Karda Bea megtalálta a boldogságot! (Részlegesen)
A világ legjobb dolga és állása lehet boldogságszakértőnek lenni...
A mai rohanó világban az emberek elmennek a mindennapi apró örömök, boldog pillanatok mellett - hallhatjuk nemegyszer a közhelyes, de igaz állítást. Kiss Kriszta, a boldogságkutatás egyik képviselője az egykori táncdalkirálynőt, Karda Beát látta vendégül Müller Attila Cool Live műsorában.
Kriszta szerint az élet egyik legfontosabb dolga a boldogság, hiszen az embernek már születésétől kezdve alapvető célja, hogy boldog legyen. Persze furcsa lenne, ha mást mondana egy boldogságszakértő.
"Nemcsak a magánéleti boldogság fontos, hanem az is, hogy az élet minden területén a tökéletességre próbáljunk törekedni." A szakember ebben próbál segíteni - nemtől, kortól, vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül. Azt mondja, főként nők fordulnak hozzá, de a férfiak is kiváncsiak a titok nyitjára.

Karda Bea is így kereste fel a szakértőt, annak ellenére, hogy a művésznőről általánosan egy mindig vidám és jókedvű kép alakult ki.
"Ez, ami rólam lejön, ez mind én vagyok, mert én egy abszolút nyitott nő vagyok, szó szerint, semmi rájátszás nincs. Ez vagyok én, de attól még belülről lehetek nagyon elkeseredett" - mondta a 60. életéve felé közeledő Bea a Cool Live-nak.
Az énekesnő azt modja, ez a túl nagy vidámság megtévesztheti az embereket irányában. Számára nagyon fontos lenne most egy társas viszony a magánéletben, hiszen régóta van egyedül, ezért is kérte a szakember segítéségét, bár nem minden áron akar párt találni.
Karda Bea arról is beszélt, mi volt eddigi élete legboldogabb pillanata, hiszen az állandó boldogságérzet nem alakulhat ki az emberben, ilyet nem lehet elérni, az egyéni boldogság pillanatokból épül fel. Konklúzióképpen pedig ki kell használni minden egyes napot ahhoz, hogy minél több ilyen pillanata legyen az embernek, amire a későbbiekben is szívesen emlékezik vissza.
(Forrás: Cool; fotó: Bársony Bence)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Radics Gigi vagy Szakos Andi nyeri a Megasztár 6-ot?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
Nem ertem, mert kell az embernek oregasszonyosan oltozni, vagy eppen levagni a hajat, ha mar hatvanas eveiben jar????? hmmm.... Szerintem minden no ugy oltozkodjon, ahogy az alakja megengedi, s amelyik ruhaban jol erzi magat. Nem??? Igenis legyenek az idosebb nok is fiatalosak, csinosak, s nem pedig mint "Marisneni a babos kendoben" :-)
[SIZE=5]HOTBOT TÌM HOTTOP ĐẠI GIA NHA [/SIZE]
Mình là Hotgay Robbey - Rớt bi - La Thị Bải - Lê Minh Mẫn TÌM HOTTOP ĐẠI GIA ^^
[IMG]http://photos-f.ak.fbcdn.
net/hphotos-ak-snc3/hs148.snc3
/17568_105093032843838_1000002
94248787_137343_1106097_n.jpg[
/IMG]
[IMG]http://photos-g.ak.fbcdn.
net/hphotos-ak-snc3/hs128.snc3
/17568_105093036177171_1000002
94248787_137344_6401092_n.jpg[
/IMG]
[IMG]http://photos-a.ak.fbcdn.
net/hphotos-ak-snc3/hs128.snc3
/17568_105093039510504_1000002
94248787_137345_7265539_n.jpg[
/IMG]
[IMG]http://photos-g.ak.fbcdn.
net/hphotos-ak-snc3/hs128.snc3
/17568_105093056177169_1000002
94248787_137350_7443573_n.jpg[
/IMG]
[IMG]http://photos-f.ak.fbcdn.
net/hphotos-ak-snc3/hs148.snc3
/17568_105093692843772_1000002
94248787_137374_7906681_n.jpg[
/IMG]
[IMG]http://photos-d.ak.fbcdn.
net/hphotos-ak-snc3/hs148.snc3
/17568_105093696177105_1000002
94248787_137375_215360_n.jpg[/
IMG]
[IMG]http://photos-e.ak.fbcdn.
net/hphotos-ak-snc3/hs128.snc3
/17568_105093082843833_1000002
94248787_137358_3194270_n.jpg[
/IMG]
[IMG]http://photos-f.ak.fbcdn.
net/hphotos-ak-snc3/hs148.snc3
/17568_105093079510500_1000002
94248787_137357_1546700_n.jpg[
/IMG]
[IMG]http://photos-h.ak.fbcdn.
net/hphotos-ak-snc3/hs148.snc3
/17568_105093069510501_1000002
94248787_137354_6821225_n.jpg[
/IMG]
[IMG]http://photos-b.ak.fbcdn.
net/hphotos-ak-snc3/hs148.snc3
/17568_105093072843834_1000002
94248787_137355_1712297_n.jpg[
/IMG]
[IMG]http://photos-c.ak.fbcdn.
net/hphotos-ak-snc3/hs128.snc3
/17568_105093062843835_1000002
94248787_137352_5620022_n.jpg[
/IMG]
[IMG]http://photos-e.ak.fbcdn.
net/hphotos-ak-snc3/hs128.snc3
/17568_105093066177168_1000002
94248787_137353_5963003_n.jpg[
/IMG]
SZÓLJ HOZZÁ!