Hazugság Gyõziék válási históriája
A jelek legalábbis arra utalnak, hogy egy szó sem igaz a napokban felröppent válási históriából. Nem csodálkoznánk, ha a még nagyobb felhajtás kedvéért Bea asszony látványosan visszafogadná állítólag megtévedt báránykáját.
Gyõzi és BeaGyõzike hûtlenségétõl volt hangos a napokban a sajtó. Bea asszonynál állítólag betelt a pohár a showman legutóbbi kilengésétõl, amit egy partifotós is megörökített. Az internetre felkerült képen jól látható, amint Gyõzike egy szõke kebelcsodával flörtöl egy pásztói szórakozóhelyen.
Bea tizennégy év után válni akar, a Gáspár család feje pedig állítólag már négy napja átköltözött szüleihez.
Szétesik a Gáspár család? – merült fel a drámai kérdés. A jelek nem erre utalnak, hanem arra, hogy gondosan koreografált mûbotrány borzolja a kedélyeket. A baj csak az, hogy a fõszereplõk egyre jobban belegabalyodnak saját szövevényes meséikbe.
A napokban felhívtuk Beát, aki állítólag egyedül maradt a gyerekekkel. Legnagyobb meglepetésünkre az asszony telefonját az elzavart családfõ, Gyõzike vette fel, majd zavartan magyarázkodott.
– Napok óta nem lakom itthon, most is csak azért ugrottam be, hogy lássam a gyerekeimet – mentegetõzött Gyõzi, aki nem számított újságírónk hívására.
– Délután elindítjuk a válópert.
Tovább csorbítja a családi dráma hitelességét, hogy a Velvet internetes oldal feljelentõ rovatában egy szemtanú beszámolt róla: Gyõzike és Bea hétfõn kézenfogva, turbékolva andalgott a Jászai Mari téren, a pár nem úgy festett, mintha válás elõtt állna. Bea asszony hebegve igyekezett magyarázatot adni.
– Már tegnap beadtuk a válókeresetet – mondta nevetgélve az asszony, megfeledkezve róla, hogy férje szerint erre csak délután kerítenek sort.
– Azon vagyunk, hogy kibéküljünk, de nem akarok errõl beszélni.
Mivel Gyõzi és Bea az alapvetõ tényekrõl is eltérõen nyilatkozik, talán nem merész feltételezés, hogy a családfõ hûtlensége, Bea asszony féltékenysége és az egész válási história a showmûsor része. Kérdés, hogy megéri-e a nézettségért körmönfont hazugságokba keveredni. A viccel szólva: majd elválik.
A vajda szerint Gyõziék örökre együtt maradnak
Kállai Csaba, Magyar Cigány Fõvajda szerint hagyománytiszteletük miatt nagyon ritka a válás a romáknál.
- A roma asszony inkább tûr a végtelenségig, és szemet huny férje hûtlensége felett, minthogy elváljon. Számunkra a család a legfontosabb. Gyõzi és Bea szerintem örökre együtt marad, nem válik el - nyilatkozta lapunknak.





KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!