Kamarás Iván nem akarja látni a fiát
2008. 08. 14. 15:26
Küldés ismerõsnek
Soha többé nem akar találkozni ötéves kisfiával Kamarás Iván
A 35 éves színész a legutóbbi bírósági tárgyaláson lemondott
a láthatási jogáról, sem hétvégi, sem szünidei apuka nem akar lenni a
kis Tormás életében.
A gyerektartás alól persze nem tud kibújni,
a Blikk úgy tudja, havonta 50 ezer forintot fizet kisfia után.
Mint ismert, a sztárszínész sokáig tagadta, hogy ő lenne a rá megszólalásig hasonlító, Tormás becenévre hallgató kisfiú édesapja. Pedig titokban közel három éven keresztül, önszántából támogatta a gyermekét és annak édesanyját, havi rendszerességgel utalt 30 ezer forintot.
"Évekig semmi jelét nem mutatta Iván, hogy gondot okoz neki a kisfia. Látogatta, támogatott minket. Ivánt nem kötelezhetem arra, hogy szeresse a gyerekét. Ha megtagadja, majd elszámol a lelkiismeretével, de gondoskodjon róla, ahogyan eddig tette!" - nyilatkozta korábban a Blikknek Lendvai Katalin, aki a kisfiú születésekor nem jelölte meg az édesapját, ám a gyámhatóság felszólította, hogy a gyermek családi viszonyát hároméves koráig köteles elrendezni.

Kamarás többször is kijelentette, hogy nem ő a gyermek édesapja, így az ügy bíróságra került, ahol elrendelték az apasági vizsgálatot. A DNS-teszt aztán 99,728%-os biztonsággal megállapította, hogy színész a vér szerinti édesapja a kis Tormásnak, és visszamenőleg két évre gyermektartási díjat kell fizetnie.
A döntés hatályba is lépett, hiszen két hónapon belül egyik fél sem fellebbezett az ítélettel szemben. Kamarás törleszti a gyermektartási díjat, ám a kis Tormással való kapcsolata nem túl szoros.
A napokban ugyanis sor került az apasági eljárás legutolsó tárgyalására, ahol a gyermekelhelyezésről, a gyermek láthatóságáról és a gyermektartás pontos összegéről hozott döntést a bíróság.
A bulvárlap szerint a 35 éves színész lemondott a kapcsolattartás jogáról.
Az üggyel kapcsolatban sem Lendvai Katalin, sem pedig Kamarás Iván nem akart nyilatkozni.
(Forrás: Blikk)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
mert ha tettszik ha nem ő már egy szülő.
A szeretet egymás iránt egy gesztus többet ér bármilyen pénznél játéknál.
Én 3 gyermekes anya vagyok remélem Kamarás Iván ráérez arra mennyi kincs van egy gyermekben és minél hamarabb mert az idő nemtelik hanem elrohan mellette és a gyermek máris felnő.
Ha viszont tényleg úgy van, ahogy L7 mondja, akkor kicsit más a leányzó fekvése. Ha egy pasi nem akar gyereket egy nőtől, akármi okból, akkor nem várható el tőle, hogy jó apaként működjön. Később felébredhetnek az érzések benne, de ha nem, nem lehet érte szemrehányást tenni neki.
Viszont fizet és fizetni fog rendesen, így mégis gondoskodik róla.
Ha meg a
Gusztustalannak tartom amit ez a nőszemély művelt a színésszel. Titkon megszülni egy gyereket akit az apja nem is akart, utánna pedig a nyilvánosság előtt zsarolni vele a legalávalóbb gasztett amit csak egy nő tehet.....én azt mondom nem Iván hanem az az álnok "ribi" süllyedjen a föld alá szégyenében. Ivánt pedig sajnálom és megértem a döntését.
Üdvözlet mindenkinek.
SZÓLJ HOZZÁ!