Kordát kikészíti a velencei villa körüli hercehurca
2009. 08. 18. 16:00
Küldés ismerõsnek
Az énekes házaspár azt állítja: mindent szabályszerűen építettek, a házban pedig nyugalomban akarnak élni
A kérdés még mindig az: kisajátította-e a Velencei-tó partját a Korda-Balázs házaspár? A sztárpár cáfol: nem zárták le a tópartot! A lakópark, ahol élnek magánterület, a kerítést az előző tulajdonos építtette.
Korda György kiborult. Az énekest állítólag nagyon megviseli a villája körül kialakult hercehurca. Szerint igazságtalanul támadják őket a Velencei-tónál épült luxusingatlanuk miatt.
Úgy döntött, az állítások sértik jó hírnevét, ezért bíróságon fogja bebizonyítani az igazát.
"Nagyon megviselt, amikor előhozakodtak a villaüggyel. Sírba tesznek ezzel az alaptalan támadással! Az egész dolog olyan számomra, mintha egy fantom ellen védekeznék, ugyanis soha egy konkrét név sem szerepelt, akinek az útjában állunk.
Sérti a becsületemet az ellenem irányult hadjárat, ezért perelni fogok, pedig még sohasem jelentettem fel senkit. Nem ússzák meg szárazon, akik ezt tették velem!" - mondta Korda.

Az énekesnek az egészségi állapota bánta a villa körül kialakult botrányt. "Ez az ügy teljesen leszívja az energiáinkat. Sokszor nem aludtam, és Klárika is nehezen dolgozza fel a botrányt. Egész életemben betartottam a törvényeket, így van ez most is" - magyarázta Korda.
Az énekes korábban a Fejér Megyei Hírlapnak nyilatkozva elmondta: "A telekre 2007-ben találtunk rá, magánszemélytől vásároltuk. Az volt az álmom, hogy tóparton éljek.
Véletlen folytán értesültünk a telekről. Megcsináltuk a szerződést, megvettük a telket, építkeztünk, három, vagy négy héttel ezelőtt beköltöztünk. Ez a telek 1998. óta így állt, a jobb és a baloldali kerítésünket készen kaptuk. A többi öt házban már négy vagy öt éve laknak, szintén közvetlen a tóparton.

Az előírás az volt, hogy a ház 30 méterre álljon a tótól, a teraszunk 31 méterre van, 35 méterre a házunk. Négyszáz négyzetméter építhető be, a ház alapja 309 négyzetméter. A magasság négy méter 40 centi lehet, a házunk 4,10 méter, kényesen vigyáztunk arra - megszakítottuk a tetőt -, hogy az esetleg mögöttünk lakóknak is jó rálátásuk legyen a tóra."
A szóban forgó ingatlant a Fejér megyei önkormányzat ingatlanbefektetőnek adta el 1998-ban. Amíg önkormányzati terület volt, a parti szakasz bárki számára bejárható lehetett, de miután hivatalosan és törvényszerűen magánkézbe került, ez a kötelezettség megszűnt. A terület, értékesítése előtt az akkor még megyei tulajdonban lévő Panoráma kemping tartalék területe volt. (Azóta a kemping sem megyei tulajdon.)
"Olyasmi ellen kellene védekeznünk, amihez semmi közünk sincs" - mondta Korda, Balázs Klári pedig hozzátette: nem tudnak aláírásgyűjtésről, ahogy azt sem tudják, ki indította el ellenük az egész történetet.
(Forrás: Bors, MTV, Fejér Megyei Hírlap)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Radics Gigi vagy Szakos Andi nyeri a Megasztár 6-ot?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
Nézzék meg ezt a videot is!!!!
A VÍZPARTOT NEM SZABAD KISAJÁTÍTANI!!!
MINDENKIÉ!!!!!!!!!
A part mindenkié!!!!A törvényeket azonnal vissza kell állítani!!!
Mami irja ezeknek a sok irigy
roszindulatú embereknek, hogy mi
ért szurja a szemüket az a
villa? Egy élet munkálya lehet
benne, hiszen még most is
járnak turnézni.?
villa?. m
KI MINT VET,UGY ARAT!! HALO!!
Mit válaszoljak neked ?
Látom, kitört belőled a " magas kultúra " ... : ((
Milyen gyakran nyalod ki a Kordáék seggét ? : ((
Már régóta sejtettem az írásaid alapján, hogy valami nagyon nincs nálad rendben ....És tényleg ... : ((
Minden zsák megtalálja a maga foltját.
Itt nem az épülettel van baj,hanem azzal,hogy a telek a vízpartig nyúlik.Igy nem lehet szabadon használni a vízpartot.Hasonló problémák vannak a Balaton körül is.Nem a Korda úr tehet arról,hogy a telek ilyen,hanem a telket kimérő önkormányzat.No ezeket az urakat kellene egy kicsit elővenni,mert valószinűleg korruptak.
Éppen az a baj, hogy Kordáék benne vannak az általad is gyűlölt kártékony politikusok baráti körében .
Olvastam, hogy az SZDSZ és MSZP bizonyos körei rendszeresen a Bp-i Korda-villában beszélték meg, hogyan tegyék padlóra Magyarországot ! : (((
CSINALD UTANNA !!!
Mindenki az eletet sajat maga alakitja!Ha nem vagy tehetseges enekes,(en sem!!),piszkolodas hejett-nezz magadnak munkat!Pofazni a leg konnyebb...
KI MINT VET, UGY ARAT !! - ezen gondolkodjon el minden irigy....
Vagyis " mocsával " abszolút nem értek egyet !
a szavaidból kitűnik nem vagy egy értelemes egyén, ráadásul nem is ismered az anyagi hátterüket... akkor miért ez a stílus? nevetségesen egyszerű és szánalmas vagy!
Emberek!
hagyjuk már a pocskondiázást!Persze,én is irigy vagyok.De rá kéne jönnünk,hogy nem velük van a hiba,hanem a joggal,és ezzel a korrupt országgal.Aki meg nyomorog,azt mindig is irritálni fogja,ha a másiknak sokkal több van,de menjetek kicsit nyugatabbra és látni fogjátok,hogy ez még messze van a luxustól.Mi,az átlagmagyarok vagyunk túl szegények!!!!!Ja,és addig,amíg hagyjuk hogy nyugaton(sőt most már körülöttünk is),2x 3x több legyen a minimálbér,míg a tej itthon drágább,addig köszörülhetjük kínunkban a nyelvünket Kordán és Klárikán.
Akinek (ki tudja miből) ennyi pénze van kicsit visszafoghatná magát, kevésbé ízléstelen gigantomán tárgyi javakba kéne fektetni. Típikus újgazdag hozzáállás.
de miből?
honnan van ennyi pénzük?
és még ki tudja mennyi házuk van ezen kivűl?
Nem ezt a házat kellett volna építeni, hanem kriptát a temetőben, aztán örökre be kellett volna költöznetek !
SZÓLJ HOZZÁ!