Hoppon maradt lányok

A Villa lányainak nem kell a teherbe eséstõl félniük továbbra sem, a facér fiúk nyugton vannak, a többiek nadrágszíját pedig a hûség nem engedi ellazulni. Laci és Péter megengedhetné magának, hogy hódító fortélyukat bevessék a nõknél, de ez rendszeresen elmarad. Sziszi, akinek egyértelmûen leginkább hiányzik az igazi férfi, már panaszkodott is a lányoknak, hogy Péter nem közeledett hozzá.
A birkózó barátja, Tamás szerint a Buci által csókkirálynak nevezett Péter számára a népszerûség miatti taktikaként is fontos, hogy Sziszi mellette legyen.
" Kint sokkal ügyesebben cserkészi be a nõket. A csókolózásig mindig eljut, erõszakosan rátapad a nõkre, ám a szexet nem mindig várja meg " mondta Tamás. A barát szerint ez azért van, mert a birkózó nem akar leragadni egy nõ mellett.
A tengerész barátjától, Gábortól is hasonlókat hallottunk, ám õ abban látja cimborájának kudarcát, hogy a Valentin-napi üdvözletek lerombolták és összezavarták a kialakuló párokat. " Nagy sikere volt kint a nõknél, a Villában szemérmesebb, nem akarja erõltetni a hódítást a kamerák miatt. A nagy dumája sem tud érvényesülni, ugyanis erõs egyéniségek vannak körülötte. És ott van még Solya is, akivel ugye próbálkozott" Nehéz így összezártan és a nyilvánosság elõtt "átnyergelni egyik bringáról a másikra", véli Laci barátja.
Így hát a kukkolóseregnek alighanem bele kell törõdnie: marad nekik a lányos csajozás, azaz Rita és kismocsok románca, hisz õk a minapi buli alatt is hosszasan izgatták egymást a hálószobában.
Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!





KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!