Kiszel Tünde filmet forgatott!
Kiszel Tünde úszott, barnult, merült, csuszizott, és meglátogatta a fáraókat - amúgy kamerásan.
Különleges ajándékot kapott Kiszel Tündétől a Reflektor sztármagazin: egy útifilmet, amit csak nekik készített. Tünde ugyanis Egyiptomban járt, kislányával és nővérével együtt tíz napot töltöttek a Vörös-tenger mellett.
"Már évek óta terveztük, hogy elutazunk Egyiptomba, mert nagyon vonzanak az egzotikus tájak, és persze vártuk, hogy Donatellám nagyobb legyen, hogy ő is csodálhassa ezt a csodálatos környezetet.

Tünde elmondása szerint gyerekként álmodni sem mert arról, hogy valaha eljut a fáraók földjére. Ezért nagyon fontos volt számára, hogy a tengerparti lubickolás mellett megnézzék a nevezetességeket, majd utána tengerparti lubickoljanak megint egy kicsit.
"Természetesen mi is elmentünk kirándulni, Kairóban megnéztük a piramisokat, és Luxorban is körülnéztünk. Nagy élmény volt."
Tünde imádja a napot, mármint amikor az süt, így a fáraók és piramisok mellett a vízparton is sok időt töltöttek.
"Próbálkoztam a búvárkodással, persze nem olyan komolyan, csak vettünk szemüveget, cipőt meg azt a pipát. Olyan különleges korallokat és halakat láttam, amit eddig még csak a filmekben" - hátmég a korallok és a halak miket láthattak! De hazánk híres asszonya és szemöldöke nemcsak a búvárkodást, hanem az óriás csúszdákat is kipróbálta, Donatella nagy örömére, mert a főszempont mégiscsak a kislány élménydús szórakozása volt.

A naptárdíva persze élvezte az arab férfiak társaságát a bazárokban, ahol nemcsak aranyszőke hajkoronája aratott sikert, ugyanis nem volt rest és megmutatta, hogyan ring egy igazi magyar lány csípeje. Persze Tünde méltán híres naptárja nélkül egy lépést sem tesz, és a pikáns fotók nagy hullámokat kavartak a szálló medencéjében is.
"Az arab férfiak nagyon aranyosak, kedvesek, barátságosak, tisztelettudóak és helyesek. Értem 25 ezer tevét kínált egy arab fiatalember!
Nagy sikerem volt Egyiptomban, egy Mohamed nevű fiatalember rajongott leginkább körül. Semmi komolyabb nem történt, de nagyon tetszett nekem, a hiúságomnak, hogy sokat bókolt, udvarolt.
Természetesen vittem magammal jó pár fürdőruhát, vittem egy új, arany színű darabot is. Hát, meg is néztek benne a pasik!"
Tündi annyira megszerette az arab kultúrát, hogy még mai napig hatása alatt áll. Néha annyira megfeledkezik magáról, hogy frissen tanult táncával és csodálatos hangjával szórakoztatja a pesti járókelőket...
(Forrás: RTL Bulvár)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Radics Gigi vagy Szakos Andi nyeri a Megasztár 6-ot?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
Egy verssel szerintem minden kérdésre választ adnék:
Mindörökké
Nem kell nekem
Ki nem él velem.
Testemben lángol,
Fájó szerelem.
Álmomban vágy,
Nappal magány.
Gyötör engem,
Csak tudnám miért?
A kor hajnalán
Harmatra vágyom.
De zuhogó esőben,
Csak bőrig ázom.
Mellettem nő,
Egy kicsi rózsatő.
Olyan, mint én,
Mert a gyökerünk közös.
Esőben fejlődik,
Ő a kicsi drága.
Keményre edződik,
Az élet viharába.
S ha túlnövi anyát,
És bimbót hajt az ága.
Büszke lesz a rozs,
Ifi utódára.
Na igazam van?
A kislánya..hát szerintem már a 18. születésnapja napján elköltözik a nagyszüleihez ,ha jól olvastam valahol a nagyapja Kiszel Tünde apja orvos.
Nemtudom kire ütött a lánya..
Ennek a nőnek vagyis Tündinek, valami gond, van az agyával, mit képzel ez magáról, nagy sötétség van az agyába, és ilyenek kapnak fizetést, mert média személyiségnek mondják:)))))))nevetséges, és felháborító, valóban nem veszi észre, hogy egy egész ország nevet, rajta, vagyis szerintem nem akarja észre venni, nemtudom ki futtatja, de yó neki,gondolom yó pénzkereseti forrás, hülyének lenni!és főleg nevetségesnek:)))))
ennyi pénzből nem futja normális fodrászra? ez ciki....
meg azon is elgondolkoztam már, hogy fogorvost sem tud fizetni csórikám?
szerintem dobjunk össze neki egy normális fogsorra és egy szemöldökfésüre!
Szánalmas vagy jobban tennéd ha csendbe meghuznád magad.Csak az olyan elvont fajták tartanak jónak mind te vagy (ostoba és buta).Csoda hogy a teve nem halt ki alattad,vagy nem veszett meg tőled,Részvétam a közeli hozzátartozóidnak.
Ott kellett volna maradnod. Hidd el itt senki nem hiányolt volna, sőt örömteli napok jöttel volna, hogy egy ilyen dögtől megszabadultunk.
Csak a lányod lehet sajnálni, aki még nem tudja milyen fertőző gócban kell élnie.
SZÓLJ HOZZÁ!