Kovács Lázár szeretője mindent kitálal!
Andrea azt sem tudta, hogyan kell begyújtani egy sütőt - Lázár nem is ezért szerette
Gyorsfagyasztott kajával vette le a lábáról, és már a második estén ágyba vitte szeretőjét Kovács Lázár. Andrea újabb részleteket árult el titkos viszonyukról, ezúttal Hajdú Péternek, hogy biztosan sokan meghallhassák.
Megismerkedésük napján már csókolóztak, a második alkalommal pedig már szex is volt. Kovács Lázár szeretője kisfiával együtt tette tiszteletét Hajdú Péter műsorában. Andrea a forgatásán mindent elmesélt, többek között első szexuális élményét is a családos csodaszakáccsal.
"Miután elkérte a számomat, felhívott és még aznap este találkoztunk, iskola után" - kezdte Andi. "Felmentem hozzá. Azt mondta, ne aggódjak, még nem szeretne velem lefeküdni. Csók már ekkor volt.

Mindent a hatás kedvéért: kisfiát is keresztülcipeli a médiacirkuszon
Éjfél körül indultam haza Kecskemétre. A második alkalommal már volt szex" - árulta el a botrányt robbantó ex, aki az apróbb részletekbe is belement a titkos románc első forró éjszakájáról.
"Mirelit pizzát készített vacsorára. Elment zuhanyozni, nekem meg szólt, hogy gyújtsam be a sütőt. Akkor még nem tudtam főzni, arról sem volt fogalmam, hogyan kell kezelni a sütőt. Azóta minden megváltozott, és büszkén mondom, hogy főzni Lázár tanított meg" - mesélte Andrea, aki a TV2 műsorában arról is beszélt, hogy amióta szakított a szakáccsal, csak egy féléves kapcsolata volt egy nagykőrösi fiatalemberrel, teherbe is esett, de elvetélt.

(Forrás: Bors)





KOMMENTEK:
Összezavarsz mindent. Az igaz, hogy én férfi vagyok. De úgy kell viselkednem, mintha a férfiakat szeretném, mert csak így tudok a férjedben (aki meleg) bizalmat kelteni, és csak ilyen módon tudok a közeledbe kerülni . Amit nagyon szeretnék. :)
Szóval te egy férfi vagy és férfibe vagy szerelmes!? Most elárultad magad! Nem nézik az emberek jó szemmel, ha fériként férfit szeretsz. Voltál katona?
Na, ott biztosan jól érezhetted magad....
Szóval leszbikusok vagytok. Nem gond. Ezt sokkal inkább elnézik az emberek, mint két férfi egymás iránti szerelmét.
Továbbra is egyetértek Veled mindenben! Nálam is elmentek otthonról, mikor ez történt. Addig velem sem történhetett meg, míg szerettem a férjem......
Megsérteni pedig úgy sem tudsz, mert ahhoz kell a beleegyezésem:))
Egyébként nem hencegésnek szántam, csak abban a vonatkozásban írtam, hogy ha valaki szeretett valakit, és az érzelmei igazak voltak ennek a lejáratásnak nem teszi ki. Ez csak előnyszerzés volt, semmi érzelem, vagy egy csitri véres bosszúja.....
Nem vagyok magamra büszke, és senkitől nem várom, hogy megértsen, mert nincs is rá semmi szükségem.
Nem..., tényleg nem vagyok Erika párja, mert nőből vagyok:))))
Ha figyelmesen olvasnál rájöhettél volna, hogy az Erika női név, és pension is tudatta, hogy nőből lenne!
Mellesleg az én férjem nincs internet közelében egész nap, ő más beosztásban van. Tehát nem vagyok pension házastársa!
Csak hogy tudd!
Az én férjem egész nap nem ül internet közelében sem, mert más beosztásban van. Mellesleg tényleg nem tudom ki a pension szerintem nő, meg is írta, hogy nőből lennék.
Csak egyetlen mondatot szántam Neked/Önnek!"" Ja, és kedves pension "értelmes ember nem kezd házas emberrel viszonyt"! ""Ha félreérthető volt, bocsi.... de szerintem nem az.
A feleséget meg nem dobálom én sárral szegényt, inkább átérzem a tépelődését.
Egyébként én nem hencegnék azzal, hogy házasként házassal léptem félre, nem nagy dicsőség.... szerintem. De nem is érdekel a mások szerelmi élete, nekem elég az enyém. Ha én szeretem a párom nincs az a lila köd ami le tudna szállni a fejem fölé. De ez csak az én véleményem. Ne értsd félre, vagy ne vedd személyeskedésnek, mert nem az. Nem is ismerlek.
Egyetértek veled, sok-sok éven át magam is így gondoltam. Csakhogy az élet átírta a gondolataim. Leszállt a "lilaköd" és iszonyatos tépelődés után "kezdtem" viszonyt házasként-házassal:(
Meg lehet vetni, el lehet ítélni, de soha nem akartam, hogy a szerelmemnek bármi kára származzék ebből!!! No és nem tuolsó sorban semmiféle anyagi előny nem érdekelt! Ma már azt mondom, könnyen erényes, akit nem kísértett meg egy olyan emeber, akinek a kezébe le meri tenni a titkait, vágyait.Egy percig sem hitegettük egymást, csak BOLDOGOK voltunk, hogy kaptunk örömtelen életünkben egy kis szeretet morzsát!!!!!! Eszembe sem jutott becsapni, meghurcolni, bevarrni.
A feleségét pedig nem kéne dobálni sárral, nyílván tudja, mit miért tesz! Azt pedig tényleg jól teszik, ha a házas emberek megnézik kivel kezdenek, no és jó, ha maguk gondoskodnak a védelmükről:)))
Mondjuk egy előszerződéssel, hogy a lányka minden felelősséget vállal, ha teherbe esik, aztán egye, amit főzőtt.
Egyet értek azzal, hogy undorító, a nő is meg az egész ügy, a gyereket meg felhasználni azért, hogy pénzt szerezzen, én már csak tudom milyen apa nélkül felnőni, mert nekem nincs apám illetve meghalt. Az meg, hogy ez a nő mindennap szerepel a médiába egyértelműen szereplési vágyát éli ki. Nem elég neki a gyerektartás?? Hát nekünk kettőnknek volt 30 ezer ft, anyám 2 műszakban dolgozott. Menjen el dolgozni, vagy gondolkozott volna amikor felcsináltatta magát. Óvszer is van a világon.
Üdv
Krisztián
Mellesleg magam is nőből lennék és voltam már szerető. Mindenki tudja, hogy a bőrét viszi vásárba. Elméletileg 2 értelmes ember egymás szeretésére kezd viszonyt, nem a másik kihasználására.......
A médiának meg nem kéne tepsit verni segíteni!!!!!
Remélem, megszakítja Lázárral a kapcsolatát. Leszerepelt, tetszelgett a családfő szerepében és...ennél Önök nemesebb célt képviselnek!
Egyszerűen a ribanc ronda.
Vajon a második terhesség is jól menő, házas ember volt? Igy kell családokat tönkretenni, felelőtlenül ágyba bújni, aztán előállni jó nagy gyermektartási igénnyel. Így lehet munka nélkül jó sok pénzhez jutni- A férfiak gatyája ált-ban dagad, ha ey jó nőt látnak, de ez nem jelenti azt, hogy azonnal ágyba is kell velük menni, főleg nem gyermeket a világra hozni ilyen körülmények között, amikor valaki tisztában van azzal, hogy a férfi nős, családja van. Nem értem azt sem, miért mutogatja állandóan a kisfiút, a gyerek előbb-utóbb ovodába kerül és ott a többi gyerek kereszttüzébe fog kerülni, azért erre is gondolni kellene. Jaj és egy két éves gyermeknek soha nem jutna eszébe megkérdezni, hogy őt mint pont ugy hivják, mint Lázárt, vagy annak törvényes fiát. Ezt csak az anyuka adja a gyermek szájába.
Minden estre szörnyen előnytelen fotó.
SZÓLJ HOZZÁ!