Kiszel Tünde első gyermeke haláláról beszélt
Nagyon szeretett volna már édesanya lenni, mégis élete legnagyobb tragédiáját élte át Kiszel Tünde, amikor elveszítette hét hónapra született kislányát.
Tíz évvel ezelőtt Kiszel Tünde átélte azt a poklot, amit csak egy szülő érezhet, amikor elveszíti gyermekét. A hírnek, hogy babát vár, Tünde és akkori párja mellett gyógyíthatatlan beteg édesanyja örült a legjobban - számolt be írásában a Kiskegyed.
A család abban reménykedett, hogy Tünde édesanyja még láthatja egyetlen unokáját, a sors azonban másképp akarta.
"Boldog voltam, hiszen nagyon szerettük egymást azzal a férfival, aki a pici apukája volt. Az egészet egyfajta csodaként éltem meg" - mesélte Tünde.

Először úgy tűnt, nincsen semmi gond, a rutinvizsgálatra is boldogan ment, ettől kezdve azonban rémálommá változott a történet. "Az ultrahang ugyanis kimutatta, hogy a hét hónapos kisbabát megtámadta egy vírus. Hiába mentem el több orvoshoz is, mind azt mondta: olyan mértékben károsodott a baba, hogy nem fogja túlélni a világrajövetelét."
Tündét nagyon megviselték a történtek, súlyos beteg édesanyja és orvos nővére próbálta tartani benne a lelket.
"Hét hónapra meg kellett szülnöm a kislányomat, aki sajnos halva jött a világra. Nyilván a kisbabánk halála is szerepet játszott abban, hogy az édesapjával ezután tönkre ment a kapcsolatunk. Azonban a legjobban az fájt, hogy még fel sem ocsúdhattam a gyászomból, drága jó édesanyámat is elvesztettem" - mesélte Tünde a magazinnak.
Életének legnehezebb időszaka következett ezután, a gyászt csak Donatella születése tudta enyhíteni - másfél év múlva. "Vele tette jóvá a sors mindazt, amit azelőtt vétett ellenem..." - fogalmazott Tünde.
(Forrás: Kiskegyed)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Radics Gigi vagy Szakos Andi nyeri a Megasztár 6-ot?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!