Kiszel Tünde: Ez nem laza románc!
2009. 10. 01. 10:50
Küldés ismerõsnek
Tünde rajongója igazi fanatikus, aki mindenképpen meg akarja hódítani a naptárdívát
Kinter Oszkárral egészen különleges információkat osztott meg Kiszel Tünde a Cool stúdiójában: új hódolójáról és kibontakozóban lévő kapcsolatukról mesélt.
Tünde elmondta, a férfi, vagyis Patrik régóta legyeskedik körülötte. Több alkalommal is kért már tőle autogramot, sőt, az udvarló még egy dedikált naptár büszke tulajdonosa is egyben - mi ez, ha nem szerelem?
"Kalocsai az úriember, ott is ismerkedtünk össze, amikor egy műsor után a nézőkkel is beszélgettem egy kicsit. Nagyon kedves, művelt és lovagias!"

A díva bevallotta: magával ragadta Patrik személyisége, és az a kitartás, már-már fanatikus érdeklődés, amivel kitünteti, és minden fellépését követi, figyeli. Attól pedig egyáltalán nem tart, hogy ez a rajongás esetleg veszélyes lehet rá vagy kislányára nézve, tehát viszonozza a férfi közeledését.

Egyelőre a flörtölés, udvarlás fázisánál tartanak, vörös rózsával megkoronázott vacsorákon igyekeznek megismerni egymást, csók azonban még nem csattant el közöttük.
"Meg akar hódítani, ez nem egy laza románc!" - összegezte a legújabb romantikus fellángolást az ország Tündéje, aki egyébként úgy döntött, új arcot ölt és megváltoztatja a híres kalendárium arculatát - lásd: a mellékelt képek szerint. Bár túl nagy változást mi nem vélünk felfedezni...
(Forrás: Cool)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Radics Gigi vagy Szakos Andi nyeri a Megasztár 6-ot?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
Méghogy díva... IQ -
SZÓLJ HOZZÁ!