Kényszerből köpött Stohl
A börtönben raboskodó díler elmondta: nem elég, hogy a színész miatt került sittre...
...de Stohl még hatvan gramm kokain árával, vagyis közel egymillió forinttal is adósa maradt.
Kiverte a biztosítékot egy drogdílernél az a bulvársajtóban megjelent mondat, amelyben egy rendőrségi szakértő szerint Stohl már csak betyárbecsületből sem árulná el, kiktől szerezte be a kábítószert.
A jelenleg is börtönben ülő fiatalember annak a bűnszervezetnek a tagja volt, amely még 2005-ben bukott le. Összesen tizenhat férfit és négy nőt vádoltak meg kábítószerrel való visszaéléssel, köztük az egykori villalakó Segalt is.
A Bors szerint Stohlra az eljárás során több drogfutár tett terhelő vallomást, emiatt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) rendőrei meggyanúsították a színészt, aki a kihallgatás során végig tagadta, hogy droggal élne, vizeletmintát azonban a nyomozók kérésére sem volt hajlandó adni.
Stohlnak végül mégsem kellett börtönbe vonulnia, sőt a gyanúsítottak listájáról is lekerült - a bulvárlap birtokába jutott információk szerint nem véletlenül.

"Egy cellában ültünk az Aradi utcában, a fiú nagyon neki volt keseredve. A srácot barátnőjével együtt az angyalföldi Cézár házból vitték be a zsaruk, ott béreltek lakást. Fiatal kora ellenére igazán aktív volt, korábban bűnsegédként három évet kapott egy olyan ügyben, amikor egy szintén nem fizető drogfogyasztót a Dunába lőttek.
Stohl kilencszázezer forinttal lógott neki, nem fizetett ki 60 gramm kokaint. A srác kiüzent a fogdából, hogy nagyon kellene a pénz ügyvédre, a színész azonban nem reagált. Stohl amúgy sokszor utólag rendezte az anyagiakat, általában 30-50 gramm kokain árát fizette ki egy összegben.
Egy budapesti, IX. kerületi night clubban vette át a "kólát", sokat szívott és a lányoknak is adott a cuccból. Kényszerből köpött, hogy mentse magát" - mondta a drogdíler azóta már kiszabadult zárkatársa.
A zsaruk többször kihallgatták a fiatal dílert, aki a feltett kérdésekből érzékelte, hogy a nyomozók olyan dolgokról tudnak, amelyeket nem lehet kinyomozni, csak úgy értesülhettek róla, hogy valaki "köpött".
A Bors úgy tudja, Stohl összesen négy emberre tett terhelő vallomást anno, így úszhatta meg a sittet. Hat hónapig kúrára járt, hogy leszoktassák szenvedélyéről, ezt 2007 februárjában fejezte be.
Az ügyben összesen 105 év szabadságvesztést osztott ki a bíró. A büntetőügyben a tanúvédelmi programban szereplő védett tanúk is közreműködtek, közülük az egyik Stohl András volt.

(Forrás: Bors)





KOMMENTEK:
És embert is ölhet vagy csak azt csak a Kossuth díjasok?
Költözz be mellé a sittre vagy látogasd, de ne szóld le mások véleményét.
Nem is a drog és a pia, de nem gondolom, hogy Buci olyan szegény lenne, hogy ne telt volna taxira, vagy sofőrszolgálatra. A cserbenhagyás önmagában pedig nagyon durva. Ennyi.
Ez a tetű se nem jó, senem színész. Egy ócska erkölcstelen szarházi. Sitten a helye 20 évre.
Egyébként meg, ha nem mondja el, hogy kitől vette az anyagot, azzal bizony bűnpártolást követ el. Plusz 10 évet a húszhoz. Mert megérdemli.
A legtöbbjük nyomorog!
Mert az ilyenek elveszik a kenyeret a tehetségesektöl, az (elv)társaik révén. (nem jó szó, mert nincsenek is elveik.)
Ja, dehogynem! A rablás, az Ország kifosztása.
mindenki magából indul ki. Azt gondolsz másról amit saját magadról
A java még sajna szabadlábon!
Hany ember es gyermek mindennapjait tette tonkre...?? hogy a MARADANDO LELKI TRAUMAKROL NE IS BESZELJUNK!
(no errol az alakrol ennyit)
Meg van pofaja valakinek meg irni ILYEN CIMMEL-SAJNALATBOL...??? REMELEM NEM!!Akkor nem jutott eszebe a 7 GYEREK??? milliokat koltott magara-vagyis a drogjaira!!!
Meg o tartja magat SZULONEK....??
ONZO DISZNO !
Tényleg ideje lenne már bedutyizni, bár mint adófizető úgy gondolom, a pénzem jobb helyre is mehetne, mint az ilyen tetvek eltartására.
Bele kellett volna lőni őt is a dunába mint a másik fószert.
Megérdemli,hogy sitre vágják.Cinit is elitélték pedig szerimtem ő sokkal kisebb balhét csinált.Az a baj,hogy a jog sem eggyértelmű és egy jo ügyvéd sokat nyom a latba.
Ülni fog...
sajnálhatnánk a nejét és a gyerekét meg a további eltartott roknonokat de minek engedték h stohl ennyire a szakadék szélére vigye magát? (ha már neki nem volt esze kordában tartani az életét)
minden ellene szól
-vizeletminta
-vallomások
-autó
-barátnője
-drog
-pia
-még a cigi is
minden ellene szól
minel hamarabb bekéne zárni ezt a fasszopót
SZÓLJ HOZZÁ!