Hab ID Regisztráció OpenID

Jáksó nősül?!

2011. 09. 30. 10:34
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Két éve kapcsolatban él a tévés-rádiós műsorvezető

Megelégelte a rá osztott, vagy magára vállalt szerepkört, és bejelentette, évek óta egy nővel osztja meg a mindennapjait Jáksó László, az RTL Klub műsorvezetője. Sőt, nősülni készül!

Az RTL Klub Reggeli című műsorában árulta el a Heti Hetes házigazdája, hogy egyáltalán nem felel meg annak a képnek, amelyet néhány évvel ezelőtt magára vállalt a figyelem felkeltése miatt.

"Évekkel ezelőtt a Fábry Show vendége voltam, és észrevettem, hogy Sándor unatkozik. Már szinte elaludt a beszélgetésünk közben. Ezért közöltem vele, egyszerre négy barátnőm van. Ezután én lettem az a férfi, aki állandóan csak lóbál" - fejtette ki Jáksó László, utalva arra, ezután arról szóltak a cikkek, magányos és párkapcsolatra vágyik. 43 évesen azonban megunta ezt a lúzer szerepet.

 

 

 


"Mindig is voltak barátnőim, de már legalább két éve együtt élek egy kedves, türelmes, civil lánnyal."

A hölgy foglalkozásáról, megismerkedésükről azonban nem szeretett volna beszélni, Jáksó László ugyanis így szeretné megóvni kedvesét a nyilvánosságtól. Az azonban nem titok, hogy többször szóba került közöttük a házasság gondolata, így a műsorvezető elképzelhető, hogy hamarosan megnősül.

(Forrás: RTL Klub / Új Ász)

KOMMENTEK:

ceat 2011-10-01 14:42:09
Vigyetek mar a francba ezt ripacsot, kit erdekel?

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!