Győzike: per helyett kórház
Győzike hirtelen feltámadt, és büntetőperének másnapján már el is hagyta a pécsi magánklinikát. A hazafelé tartó showman a Borssal közölte: a következő tárgyaláson önként megjelenik.
Nem menekülök, szívem szerint inkább vállalnám, hogy előzetesbe kerülök, mint hogy átéljem ezeket a szörnyű fájdalmakat – mondta lapunknak Győzike, aki azt állítja, nem tehet róla, hogy pont most került kórházba. Ismeretes: Gáspár Győző hétfőn nem jelent meg a salgótarjáni bíróságon, ahová felesége és egyik rokona mellett vádlottként idézték be 22 millió forintos adócsalás miatt. Győzike a pécsi Da Vinci Magánklinikára feküdt be múlt csütörtökön. A bírónő a vádlott állapotáról hétfőn, valamint tegnap is érdeklődött a showman kezelőorvosánál.

"A bírónő ismét telefonált, hogy sürgősen igazoljam a vádlott egészségügyi akadályoztatását, ellenkező esetben körözést kell kiadni ellene. Ő tehet róla, mert nem fogadta meg a tanácsomat, hogy pihennie kell. Az orvosi kezelése halaszthatatlan volt, mert a zsírleszívás miatt a bőrnek újra le kell tapadnia, ami nem történt meg. Ezért gyűlt fel savó a has, a mell és a bőr között, ezt kell lecsapolni" – tájékoztatta a Bors munkatársát Tizedes György kezelőorvos. Győzikének vasárnapig kell együtt élni a csővel, mellette véralvadásgátló injekciókat kell beadnia magának:
"Lehet, hogy a szombati nagy koncertemet is le kell mondanom, hogy néznék ki a színpadon ezzel a csővel és a gyűjtőedénnyel. Elővezettetésemre nem lesz szükség, mert megjelenek a következő tárgyaláson" – mondta Győzike, aki reméli: többé nem kell visszamennie a kórházba.
(Forrás: Bors)





KOMMENTEK:
Tiszteletem.Vizeletem veretem bele a porcelán vécékagylóba,mi mézzé valóban nem válik édes ébredésem után sem.
Ebédre mégsem érzem haszontalannak egészséges ürítésem.
Bárányfelhőkben,árván erőkben erős jelenlétem lemérten sem lehet több?
Egyből megkérdőjelezhető,és hozzászólásunk megértően felezhető,amikor érezhető rajtunk a feltűnő bizonytalanságunk,porral áztatott tudatlanságunk?
Na,mi van?Stabilan villan egyik rímem a másik után?
Elvben nyelvemben születnek szavak és mondatok,szépséggé téve életem napjait.
Beleállva,benne csodálva megélni gyönyörű egységét,szaggatott darabjait?
Jogunk van véleményt formálni,s állni fáradt lábakon,és úgy vágni bennünket nyakon,hogy repüljünk ki a csukott ablakon?Máris kint a parlagon fagyjunk jéggé?-Jé,hülye vagyok eléggé!-Az ország arculata fejezi ki,hogy hangulata a magyarnak mikor milyen?Ilyen egyszerűen Fente ezt nem lehet megoldani.Tehát nem kell ide szemetet se hordani. Lovagias magatartás a tisztelet maximumával,maximális rivális dumával fűszerezve,egymásnak örömet szerezve,mit sok ember követ,hisz követve reggeli illemet azt mondhatjuk,hogy ágyunk bevetve kibontott hajjal rajta furcsa nagy zajjal heverészik a napsütötte nappalon?
Hölgyeim és Uraim.Itt az alkalom írjanak össze kérő,sokat ígérő kívánságműsorokat Szijjártó Péternek,mikor útjaik a két oldal között szétérnek.
Szép évnek nézünk mi elébe,ha szebbé tesszük idejében.
Szép perceket adni a világnak,úgy finomkodni,s kinyomkodni belőle számunkra rosszat tevőt,a sokat jelentőt?
Futásomban ki-ki gátol távol a politikától az nem jól teszi.Vagy hiszi a piszi,aki elhiszi?
Lendületben az ország,ezért én is szeretnék lendülni,ha kell lent ülni,ahol és amit a helyzet tőlem megkövetel.Rövid szünetem most megnyugvást szüretel őszi szőlő helyett?
Hócipőm tele lett.Ez a mostani nem normális helyzet nem tőlem eredett.
KI A BÁNAT KÍVÁNCSI RÁ?
SE HANGJA, SE EGYÉNISÉGE, SE..SE...SE
VAN EMBERM AKI AZT MONDJA VALAKI A BARÁTJÁNAK, HOGY GYERE, MENJÜNK GÁSPÁRRA ???
BRRR KIRÁZ A HIDEG.
MÁR TELJESEN MEGBOLONDULT ITT MINDENKI???
ez egy kamu beteg
a jól megérdemelt bíróságot nem kerülheti el.
SZÓLJ HOZZÁ!