Jolie-Pitt: Köszönjük, ennyi, vége!
2010. 01. 25. 06:30
Küldés ismerõsnek
A hírek szerint Brad Pitt és Angelina Jolie már a vagyonmegosztást intézi
A hat gyermek az egyezség alapján közös felügyelet alatt marad, de gyakorlatilag Angelinával fognak élni.
Állítólag szakított az első számú hollywoodi álompár - bár kapcsolatuk megromlása már legalább egy éve napirendi ponton van a bulvársajtóban. Úgy tudni, Brad Pitt és Angelina Jolie már az osztozkodást részletező bírósági papírokat is aláírta.
A legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap, a News of the World forrásai szerint a kapcsolat felbontásának jogi előkészítése már decemberben megkezdődött, amikor a csak Brangelina-klánként emlegetett páros felkereste Los Angeles egyik legmenőbb ügyvédi irodáját az egyenlő arányú vagyonmegosztásról és a gyermekek felügyeletéről szóló egyezség kidolgozása miatt.
A lapnak beszámoló források szerint a végleges dokumentumot január elején mindketten aláírták. A szerződés olyan, mint egy testre szabott házassági megállapodás, csak éppen egy házasságon kívül élő pár különválására kidolgozva - mondta a News of the Worldnek az ügyet jól ismerő egyik bennfentes.
A hat gyermek - akik közül három örökbefogadott - az egyezség alapján közös felügyelet alatt marad, de gyakorlatilag Angelinával fognak élni. A sztárpár vagyona 322 millió dollár (60 milliárd forint), ebben európai és amerikai ingatlanaik is benne vannak. (Egykori londoni otthonukat a szomszédban lakó Guy Ritchie brit filmrendező és volt felesége, Madonna vásárolta meg - mielőtt az ő útjaik is különváltak.)
Jolie és Pitt öt éve tartó kapcsolatának megingásáról hónapok óta terjengnek a pletykák a celebsajtóban, de a brit bulvárlap értesülése szerint a dolog immáron hivatalos lett. A lap forrásai szerint az osztozkodási dokumentum nem tartalmaz érvénybe lépési időpontot, de már nem az a kérdés, hogy a pár különválik-e, hanem az, hogy mikor, és az aláírt egyezség célja a kapcsolat lehető legsimább felbontása.
Sem Pitt, sem Jolie nem először éli át a válás és a különválás gyötrelmeit. Brad Pitt 4,5 évig Jennifer Aniston férje volt, korábban pedig Gwyneth Paltrow-val járt jegyben. Angelina Jolie először Johnny Lee Millertől, majd Billy Bob Thorntontól vált el.
(Forrás: MTI)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Radics Gigi vagy Szakos Andi nyeri a Megasztár 6-ot?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
egymással qufirzoljanak.Jobb ez így.
SZÓLJ HOZZÁ!