Hamarosan megtudjuk a Jimmy-titkot?
Eddig hallgatott, most azonban nyilvánosság elé áll a magyar "Király" egykori bizalmasa.
Meghívták a Jimmy halálának körülményeiről könyvet író Hulé Évát éves januári megemlékezésükre a Zámbó-testvérek, akik évről-évre januárban tisztelegnek nagy plénum előtt elhunyt testvérük tehetségének. Az idei gála (január 23-án) azonban más lesz, mint a többi, hiszen a rendezvényre nemcsak Jimmy-díjas művészek és pályatársak, hanem Zámbó Imre halálának egyik szemtanúja is hivatalos.
Persze nem volt mindig felhőtlen a viszony Hulé Éva és a Zámbó-testvérek között. Nem tudták ugyanis megemészteni, hogy az asszony kilenc éve őrizgeti titkát. Kapcsolatuk az utóbbi időben látszik rendeződni, ami talán annak is köszönhető, hogy a sajnálatos eseményről könyvet (megírása óta ügyvédje széfjében őrzik) író Hulé Évát halálosan megfenyegették.
A testvérek úgy érezték, kötelességük segíteni a kiszolgáltatott és beteg asszonyt. A Napi Ász információja szerint Hulé Éva megígérte, hogy még életében fény derül az igazságra. Zámbó Árpy abban bízik, hogy a könyv hamarosan a boltokba kerülhet. A várakozás azonban okafogyottá válhat, ha igaz az énekes özvegyének nemrégiben tett nyilatkozata.

Zámbó Edit a Blikknek azt mondta: a szerencsétlenség úgy történt, hogy Jimmy elővette a fegyverét, hogy megmutassa, mekkorát szól. Kétszer lőtt, aztán kivette a tárat, és a csőben maradt töltényt is kiejtette.
Edit azonban megijedt, amikor ezek után ráfogta a fegyvert. Ezért - hogy megnyugtassa őt - Jimmy a saját fejéhez szorította a csövet, és meghúzta a ravaszt, majd a padlóra rogyott. Az asszony - elmondása szerint - először azt hitte, csak tréfál, de aztán meglátta a vértócsát...
A 61 éves Hulé Éva ott volt a Zámbó család csepeli házában 2001. január elsejéről másodikára virradó éjszakán, és állítása szerint a nagy nyilvánosság elé tárt történet Jimmy haláláról nem éppen fedi a valóságot - írja a Blikk.
Éva - aki saját elmondása szerint Jimmy bizalmasa volt - egy hosszú, kórházban töltött időszak alatt vetette papírra, hogy mi is történt valójában Zámbó Jimmy halálának éjszakáján. A történetből egy egész könyv kerekedett, megjelentetni azonban azért nem merte ezidáig, mert telefonon megfenyegették: jobb ha leteszi a tollat, különben nagyon rosszul jár.
"Olyan dolgok vannak papírra vetve, aminek néhányan nem örülnének, ha kiderül" - mondta az asszony, akinek már amputálták a lábát, csak tolószékkel képes közlekedni, így még inkább kiszolgáltatottnak érzi magát fenyegetőivel szemben.
"Ha végre újra biztonságban érzem magam, megjelenik a könyv, mert a Jimmy-rajongóknak joguk van megismerni az igazságot" - nyilatkozta a Blikknek Éva.
(Forrás: MTV, Kiskegyed)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
Nyudodj békében Jimmy !
Nyudodj békében Jimmy !
Azt mondjátok, Jimmy meghalt?
Azt mondjátok, Jimmy meghalt?
...Vajon miért kellett majdnem egy óra múlva hívni csak a mentőket..."
A mentőket azonnal hívták és a kocsi perceken belül a helyszínen is volt.
Kár, hogy az igazság az odaát van és nem itt a földön mert ha itt lenne már rég kiderült volna ez a rejtélyes halál.
nyugodj békében te 4-és fél oktávos gyönyörü hangú király! Amíg élek nem feledlek el.
elpatkolt a hülyéje mert nagy volt az arca..
Nem beszélve arról, hogy a család barátja volt, Edittel is jóbba volt!! Pont Ő vezette a nyomozást! Most mit vár Évától? Évának is joga van változtatni a vallomásán, persze ha most az igazat állítja. Hozzanak mindent nyilvánoságra, akkor nem lesznek találgatások. Ja csak az özvegy fellebezhet, ez is gyanús mindenkinek. Itt mindenki hazudott az első perctöl kezdve, ez volt itt a legnagyobb baj.
A kétkedők ezt nem tudják? Vajon az akták, mennyi pénzért lettek talonba téve, és nem vizsgálták át? Hogy is van ez? Igen sok sok titok. De mind, mind a hivatalokban keresendők! Ja és az egyes emberek zsebeiben, érdekeiben!
Nagyon hiányzik! A CD-imet, videóimat nem hallgathatom, nézhetem állandóan!
Vajon miért kellett majdnem egy óra múlva hívni csak a mentőket és az illetékeseket? Nagyon várom az igazságot, hogy az e tettes akit nekem valaki mondott.
A rendőrség mindenkit kikérdezett.Vajon ki nem mondott igazat,vagy mit hallgatott el?....hamis tanuvallomás....sokkkkkk a titok.....kedves Blikkkkkk.
Én soha sem tudtam elhinni, hogy Ő vetett véget az életének. Talán Hullé Éva könyvéből kiderül végre az igazság.A 20. század egyik legjobb énekese volt. Nyugodjék békében.
Nem elég, hogy a dalait alig lehet hallani a médiában, még a halálában sem hagyják nyugodni, de az igazság, amennyiben az, jó ha kiderül. Biztosak vagyunk abban, hogy ez lesz a végső verzió, hiszen a személyi testőre is tett egy kimerítő interjút, akkor az is hazugság volt? Hagyjuk Őt békében pihenni!
Utánozhatatlan egyéniségét aki szerette így őrzi meg magának.
Elvitte a teljes titkot magával és úgysem tudjuk meg soha a teljes valóságot csak amit kikozmetikáznak, de hát van aki ebből él. Így is lehet, de kegyelettel talán méltóbb a megemlékezés!
Nyugodjál békében!
SZÓLJ HOZZÁ!