Kiderült a titok: miért szakított Komár és Zalatnay?
Zalatnay Sarolta a mai napig jó szívvel és élete első, legnagyobb szerelmeként emlékszik vissza Komár Lászlóra - azt azonban csak most árulta el, miért is nem lett kettejük mindent elsöprő szerelméből házasság.
Cininek 17 évesen Laci volt az első férfi az életében, elmondása szerint kapcsolatuk az első perctől kezdve komoly volt. Két évig jártak együtt, majd sor került az eljegyzésre is, az esküvőig azonban mégsem jutottak el. Hogy miért?
Zalatnay elmondása szerint Komár László egyik nap elé állt és megkérte a kezét. Cini azt felelte, szívesen hozzámegy feleségül, de előbb szeretne jó énekesnővé válni. Komár erről hallani sem akart, és adott neki egy hatalmas taslit.

Az egykori táncdalkirálynő több lehetőséget már nem adott Komárnak arra, hogy megbántsa őt - nyilatkozta a Napi Ásznak az énekesnő.
Cini néha ma is beszél egykori párjával és találkozni is szoktak. Zalatnay bevallotta: azt ugyan nem tudja, hogy kollégája milyen férj lehet, de azt látja rajta, hogy remek apa. Akkor is, ha hirtelen haragú ember.
Cini szerint a lánykéréskor ő még túl fiatal volt, és megrettent az elköteleződéstől. Nem szeretett volna otthon ülős oldalborda lenni, hiszen akkoriban kezdtek el jól alakulni a dolgai a karrier terén, beindult a pályafutása, és akkor volt az első Táncdalfesztiválja is. Egyszerűen csak nem értette, miért nem lehet szabad...
(Forrás: Napi Ász)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
Le kelett volna harapja es akkor most nem fizetne gyerek tartast..
A Komar meg nem hencegne,most az 5 numeraval..
Hiszi a piszi..
SZÓLJ HOZZÁ!