Jacko megúszta a pert
2008. 11. 24. 10:58
Küldés ismerõsnek
Michael Jackson ügyvédei peren kívül megegyeztek a popsztárt perlő bahreini sejkkel
A bahreini király egyik fia hétmillió dollárra (csaknem másfél milliárd forintra) perelte Jacksont, mert a popkirály állítólag megszegte zenei szerződésüket. A legendás énekes persze tagadja a vádakat.
Jackson éppen felszállt volna a repülőgépre, hogy Londonba utazzon a tárgyalásra, amikor szóltak neki, hogy halassza el az utat, mert megállapodás született - mondta a popikon szóvivője.

Ahogyan beszálmoltunk róla, Abdulla bin Hamad bin Isza al-Kalifa sejk pénzügyi támogatást nyújtott Jacksonnak, amikor a popsztárt gyerekmolesztálással vádolták. A herceg és Jackson "közeli személyes kapcsolatban" volt, amikor a sztár hat hónapig Bahreinben volt három évvel ezelőtt - mondta a sejk ügyvédje.
Jackson azután látogatott a perzsa-öbölbeli királyságba, hogy felmentették a molesztálási ügyben. A sejk pihenni hívta az énekest.
A megállapodás alapján állítólag egy albumot, egy önéletrajzot és egy színpadi darabot kellett volna készítenie a popsztárnak. A zenei munkán és stúdió megépítésén kívül a sztár utazási, megélhetési és jogi költségeit is fedezte a herceg - mondta a sejk ügyvédje.
Az énekes szerint azonban az ügyet "hibára, hamis beállításra és jogtalan befolyásolásra" alapozták. Szerinte nincs érvényes megállapodás, a pénz pedig ajándék volt.
(Forrás: FH)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!