Hab ID Regisztráció OpenID

Kapócs-Kamarás: meddig titkolóznak még?

2010. 03. 26. 13:13
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Az egykor álompárként aposztrofált Kapócs Zsóka és Kamarás Iván...
...valahogy mindig ugyanott és ugyanakkor bukkan fel.

A Kapócs Zsókával történt tavaly őszi szakításuk után Kamarás Iván bejelentette, hogy az Egyesült Államokban próbál szerencsét, és a színész valóban meg sem állt Amerikáig. Néhány hét múlva Kapócs Zsóka is a tengerentúlra indult, Karády-estjével hívták meg kint élő magyarok.

Nehezen elképzelhető, hogy két, hajdanán egymást szerető ember tudomást se vett egymásról odakint, ráadásul közös ismerősük szerint a hajdani álompár Zsóka kiutazása előtt is tartotta a kapcsolatot.



Tény, hogy korábban egy közös egyiptomi nyaralással már sikerült megmenteniük egyszer a kapcsolatukat.

Kamarás Iván nemrég hazatért Amerikából, és a pletykák szerint még aznap - persze teljesen véletlenül - feltűnt azon a szórakozóhelyen, ahol egykori szerelme mulatott egy baráti társasággal. Egy ismerősük szerint azonban Zsóka és Iván nincsenek együtt, de tartják a kapcsolatot, mint ahogy az két kultúremberhez illik.

A szakításuk után sem kiabáltak egymásra fűt-fát mások előtt, baráti viszonyban maradtak. Valóban csak ennyiről lenne szó, hiszen túl sok a véletlen egybeesés... Vagy mégis van esély arra, hogy a hajdani álompár ismét egy pár legyen? Erre a kérdésre csak a magánéletüket féltve óvó Zsóka és Iván adhatnák meg a választ.

(Forrás: Kiskegyed)

KOMMENTEK:

Gabó 2010-03-30 18:17:10
Elég belőlük..
vivi 2010-03-30 15:53:24
Ez nem csak rajuk tartozik ????
Torodjon mar mindenki magaval !!-tobre jutnank !!
vica 2010-03-30 14:16:11
Nincs mit menteni mert nem is volt igazán semmi.
adolf 2010-03-26 16:10:56
Az valahogy most lemaradt, hogy legutóbb egy buzibárban találkoztak és nemigen akarták egymást megismerni.
XXX 2010-03-26 15:17:11
A buzi és a leszbikus. Ez ám az ideális pár. : ))

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS

Radics Gigi vagy Szakos Andi nyeri a Megasztár 6-ot?

Radics Gigi
Szakos Andi
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!