Kinyílt a Daróczi-akta!
Gyógyszerek és nadrágszíjak - szörnyű részletek Daróczi haláláról
Kinyílt és egyben le is zárult a Daróczi-akta, a rendőrség ugyanis a napokban befejezte az egykori kormányszóvivő halála kapcsán indított eljárást. Daróczi egyértelműen öngyilkos lett, a rendőrség kizárta a gyilkosságot. A férfi búcsúüzenetet is hátrahagyott, amelyből kiderül, hogy szerelmi csalódás áll tragédiájának hátterében.
A Blikk úgy tudja, hogy Daróczi Dávidot öngyilkosságát követően ötven percig próbálták újraéleszteni. A toxikológiai, a szövettani és az alkoholvizsgálat alapján a rendőrségnek már pontos képe van arról, hogy mi történt április 2-án, a volt kormányszóvivő Batiz Andrástól bérelt Andrássy úti lakásában.
A jegyzőkönyv kegyetlen részletességgel számol be az utolsó percekről. A helyszínelők Daróczi laptopján "búcsúüzenetnek értelmezhető" elektronikus leveleket találtak - írja a bulvárlap. A Bors már arról számol be, hogy a számítógépet Batiz András vette magához a tragédia után, így csak ő tudhatja, mi volt barátja utolsó gondolata a halála előtti órákban.

A Blikk birtokába jutott dokumentum szerint Daróczi Dávidra a konyhában fekve, fehér pólóban és farmernadrágban találtak a mentők. Az öngyilkossághoz három bőr nadrágszíjat használt, amelyekből egy csat segítségével csúszó hurkot képzett, majd egy kovácsoltvas vázú székre állt és a mennyezet közelében - feltehetően egy csőhöz - kötötte magát, ezután kirúgta lába alól a széket.
A rendőrség szerint egyértelműen öngyilkosság történt. Ennek ellenére Daróczi édesapja úgy döntött, feljelentést tesz, mert szerinte még sok a homályos részlet.
Daróczi szervezetében egyébként gyógyszermaradványokat (Fluvoxamint) is kimutatott a vérvizsgálat, amelyek arra utalnak, hogy rendszeresen antidepresszánsokat szedett.
(Forrás: Blikk, Bors, MTV)





KOMMENTEK:
Adolf Veled is.
A buzi kancigány a vörös rablók oldalán jól élt és buzibárokban szórta a pénzt.Megpróbált hetero lenni de nem tudta rendesen megqufircolni a vastag vörös médiaribancot és az dobta ez sok volt hirtelen a gyenge jellemének így végzett magával.Mivel nem szaporodott és a cigánybirodalomban sem folytatott felvilágosító kőrutakat példát mutatva megéri tanulni és legfőbbképpen dolgozni így nem nagy kár inkább sajnálatos.
ÚÚÚÚÚÚÚtáááálom ha valaki lecigányoz valakit! MInden nemzetiségben vannak jó és rossz emberek!! Csak ez a hülye nép!!A rasszizmus!Miért kell ez???Nem volt rossz ember Daróczi, tele volt érzésekkel!!!Ugyanolyan ember mint bármelyikünk!!!
Na erre azért még gyúrjál. Ennek a hazaáruló posztkommunista csürhének a seggét nyalni, a szekerét tolni belehazudva egy ország népének az arcába nap mint nap nem épp példaértékű. Tisztességes magyarnak és cigánynak biztosan nem az.
És ha felakasztottta magát, akkor miért fekve találták a mentősök? Az ágy lábára akasztota magát? Vagy kihagytak valamit a storyból?
Most komolyan, ki a francot érdekel egy kommunista cigány öngyilkossága?
Akarsz fogadni?;)
Aki öngyilkos, az kétségbeesett!!
Lehet, hogy az utolsó pillanatban meggondolja magát, de már nincs kiút.
Sok ember gondolt már a halálra, csak nincs bátorsága megtenni!
Személy szerint én sem merném....
Ön nem így gondolja: VALAKI????
Esetleg bíztatást vár??
1 (i)GAZ magyar
Mily jó, hogy csak 1 van belőled!
Ha elhagynád az országot, nem is lenne Magyarország! De mégis azt kérem, tedd ezt! Emberileg,erkölcsileg egy nagy "0" vagy, nem "1". És főleg nem magyar.
Vonulj egy olyan környezetbe, ahol kilógsz a többi közül. Majd meglátod mire tudsz menni vele. Van Neked érettségid, egyetemi diplomád? Vagy olyan ápolt, intelligens, mint ő volt? Ha igen, csak akkor legyen véleményed. Ha nincs, ne nyisd ki a szád! A lába nyomába nem érhetsz!!!!!!!!!!!!!
én Őt sajnálom.Téged nem kevésbé!!!
Üdvözlettel Egerből: Laci
Gyáva, undorító féreg minden öngyilkos.
élete példakép magyarnak cigánynak egyaránt.
SZÓLJ HOZZÁ!