Kitálalt Wood 21 éves exbarátnője!
Úgy látszik, a Ronnie Wood-féle botrányoknak (akárcsak Charlie Sheen családi csetepatéinak) sohasem lesz vége. Most az elárult kedves tálalt ki viselt magánügyeik részleteiről.
Ronnie Wood nemcsak volt nejét csalta, jóval fiatal barátnőjéhez (aki az unokája lehetne) is hűtlen volt - ezt állítja legalábbis a legendás rocker 21 éves exkedvese, Ekaterina Ivanova.
A Rolling Stone gitárosa - aki 2008 júliusában, sokéves házasság után hagyta el nejét, Jót az orosz pincérnő szerelméért - számos "forró" SMS-üzenetet váltott különböző hölgyekkel, miközben új kapcsolata máris romokban hevert.
"Kávézgatni járt nőkkel, akiket épphogy megismert. Furának találtam a dolgot" - nyilatkozta a brit The Sunnak Ekaterina, ismertebb nevén Katia.

"Egyszer találtam egy SMS-t a telefonjában egy PR-os nőtől, akit épp akkor ismert meg. Az állt az üzenetben: "Akkor oké.", mögötte pedig legalább egymillió csók és egy kisördög hangulatjel. Nem tudom, hogy történt-e köztük valami, de könnyen meglehet..." - mondta a decemberben csúnyán meghurcolt exbarátnő.
Katia elmondása szerint messze nem ez volt az egyetlen eset, hogy bizonyítékot talált Wood hűtlenségére. "Egyszer hazaértem egy skóciai hétvégéről, és a lakásban üvegek és poharak voltak mindenütt. Nyilvánvaló volt, hogy valaki ott járt, de Ronnie esküdözött, hogy senki nem volt vele.
Többször rajtakaptam, hogy enyelgő hangon beszélget telefonon, és kihallható volt, hogy egy nő van a vonal másik végén. Aztán letagadta azt is, hogy egyáltalán telefonált volna. Azt mondta, kezdek megőrülni" - idézte vissza rövid, ámde annál viharosabb románcát az alkoholista Wooddal a fiatal lány, aki azután szakított a veterán rockerrel, hogy az a nyílt utcán megverte őt.
(Forrás: MTV)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Radics Gigi vagy Szakos Andi nyeri a Megasztár 6-ot?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
De sajnos csak érdekből hajtott Ronnira.
Ha Ronnie nem hurcolta volna meg a nyílt utcán, mindenki szeme láttára, akkor még most sem hagyta volna ott.
ellenörizték a nagy Ronniet:)
a kis lány meg mit gondolt, most egy csapásra miatta megváltozik....
oh, oh, oh,
as tears go by
SZÓLJ HOZZÁ!