Hab ID Regisztráció OpenID

Hetedik rekord kipipálva

2008. 10. 21. 06:58
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
2 Rippel, 2 perc 39 másodperc, 15 méter magas himbálózó szerkezet
176,1 kilogrammot tartott mindössze a két kezén 2 perc 39 másodpercig 15 méter magasban Rippel Ferenc, így teljesülhetett a Rippel testvérek 7. világrekordja.
 
Erre az életveszélyes mutatványra február óta készült a két testvér, edzettek és gyakoroltak, hogy minél tovább bírják, ahogyan ők mondják, pozícióban.
 
"Nagyon örülünk annak, hogy ismét sikerült felállítani egy világrekordot, ami talán az eddigi legveszélyesebb volt az összes közül. Itt ugyanis nemcsak az volt a feladat, hogy egy mozgó szerkezeten tartsuk meg magunkat, hanem az is, hogy mindezt 15-20 méter magasban tegyük.
 

 
Ráadásul idén változott a felállás is, eddig ugyanis Viktor tartott engem. Most megcseréltük a szerepeket, így nekem a saját 92,2 kilogrammom mellett Viktor 83,9 kilóját is el kellett bírnom a két kezemen.
 
Nagyon, nagyon nehéz volt koncentrálni, a végére elfogyott az erőm, éreztem, közel állok ahhoz, hogy elájuljak. Leesett a vércukorszintem is, ezért jeleztem a szerkezetet tartóknak, hogy engedjenek minket lejjebb.
 
Végül aztán Viktor le is esett, de éreztem, hogy ha még kicsit tartom magam, akkor mind a ketten repülünk" - mesélte a rekord után Rippel Ferenc.
 
A két artista végül egy 7 saolin által kifeszített tűzoltóponyvában landolt, hogy aztán büszkén ünnepeltessék magukat a közönséggel.
 
A Rippel testvérek 7. világrekordját egyébként a hétvégi Arénap keretén belül rendezték meg, amellyel - a rekorddal ellentétben - komoly problémák vannak, a színfalak mögött ugyanis hatalmas botránnyá fajult az a tény, hogy a rendezvény főszervezőinek nincs pénzük, így nem tudták kifizetni a fellépőket.
 
A Blikk információi szerint Gáspár Laci nem kapta meg a gázsiját, a Bon-Bon zenekar pedig éppen ezért el sem jött a fellépésére, mert megtudták, hogy anyagi problémák merültek fel.
 
(Forrás: Blikk)
 

KOMMENTEK:

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!