Hab ID Regisztráció OpenID

Lang Györgyi lába darabokra tört

2010. 07. 09. 07:00
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Több helyen is eltört Lang Györgyi lába, akit szerdán egy fodrászatban ért baleset

Barátnője a csontok ropogásától megriadva az utcára menekült.

A Pa-Dö-Dő énekesnője egy belvárosi szalonban szenvedett balesetet. Györgyi évek óta jár oda, a begyakorolt mozdulatoknak köszönhetően eddig mindig sikerült gond nélkül átülnie a tolókocsiból a fejmosószékbe. Szerdán azonban rosszul sültek el a dolgok. Györgyinek Falusi Mariann segített átlendülni, ám közben a bal lába összecsuklott, barátnője pedig nem tudta megtartani a testét. Györgyi a földre rogyott, lábát térdtől lefelé maga alá gyűrte.

Az első ijedtség után a lányok nevetésben törtek ki, de amikor kiszabadították Györgyi lábát, mindenkinek az arcára fagyott a mosoly. Az énekesnő lábfeje természetellenes módon nem előrenézett, hanem 180 fokban hátra. Mariann ijedtében megfogta és visszafordította az eredetei állásba, majd a recsegő hangtól irtózva kirohant az üzlet elé és zokogásban tört ki. Györgyi a betegsége miatt alig érzett fájdalmat.

 

 

 


"Ahogy összecsuklottam, magam alá gyűrtem a lábamat. Hallottam, ahogy törnek a csontok. Furcsa érzés volt" - mesélte az énekesnő a Borsnak. "Hirtelen elsötétült előttem a világ, azt hittem, elájulok, de végül összeszedtem magam. Szükség is volt rá, mert a körülöttem állók sokkos állapotban voltak, én nyugtattam őket. Mari hívta a mentőket, bevittek a balesetire."

Györgyivel nem volt egyszerű dolguk az orvosoknak. "A röntgenezés után kiderült, hogy eltört a sípcsontom és a szárkapocscsontom, az egyik keresztben, a másik hosszában, a talpcsontom pedig több helyen. Meg akartak műteni, de nem engedtem, ezért ideiglenes gipszet kaptam, amit három hét múlva véglegesre cserélnek. Benn akartak tartani a kórházban, majd azt mondták, hogy napokig hanyatt kell feküdnöm. Ezt sem teljesíthetem, mert akkor nem látom a videót, és nem tudnám felvenni a Barátok köztet, márpedig arról képtelen vagyok lemondani" - tette hozzá Györgyi.

A lányok nem akarnak lemondani a baleset miatt egyetlen bulit sem. "Egy magánmentő szállít majd a koncertekre" - árulta el Györgyi a bulvárlapnak.

 

(Forrás: Bors)

KOMMENTEK:

Anonymous 2010-08-27 23:35:12
Mivel az orvosovics,omansejk,adolf,XXX és még ki tudja milyen nevekkel irkáló,szerencsétlen,egy és ugyan az, nagyon beteg lény. Egy barátnőmtől tudom,aki közelebbről ismerte,szomszédja volt,neki
panaszkodott sokat sanyarú életéről.Azért impotens,mert egy nő megtámadta és szértúgta a tökeit.Persze sejteni lehet,hogy szegény nő csak védekezett.Aztán jött az érszükület,hónaponként vágtak le a lábaiból,mint Titonak.Több mint 20-éve egy emberi roncs szegény.Muszály volt ezt leirni,ne bántsátok a szerencsétlent,sajnos a betegsége tönkretette a gondolkodását is. Irkáljon a nyomorult,ez az egy öröme van még az életben.
orvos orvosovics 2010-07-18 16:21:34
Azóta már egy 8-lábú szék se bírná el, nemhogy egy 3-lábú.
Isten ments, hogy megjelenjen! Neki volt hányatott gyermekkora? És azt nem is említi senki, hogy ő maga mennyire hányat másokat már a megjelenésével is?
Engem is csak azért nem hányatott, mert épp nem ebédeltem.
ticiano 2010-07-16 16:52:09
Van benne valami,de ezt csak Ő tudja. Kedvencem a krémes, de csak sajna havonként merem megenni, pedig futná rá. Én személyesen akkor láttam utoljára amikor még három lábú széken ült, de akkor még nem volt ilyen kövér. De ha sokat tárgyalunk róla, elolvassa és előjön a hányatott gyerekkorával.
orvos orvosovics 2010-07-15 17:47:21
ticiano, tehát elvileg, orvosi értelemben, ha a zsírdisznónak is csak pajzsmirigyproblémája van, akkor te rosszabb állapotban kéne legyél. De nem vagy, mert biciklizel, és odafigyelsz azért az egészségedre, amennyire lehet. S, gondolom, ha a doki azt mondja, 3 napig igenis hanyattfekve lábadozz, akkor nem hivatkozol a videora meg a barátok köztre.

Ergo, megint csak oda lyukadtunk ki, hogy ennek a kerekesszékben guruló pacalpörköltnek nem kéne annyit zabálnia.
ticiano 2010-07-15 16:50:24
Igazad van orvos orvosovics, de sajnos én is küzködök a pajzsmirigyemmel, és akármit is követek el, nem tudom a súlyom 75 kg alá nyomni. Habár nálam közrejátszik a súlyos cukorbetegség is, ami 1986 óta fennáll. Igaz , hogy csak szobabiciklivel de nyomom a pedált még ebben a melegben is. Györgyi betegségéről, a honlapján olvastam. AZ evésről? A cukrom miatt válogatnom kellene, de mivel 86 óta nincs hasnyálmirigyem, beleestem a 22 es csapdájába. Amit acukor miatt ehetnék, azt nem ehetem a hasnyálmirigy miatt. Így a megoldásom az, hogy mindent eszek, és inzulinnal próbálom az egyensúlyt tartani. Én attól független sajnálom györgyit, és jobbulást kívánok Neki.
adolf 2010-07-15 14:05:56
Nagy a felhajtás a liberális prolik között egy akaratgyenge majdnem köztörvényes "zsírdisznó" miatt.
Az adótartozását valószínüleg a zsidó-kommunista kormányzás alatt halmozta fel mint kiemelt kormányzati szimpatizáns akinek mindent lehetett.A bálna egyébként egy hipohonder aki így akarja megértetni miért is jutott idáig.Orvos orvosicsnak igazat kell adjak, az adó közpénz amit ennek a hájas disznónak is meg kell fizetnie még pedig kamatostul, tellika gázsijából ha nem el kell árverezni az otthonát elvégre ő is csak egy átlag ember még ha olyan zsíros is.Utána tovább ajvékolhat tolókocsiban vagy anélkül minden prolik nagy örömére.
omansejk 2010-07-14 15:58:10
hehehe doki :)
orvos orvosovics 2010-07-14 13:52:09
ticiano, valóban nem tudtuk. Eddig sclerozis multiplexről regéltek évek óta. Ami nem gyógyítható a jelenlegi tudásunkkal. A pajzsmirigy esetén pedig a rák az, ami esetleg nem gyógyítható.
Pajzsmirigyével pedig a nőknek nagyjából 50 %-nak van valami problémája élete során. Többnyire jódhiány miatt. Ami Magyarország keleti felén nem is olyan ritka.
Legközelebb ugye majd a lúdtalpa lesz a ludas, mert lúdtalpasan nem lehet kocogni.
Szóval első lépésben talán nem kéne annyit zabálnia.
ticiano 2010-07-14 11:22:27
Biztos nem tudjátok a hülye vitáitok hevében, hogy Györgyi pajzsmirigy betegségben szenved. Hiába próbál lefogyni, a betegsége nem engedi. Én még így is többe nézem , mint Bódi Szilvit. Ő legalább letett valamit az asztalra, amire azt lehet mondani, hogy nem rossz ez a PA-DÖDŐ.
Art 2010-07-14 08:54:07
En nem csak megmernem de el is jatszadoznek orvos orvosovics futyijevel :-)
orvos orvosovics 2010-07-13 16:30:25
Ezt is megértem. Úton vagyok a celebség felé. Érdekesebb téma a himbilimbi méretem mint Lang "Adómentes" Györgyi 180 fokkal eltévedt lábfeje. :)
Panni 2010-07-13 05:28:00
Azért szívesen megmérném orvos orvosovics himbilimbijének méretét. Izgalmasabb Vele foglalkozni, mint a cikkel. :-)
XXX 2010-07-12 17:17:12
Orvos orvosovics! Ne törődj azokkal, akik a cikk helyett veled foglalkoznak!
Én támogatlak. :))
orvos orvosovics 2010-07-11 23:54:23
nick
amieneket te írsz, ojanokat nem ír normális ember.

Amilyeneket meg én írok, olyanokat igen. Ha érted, amit írtam.
omansejk 2010-07-11 22:05:20
2009-es hír: Lang Györgyi szerepel az APEH azon adóslistáján, amelyre a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek kerülnek fel.Az egészségi problémákkal küszködő énekesnő a bulvárlapnak közönyösen csak annyit mondott: "Tudom, hogy évek óta szerepelek a listán."
Azért rendes, hogy legalább elismeri.
Istenem, mit nem adnék érte, ha annyit kereshetnék,amivel sikerülhetne százmilliós adótartozást összegyűjtenem. Ennyi pénzből bőven tellik magánmentőre is, meg gondtalan megélhetésre is. Sok árvíz miatt rombadőlt ház újjáépítésre, sok ellehetetlenült család megélhetésének biztosítására, sok éhező gyerek jóllakatására is futná belőle. Mivel lehet kiérdemelni azt, hogy az APEH becsukja a szemét és ne hajtsa be a tartozást? Lehetne kérni, hogy holnaptól tőlem se vonják le az utolsó fillérig az adómat?
nick 2010-07-11 21:49:38
orvos orvosovics egy elmebeteggel mint amien te vagy nincsenek ész érvek.
mert gy normális ember nem ír ijeneket egy másik emberről.
orvos orvosovics 2010-07-11 20:01:07
XXX, bárcsak egyetlen egyszer az életben észérvekkel próbálna visszavágni valaki.
Erről jut eszembe, bár fogyni próbálna ez a bálna, de ehelyett csak zabálna.
Panni pedig az éhes disznyó, amelyiknek 5 centi is elég lenne a boldogsághoz. Óh, szegény...
Erzsi 2010-07-11 19:45:30

Györgyi!
Mielőbbi jobbulást kívánok!
Rosta Áginak is üdvözlet a szép soraiért...
XXX 2010-07-11 15:02:20
Panni, te ezt honnan tudod? Megmérted neki?
Panni 2010-07-11 13:06:04
orvos orvosovics-nak is van testi hibája. 5 cm-nél nem nőt nagyobbra a cerkája. Kisebbrendűsége miatt szeret másokat gyalázni, bántani.
XXX 2010-07-11 09:56:30
Teljesen egyetértek orvos orvosoviccsal.
Egyébként szívesen besegítek Lang Györgyinek a súlycsökkentésbe, ha kapok egy jó baltát. :)
Gödöllő 2010-07-10 18:43:09
A magán-mentő azt jelenti, te nagyon hülye rosszindulatú, hogy zsebből ki kell fizetni, nem a TB fianszirozza.
Angel 2010-07-10 16:11:53
Milyen szó az hogy csontörő??
Senkinek nem bántja a szemét ez a helyesírási szemét?
Csont-törő=csonttörő
pali 2010-07-10 13:24:21
Magánmentő, másoknak meg semmi. Nagyszerű.
Lacó 2010-07-10 11:21:31
Igaza van orvos orvosovicsnak!Nézzétek meg a 20-30 évvel ezelőtti képeket.Ezt az okosságot maguknak találták ki,hogy ilyenek legyenek,ez lett a védjegyük.Mert valahogy az ének hangjuk...nem ütötte a szintet.Milyen szintet?Tudnék néhány példát...
orvos orvosovics 2010-07-10 00:41:26
Kedves atlag álszent, akkor nem volt beteg, amikor a 150 milliót elsíbolta? Csak most kell sajnálni? Ne engem próbálj sértegetni, azzal csak azt demonstrálog, hogy a nyilvánvaló igazságoz nem tudod felfogni!
Te is mehetsz saját pénzből támogatni ezt az igénytelen széle-hossza egy némbert.

Gondolkodó, te sem vagy adócsaló celeb, csak ennyi a titka. Lacónak is csak ez a baja. Becsületes emberek vagytok, és az manapság nem trendi.
freya 2010-07-09 23:47:41
Orvos Orvosovics!
A sok álszent között végre egy őszinte!
gondolkodo 2010-07-09 23:27:49
mielöbbi gyogyulást kivánok neki,de azért furcsa,hogy tőlem az APEH behajtott 15 ezer ft mert nyugdij mellet dolgoztam,de akiknek millios tartozásuk van azoktol miért nem vonja le?
atlag 2010-07-09 22:25:11
remélem, magát orvosnak csúfoló élőlény legalább külsőleg hasonlít egy emberszabásúra, mert az biztos, hogy ahol az agyának kellene lennie, ott légüres tér található...aki egy gyógyíthatatlan, beteg emberről ilyeneket ír, az legfeljebb a genetikai hulladék kategóriába tartozik, egyszerűbben egy emberi végtermék, ami annak idején eltévedt és nem hátulról jött ki a kedves apukából.
orvos orvosovics 2010-07-09 19:25:13
Az csak most jutott eszembe, aki nem fizeti a TB-járulékot, az ugyebár támogatott orvosi ellátásra nem jogosult.
Hogyan is kap mégis ilyet ez a zsírdisznó? Ki fizeti?
orvos orvosovics 2010-07-09 19:20:08
Barbara, egyrészt ismertem őket nagyjából 25-30 éve is, amikor még csak olyan kellemesen ducik voltak. Kitalálták maguknak ezt a gusztustalan kövér összképet, és a féktelen zabálásokkal el is érték, hogy ebből eredő töméntelen problémájuk legyen. Ha megnézed, számos olyan esetet is láttunk már, amikor gyakorlatilag mozgásképtelen emberek egy orvosilag ellenőrzött módszerrel sikeresen fogytak le. Csak ugye akkor nincsenek zsíros cuopákok, nincsenek fehér kenyeres degeszre tömések, és más hízlaló kajákat sem kell enni. Szóval hagyjál már azzal, hogy ilyen típusúak. Egyszerűen akaratgyenge kövér zabagépek mindenféle önkontroll nélkül.
Azt a súlyos betegséget aligha az egészséges életvitellel szedte össze. És őszintén kívánom, hogy jöjjön rendbe, legalább arra az időre, amíg az eldorbézolt, ellopott, be nem fizetett adótartozását befizeti, és ezzel legalább nem mondjuk az árvízkárosultak zsebéből lopja ki a pénzt. Ha meg nem tudja befizetni, akkor tessék szépen bevarrni az adósok börtönébe (már bőven van elég indok az újranyitásukhoz), és ott ülőmunkával dolgozza le a tartozását. Napi 20 deka kenyér és 1 liter tej mellett. Na akkor biztos lefogyna.
Barbara 2010-07-09 17:41:53
Orvos orvosovics!!! Sajnos Györgyi egy súlyos gyógyíthatatlan betegség miatt, màr két éve kerekesszékhez kötött! Biztos ezért nem vállalta a műtétet, mert esélye sincs arra, hogy járni tudjon!! Igy még nehezebb a fogyás! Mariann màr mindent elkövetett a fogyás érdekében, és mégsem bír fogyni! Vannak ilyen típusú emberek, akik képtelenek lefogyni!
Reg CB 2010-07-09 16:43:13
Én is jobbulást kívánok Neked .
orvos orvosovics 2010-07-09 15:53:08
Jellemző erre a mangalicára meg a hurkatársára is a szellemi leépültség igen magas foka. A 180 fokkal elfordult lábfejet csak fogja és visszatekeri.
No comment.
orvos orvosovics 2010-07-09 15:51:09
Barbara, miért is gyalázás, ha az elmebeteg zabagépnek azt üzenem, hogy némi fogyókúrával egészségesebb lehetne?
Miért gyalázás az, ha ő szándékosan akar nyomorék maradni, és aztán az én befizetett adóimból élni?
Miért gyalázás az, ha a szemetje nem fizeti be az adót, amit más, tisztességes ember befizet?

Tudod mit? Adakozz neki egyedül, tartsd el, fizesd a kezeléseit, fizesd az ellopott adóját! Fizesd meg Te egyedül, amit ez a gusztustalan zsírdisznó ellop sokezer más embertől!
Aztán utána lehetsz felháborodva.
orvos orvosovics 2010-07-09 15:46:47
Lacó, te nem vagy celeb, ennyi a titok.
Örülj neki!
Barbara 2010-07-09 15:06:16
Szégyeld magad orvos orvosovics!!! Kár hogy neked nem tört ki a nyakad, mert akkor legalább nem tudnál gyalázni egy súlyosan beteg embert!!!
Lacó 2010-07-09 14:55:54
Jobbulást kívánok,de fogynia kellene jó sokat "vagy egy mázsányit".És tényleg,hogy tudott ennyit (150millát)összetartozni az APEH-nek? Egynéhány éve,pár ezer forintnyi állítólagos tartozás miatt majdnem fejemet vették,utazgattam a megyeszékhely és kicsi városom között,mire kiderült ŐK tartoznak nekem,nem kis összeggel.Egy hónap elteltével kaptam meg a pénzt.Gondolom belőlem hamarabb kipréselték volna...
orvos orvosovics 2010-07-09 14:12:57
Drága Gyöngyi! Talán le kéne fogyni vagy egy mázsányit, hogy a törzsfejlődásben tökéletesre alakult emberi láb elbírja azt a súlyt, ami normális. Aki pedig azért akar nyomorékká váklni, mert tv-függő meg Barátok közt-függő, az megérdemli. Csak akkor a szándékosság miatt ne az én befizetett járulékom terhére kezeljék ezt a felelőtlen ostoba zsírpacnit.
Ja és talán be kéne fizetnie már azt a 150 milliós adótartozását a rohadéknak.
Magusz 2010-07-09 13:52:42
Jobbulást kívánok!
éva 2010-07-09 13:32:10
Drága Gyöngyi!Gyógyulást kívánok neked, nagyon szeretünk!!!
Rosta Ágnes 2010-07-09 11:10:52
Drága Györgyi! Megdöbbenéssel olvastam súlyos balasetedről.Nem tudom, hogy helyesen döntöttél e akkor mikor visszautasítotad az orvosok véleményét a mütétről.Miután nagyon okos is vagy csak remélni tudom, hogy kellő felvilágosítás után hoztad meg döntésedet.Mi már kétszer is találkoztunk személyesen egyszer amikor kénytelenek voltatok kosztümöt varratni egy eseményre, egyszer pedig a Kongresszusi Központban egy előadáson ültünk egymás mellett.Magasságunk súlyunk egy forma és a lelkünk is ezt már akkor tisztáztuk.Tiszta szívből szívem minden szeretetével kivánok Neked gyógyulást ami akaraterődet ismerve remélem hamarosan bekövetkezik.Tudod rengeteg ember szeret, tisztel és nem csak müvészted miatt. Ha nem mert egy csodálatos EMBER vagy.Bizom benne, hogy legközelebb már a gyógyulásodról szól hírt olvashatom.Hason fekve félig mozgássérülten írok Neked. Ha időd engedi szívesen venném ha ujra tudnánk beszélgetni. Az email cimem részedre természetesen kiadható. Gyógyító,baráti szeretet küldök Neked és mielőbbi gyógyulást kivánok Rosta Ági
Gizella 2010-07-09 10:43:42
Kedves Gyöngyi !
Annyi mindent el kellett már viselned, ez a baleset pedig egyenesen a "szinte lehetetlen" kategória !
Tudjad, hogy sokan szeretünk és várjuk, hogy felépülj !
Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok !
Judit 2010-07-09 09:59:46
Drága Györgyi!
Annyira szeretlek Téged, Te egy hős vagy, ahogy viseled a fájdalmakat.
Vigyázz nagyon Magadra, még sokáig szeretnénk látni, hallani.
Imádom, amikor Te vagy a Névshowrban.
Mielőbbi gyógyulást kívánunk: Judit, Zoli
tityi 2010-07-09 09:57:53
Jobbulást neked!
Maci laci 2010-07-09 08:40:58
Jobbulást kívánok!

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS

Radics Gigi vagy Szakos Andi nyeri a Megasztár 6-ot?

Radics Gigi
Szakos Andi
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!