportálnak, a TMZ-nek egy Lohanhez "nagyon közel álló forrás".

A bennfentes azt mondta, rengetegen vannak Lindsay körül, akik valóban szeretnének segíteni neki, és próbálják rávenni, hogy ismét vonuljon be az elvonóra, a sztár azonban folyton kifogásokat talál, zavaros magyarázatokat ad szeszélyes viselkedésére, és nem hajlandó beismerni, hogy nagyon súlyos az állapota.
Lefejelte a kaktuszt
Legutóbb egy hete esett össze egy nyilvános szórakozóhelyen, miközben részegen próbált kitámolyogni egy kocsmából. Balszerencséjére éppen egy megtermett kaktuszfélére esett, amiért az őt körülvevő fotósokat hibáztatta. (Lásd: fenti kép.) Az eset után ezt írta ki Twitter oldalára: "Bárcsak belenyomnának a paparazzik egy nagy, szúrós növénybe!!! El kell kezdenem több lapostalpút hordani..."

Ezen kívül más is történt Lindsay Lohan háza táján: a napokban rejtélyes fehér por szitált fekete cipőiből amerre ment.
Fehér por mindenhol
Lindsay Lohan egy barátja Los Angelesi lakásából távozott szombaton. Miközben sétált, rejtélyes módon nagy mennyiségű fehér por kezdett szitálni a cipőiből. Néhányan azt hitték, füstöl a lába, de közelebbi vizsgálat után látszik, hogy lábfejeit és bokáját szinte teljesen beteríti a fehér anyag.
Lehet, hogy a por csak egyszerű hintőpor, hogy megakadályozza Lindsay lábának csúszkálását a cipőben - elkerülendő a kaktusz-ügy megismétlése. Az is lehet, hogy LiLo mostanában előszeretettel jár építkezésekre, vagy poros földön vitte őt az útja - arra semmiképp sem gondolunk, hogy a heroint ilyen módon pazarolná...
(Forrás: MTV, Napiász Online)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!