Kőhalmi Zoltánt meggyűrűzték
A hazai stand-up comedy fiatal, de már apuka tehetsége, Kőhalmi Zoltán vehette át kedden a Karinthy-gyűrűt.
Az először 1975-ben kiosztott elismerést Such György, a Magyar Rádió elnöke adta át a díjazottnak.
"Ez az első gyűrű, amit életemben kaptam" - mondta Kőhalmi Zoltán. Hozzátette: örül, amiért nem egy holdfényes éjszakán, a desszertből kikanalazva kellett a rábukkannia a drágaságra.

Ezzel kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy nem a puding próbája az evés, hanem az evés próbája a puding. Mint mondta, bár az aranykarikában "nincs túl sok Karinthy-szerű", szerinte "nem olyan csúnya, mint ami a madarakon van, és nem is fáj annyira".
A most harmincötödik alkalommal odaítélt - az író születésének évfordulója alkalmából átadott - Karinthy-gyűrűt elsőként Marton Frigyes vehette át; az elismertek között volt Déri János, Hofi Géza, Markos György és Nádas György párosa, valamint Sándor György is.
Ezt nézd meg! Kőhalmi Zoltán a Showder Klubban!

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Radics Gigi vagy Szakos Andi nyeri a Megasztár 6-ot?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!