Lavinaként hat!!!
2003. 10. 22. 00:00
Küldés ismerõsnek
DIANA HERCEGNÕ - inasának írt levele kapcsán egyre nõ a botrány ...

A levél úgy hatott, mint derült égbõl a villámcsapás. Egy korábbi felmérés szerint a britek 27 százaléka vélte úgy, hogy a hercegnõ merénylet áldozata lett, ez az arány egyik napról a másikra hetven százalék fölé (!) emelkedett. A Sky televízió által hétfõn megszólaltatott írásszakértõk minden kétséget kizáróan eredetinek minõsítették a levelet, és ez elindította a lavinát. Olaj volt a tûzre, hogy Ingrid Stewart, a brit királyi család életrajzírója hétfõi nyilatkozatában megerõsítette a komornyik által közzétett levélben foglaltakat. - "A Kensington-palotában Diana hercegnõvel folytatott egyik szokásos csevegésünk során pontosan ugyanazt mondta nekem, mint ami a levelében áll: veszélyben érezte az életét. Tudom, hogy ostobán hangzik, de õszintén aggódom amiatt, hogy a gépkocsim fékjei rendben legyenek." A beszélgetésre 1997 júniusában került sor. Meg volt gyõzõdve arról, hogy valakik az életére törnek, de nem akarta megnevezni õket. Rémülten kérte, nehogy elmondjam valakinek a gondolatait. Egyszerûen nem akartam elhinni, amit mondott, mert hihetetlen volt. Látni lehetett rajta, hogy roppant egyedül van. A fiait távol tartották tõle, ami szintén nyugtalanította.
Mohammad al-Fayed, a tragikus autóbalesetben elhunyt Dodi apja igazolva látja véleményét a levélben. Az egyiptomi származású dúsgazdag üzletember, a londoni Harrods áruház Svájcban élõ tulajdonosa - ugyanis brit állampolgárság iránti kérelmét rendre elutasították - mindig is azt állította, hogy Dianával és Dodival a brit titkosszolgálat végzett. Al-Fayed elérkezettnek látta az idõt, hogy újabb támadást indítson a brit kormány és a királyi család ellen. - "Annak idején telefonon hívtam fel Tony Blair miniszterelnököt, és független vizsgálatot kértem. Végre az idén közölték, hogy a baleset ügyében vizsgálatot indítanak, de nem merénylet gyanúja miatt, hanem mert minden esetben, ha egy brit állampolgár külföldön hal meg, és holttestét hazaszállítják, hivatalból vizsgálatot kell indítani. Ennek idõpontját azonban nem közölték, és mindmáig nem is kerítettek sort rá. Hihetetlen, hogy Burrell mind ez idáig nem tette közzé a levelet, de egy független vizsgálat immár elengedhetetlen."
Több kommentár is feltette a kérdést: Miért várt Burrell mostanáig a levél nyilvánosságra hozatalával? Az elmúlt évek történései ugyanis nem a legjobb színben tüntették fel a komornyikot. Tavaly azzal vádolták, hogy Diana hercegnõ mintegy háromszáz személyes holmiját eltulajdonította, de a II. Erzsébet angol királynõ fia által közölt vallomás nyomán felmentették. Ezt megelõzõen a komornyik több órás beszélgetést folytatott az uralkodóval. Bár ennek tartalmát késõbb elmesélte, azt valószínûleg eltitkolta: megígérte a királynõnek, hogy hallgatni fog Diana ügyeirõl. Burrell egyébként azzal indokolta a levél eltitkolását, hogy miután a hercegnõ rábízta titkát, halála után bizonytalanságban élt, abban reménykedett, hogy vizsgálat indul a baleset ügyében, amire azonban mindmáig nem került sor. Diana testvére, Spencer gróf viszont úgy véli: a királyi család nyomása miatt nem beszélt a levélrõl.
A Buckingham-palota és Károly herceg hivatala nem volt hajlandó kommentálni a levélben foglaltakat. A Daily Mirror azonban egy olyan levelet ismertetett tegnap, amelyet a nem éppen jó modoráról közismert Fülöp herceg, a királynõ férje írt Lady Dianának 1992-ben. Õ volt az egyetlen, aki igyekezett kibékíteni õket. " Mi a királynõvel nem tudjuk elfogadni, hogy szeretõje legyen. Károlynak idótának kell lennie, ha Camilla miatt mindent kockára tesz" - olvasható a levélben.
A Diana-ügynek ezzel még nincs vége. A Daily Mirror közölte, hogy újabb és újabb világszenzációkat hoz napvilágra. Az igazi nagy durranás minden bizonnyal Burrell könyve, a Royal Duty (A Királyság szolgálatában) lesz, ami a jövõ hét elején kerül a boltokba.
Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Radics Gigi vagy Szakos Andi nyeri a Megasztár 6-ot?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!





KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!