Legyőzte alkoholproblémáját Beleznay Endre
2008. 09. 18. 14:48
Küldés ismerõsnek
Beleznay Endre az alkoholista, majd antialkoholista szintről sikeresen eljutott a kóstolgatóig
Beleznay Endre volt a Szigetvári II. Országos Borzongás Fesztivál és Főzőverseny egyik tiszteletbeli vendége Müller Attila és Palcsó Tomi mellett.
A színész nemcsak főzőtudását, hanem íjász tehetségét is bemutatta - ez utóbbit azonban nem túl nagy sikerrel.

"A főzőversenyen mi hárman készítettük az ételt, ami annyira jól sikerült, hogy Stahl Judit alig akart elmenni az ételünk mellől" - kezdte Endre, aki az íjászatot is kipróbálhatta ez alkalomból.
"Lándzsát hajítottam, páncélt fényeztem és természetesen íjászkodtam, amiben sajnos meg is sérültem. A korabeli íjat nem tudtam szakszerűen használni, ugyanis az íj hegye kilövésnél felsértette az ujjaimat" - mesélte a humorista, aki a jó bort sem vetette meg a fesztivál ideje alatt.
"Igaz, hogy régen súlyos alkoholproblémáim voltak. Akkor letettem a piáról és három évig egy kortyot sem ittam. Most eljutottam arra a szintre, hogy már tudok mértékkel inni. Ez azt jelenti, hogy csak kóstolgatom a borokat. Szigetváron is ezt tettem a villányi borok esetében" - mondta Beleznay, aki nemrég tért haza amerikai munkaútjáról.
(Forrás: Sztárbutik.hu)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Radics Gigi vagy Szakos Andi nyeri a Megasztár 6-ot?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!