Karsai Zita férjhez ment!
Edzőcipő és tüllkapucni: a legnagyobb titokban mondta ki a hétvégén a boldogító igent sportoló párjának Karsai Zita.
A Blikk úgy tudja, nem volt nagy nászmenet, csak a tanúk és a szülők kísérték az ifjú párt az atléta vőlegény, Margl Tamás szüleinek házáig.
Egyelőre csak a polgári esküvőt tartották meg, a lap információi szerint azt is inkább praktikus okokból: azért ilyen gyorsan és titokban, mert Tamás kapott egy dubai szerződést, és Zitát már mint feleségét szeretné magával vinni az arab országba.
A fiatalok a hírek szerint szűk körben, a neszmélyi Hilltop étteremben buliztak és ünnepelték meg a kézfogót.
Az esküvőn állítólag - akárcsak az ünnepi ruha tekintetében - nem volt nagy felhajtás. Mindketten laza, sportos fehér ruhában álltak az anyakönyvvezető elé.

Tamást egy közös barátjuk mutatta be Zitának még 2007 decemberében, és annyira gyorsan egymásba habarodtak, hogy az ünnepeket azonnal együtt is töltötték.
Zita korábban kifejezetten feleslegesnek tartotta a házasságot, mert számára ez olyan, mintha egy futószalagon állnának sorba a párok, hogy kimondhassák a hivatalos igent.
A nyár közepén a Budapest Honvéd focicsapatának erőnléti edzéseket tartó Margl még azt nyilatkozta a lapoknak, hogy Zitával nagyon jól megvannak, bár az elmúlt időszakban mind a ketten sokat dolgoztak, és kevesebbet tudtak együtt lenni. Tamás nem említette, hogy házasságot terveznének, de pár hete elszólta magát: ha Zita feldobná a témát, nem mondana nemet.
További fotókat az esküvőről a Blikk oldalán találhatsz!
(Forrás: MTV; Blikk)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Radics Gigi vagy Szakos Andi nyeri a Megasztár 6-ot?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
Kivánok a családba mielöbbi pici babákat,hogy hasonló boldogságot okozhassanak a nagymamáknak és nagypapáknak,amiben mi is részesei lehettünk ,az ebben a hónapban 3 ill.2 éves drága unokáinknak.
Tehát HAJRÁ !!! örömet szerezni.
Igen, nagyon kis pompás esküvő volt ez, és a gyerekek is boldogok voltak és hát ez itt a lényeg.Nektek is kívánok ugyanilyet
Monika nénike, azaz Zizimama, azaz /a bartaimnak/ Monyo
Nagyon szimpik vagytok! :)
Gratulálok Zizi és gyere több focimeccsre a kutyusoddal:)
SZÓLJ HOZZÁ!