Hab ID Regisztráció OpenID

Győzike börtönbe kerülhet!

2009. 04. 15. 13:14
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Meg akart kenni egy bírságoló parkolóőrt Gáspár Győzike, de alaposan melléfogott.
A showman a Viasat3 álruhás riporterét, Papp Gergőt próbálta megvesztegetni, ráadásul úgy, hogy az esetet kamera rögzítette. Győzi mindent megtesz, hogy letiltsa a műsort.

Gáspár Győző fennakadt Pimasz Úr horgán. A Viasat3 álruhás riportere, Papp Gergő parkolóőrnek maszkírozta magát, hogy leleplezze a budapesti parkolás körüli visszaéléseket. A véletlen úgy hozta, hogy Gergő büntetőcédulát rakott egy belvárosi étterem előtt parkoló luxusjárgánynak a szélvédőjére is, mely történetesen a showmané volt. Az egyik stábtag szerint Győző először meg akarta vesztegetni az álruhás Gergőt, majd amikor észrevette, hogy kamerák figyelik, azonnal fenyegetőzni kezdett.

- Megdöbbentünk, amikor megláttuk, hogy Győzike lép az autóhoz. Először jópofáskodott Gergővel, és kérte hogy ne büntesse meg. Azt mondta, biztosan meg tudják valahogy másképp oldani a dolgot. Gergő persze hajthatatlan volt, és elmondta, hogy mindenkinek jegyet kell vennie, ezért meg fogja büntetni. Győző ekkor vette észre, hogy messziről kamerák figyelik. Rájött, hogy műsorban szerepel, amitől nagyon ideges lett - mondta a stábtag. Győzi magából kikelve fenyegetőzött, hogy letiltatja az adást, s ezt levélben is megerősítette.

"Két hete valóban kaptunk egy faxot, melyet Gáspár Bea és Győző írt alá. Ebben leírják, hogy nem járulnak hozzá a felvételek közléséhez" - mondta a lapnak Varró Balázs, a Viasat3 PR-vezetője.

KOMMENTEK:

varadilaci 2010-02-13 22:22:07
Meg se kottyan neki ha sittre vágják!Zalatnay is többet keresett a "mákos" ruhában, mint amikor az átkosban végighaknizta az NDK-t meg az egész magyar zenei elit megprütykölte.
Győzőre ugyan ráférne egy kiadós anális kalandtúra, de biztosan bekamerázzák a zárkáját és az RTL egyenesben nyomná...A rabtársai meg görbén:)
Egy salgótarjáni 2009-09-11 10:54:22
Ég a pofámról a bőr, hogy ez a nemnormális, eszement állat sajnos egy városban lakik velem!
ticiano 2009-08-06 20:45:59
buzi vagyok,jó lenne eggyütt űldögélni győzivel,lennék a csaja
lalola 2009-05-14 15:54:31
kit oltel meg






























































gabes 2009-05-13 23:40:03
aki utáljja győzikét és amit művel vegyen fel msn-re!
veroczi.gabor@hotmail.com
geci 2009-05-13 23:35:07
remélem jó megbasszák a száját
Agnes7753 2009-05-11 19:52:03
Egyszer véletlenül láttam a TV-ben ezt a Güzükét.Szörnyü,hogy nincs saját magától hányingere.?
ticiano 2009-04-26 12:04:06
"PICINÉ" de ha szereted őket, közülük való vagy.
ticiano 2009-04-26 11:59:51
HÁLAISTENNEK, végre egy jó hir.
Piciné 2009-04-24 22:27:56
MÁS IS le fizet a parkolóőrőket, és abből nem csinálnak akkora cirkuszt, csak mert Győzike is próbálta. Akinek nem tetszik Győzike családja ne nézze.Sajna sok az irigye. Hajrá Győzike vagyunk még akik szeretnek pedig nem vagyok roma. De ne figyelj az irigyekre.
Anonymous 2009-04-22 17:07:36
menj a pokolba gőzeke oda valo vagy
stefan 2009-04-21 10:30:32
Gyerekek!Ne nézzétek!én két adást láttam,szerintetek igy él egy normális család?az adás 80% csak ordíbálásal telt el!a gyerek nevelés náluk nem szerepel a palettán.a győzike holt buta ember,van egy általa felálított értékrend,és szerinte az a mérvadó.ezeknek "csak"pénzük van,más semmi!!
pétyusz 2009-04-20 09:01:16
Sajnos ilyenre is van igény. Szerencsétlen gyerekek ilyen embereket nézve nőnek fel. Sőt lehet -ha sokat nézik- példaképükké is válik.
Milyen jól meg lehet gazdagodni a hülyeségből. Nem a munkán a tudáson kell járni az ember eszének...
Nem csoda, ha itt tartunk
Dr Fekete Matyika 2009-04-20 08:53:58
A medianak ez a szar kell ahoz hogy hirnevet szerezzen es megtesznek mindent, hogy jol meg legyen keverve. Ki kivancsi erre a bunko Gyozekere:) es a tobbi noi csillagra? Jaj most letorott a kormom, most csip a pisi.

Ciganyparti meszaros:)
memphis 2009-04-19 10:03:52
győzikétek EGY NAGY SZAR, NEM EGY SZTÁR.... ÉS A TÖBBI UNINTELIGENS
KÉTES-ROMLOTT ERKÖLCSŰ NÉMBERHULLADÉK
IS,AKIKET A MÉDIÁK FIGYELMÜNKBE AJÁNLANAK, PÉLDAKÉNT MUTOGATNAK NEKÜNK, ganxától-michel wild-ig AKIKKEL PUSZTÍTJÁK,AZ ERKÖLCSÖT,A KÖZÍZLÉST A ROSSZRA FOGÉKONY GYENGEELMÉJŰEKET ÉS A GYEREKEKET!!!!!!!!!!!!!
De ne higgyétek, hogy ez a véletlen, vagy a nézettség műve....
Semmi sem véletlen, hanem minden mögött kitervelt szándékosság van!!!
Ha nem akarsz tévedni, akkor minden mögtt szándékosságot kell keresni!!!
memphis 2009-04-19 09:50:33
győzikétek EGY NAGY SZAR, NEM EGY SZTÁR.... ÉS A TÖBBI UNINTELIGENS
KÉTES-ROMLOTT ERKÖLCSŰ NÉMBERHULLADÉK
IS,AKIKET A MÉDIÁK FIGYELMÜNKBE AJÁNLANAK, PÉLDAKÉNT MUTOGATNAK NEKÜNK, ganxától-michel wild-ig AKIKKEL PUSZTÍTJÁK,AZ ERKÖLCSÖT,A KÖZÍZLÉST A ROSSZRA FOGÉKONY GYENGEELMÉJŰEKET ÉS A GYEREKEKET!!!!!!!!!!!!!
De ne higgyétek, hogy ez a véletlen, vagy a nézettség műve....
Semmi sem véletlen, hanem minden mögött kitervelt szándékosság van!!!
Ha nem akarsz tévedni, akkor minden mögtt szándékosságot kell keresni!!!
memphis 2009-04-19 09:49:05
győzikétek EGY NAGY SZAR, NEM EGY SZTÁR.... ÉS A TÖBBI UNINTELIGENS
KÉTES-ROMLOTT ERKÖLCSŰ NÉMBERHULLADÉK
IS,AKIKET A MÉDIÁK FIGYELMÜNKBE AJÁNLANAK, PÉLDAKÉNT MUTOGATNAK NEKÜNK, ganxától-michel wild-ig AKIKKEL PUSZTÍTJÁK,AZ ERKÖLCSÖT,A KÖZÍZLÉST A ROSSZRA FOGÉKONY GYENGEELMÉJŰEKET ÉS A GYEREKEKET!!!!!!!!!!!!!
De ne higgyétek, hogy ez a véletlen, vagy a nézettség műve....
Semmi sem véletlen, hanem minden mögött kitervelt szándékosság van!!!
Ha nem akarsz tévedni, akkor minden mögtt szándékosságot kell keresni!!!
memphis 2009-04-19 09:48:36
győzikétek EGY NAGY SZAR, NEM EGY SZTÁR.... ÉS A TÖBBI UNINTELIGENS
KÉTES-ROMLOTT ERKÖLCSŰ NÉMBERHULLADÉK
IS,AKIKET A MÉDIÁK FIGYELMÜNKBE AJÁNLANAK, PÉLDAKÉNT MUTOGATNAK NEKÜNK, ganxától-michel wild-ig AKIKKEL PUSZTÍTJÁK,AZ ERKÖLCSÖT,A KÖZÍZLÉST A ROSSZRA FOGÉKONY GYENGEELMÉJŰEKET ÉS A GYEREKEKET!!!!!!!!!!!!!
De ne higgyétek, hogy ez a véletlen, vagy a nézettség műve....
Semmi sem véletlen, hanem minden mögött kitervelt szándékosság van!!!
Ha nem akarsz tévedni, akkor minden mögtt szándékosságot kell keresni!!!
memphis 2009-04-19 09:47:41
győzikétek EGY NAGY SZAR, NEM EGY SZTÁR.... ÉS A TÖBBI UNINTELIGENS
KÉTES-ROMLOTT ERKÖLCSŰ NÉMBERHULLADÉK
IS,AKIKET A MÉDIÁK FIGYELMÜNKBE AJÁNLANAK, PÉLDAKÉNT MUTOGATNAK NEKÜNK, ganxától-michel wild-ig AKIKKEL PUSZTÍTJÁK,AZ ERKÖLCSÖT,A KÖZÍZLÉST A ROSSZRA FOGÉKONY GYENGEELMÉJŰEKET ÉS A GYEREKEKET!!!!!!!!!!!!!
De ne higgyétek, hogy ez a véletlen, vagy a nézettség műve....
Semmi sem véletlen, hanem minden mögött kitervelt szándékosság van!!!
Ha nem akarsz tévedni, akkor minden mögtt szándékosságot kell keresni!!!
Pepper 2009-04-19 00:10:16
Csak arra lennék kíváncsi, ha nem roma lenne Győzike, akkor is ugyanezeket írnák be egyes hozzászólók? Szerintem magyarok között is vannak egy páran akik ezt tették volna. Bár Győzikét én se nézem semmibe se. Ő belőle a média csinált "sztárt". No és miért? Mert sajnos van nézettsége. Éppen annyira hibások azok akik nézik. Ők tették "sztárrá"! Sajnos!
De ne a bőr színe alapján ítélkezzünk!
Egyébként sok Papp Gergely kellene az országba!!!!
Pearl 2009-04-18 20:04:46
Tudjátok az a jó,h a törvény mindenkire egyformán vonatkozik,"vagy mégsem".....remélem igen!!! S ki ez a ripacs ,h kibujjon alólla!!!
skypike 2009-04-18 18:37:45
ha rá érnék sajnálnám is de csak azért mert nem veszi észre Ő nem szár hanemSZ...buta bunkó meg minden .se színész ,se énekes ,semmi.
falapat 2009-04-18 13:34:22
Drága Győzi...A magyar NEGRO és az értelem reklámja. Csak nézzétek a show műsort vagy gyűjtést szervezzünk... Bocsánat a tudatlanságomért :- kérdéseim Győzi nem doktorált már??? !!! és Magyarország hányadik helyen szerepel a legkorruptabb országok között:- első??!!
Az az érzésem, hogy a kereskedelmi csatornák határozzák meg az ország értelmi színvonalát...
gonoszka 2009-04-18 12:21:56
én megértem Győzikét. csak jól megszívta szegény. aki mást mond, egy álszent képmutató alak, mint az emberek 99%-a.
Zoli 2009-04-17 20:12:55
Márti hidd el mindenki azt csinálná mint ő... de ő nagyobb hülye mint te!!te miért nem vagy a médiában??hogy a családodat eltartsd heeee?na ennyit erről hogy Gyözike kik és mik által ilyen jól keresett "média sztár"ha nem lenne nézettsége már pedig a nézőktől függ az ő megélhetése vagy neeem hisz ha jól tudom minden magyar adó adja a műsorát ha nem is de egypár igen!!ha akarod nézni ha nem kapcsolgatás közben is akaratod ellenére is belenézel a műsorba.A Bea asszony a legnormálisabb a család között!!!csak azt sajnálom hogy még mindig azzal a hülyével van!!
Nail on your foot 2009-04-17 19:42:08
MÁR NEM AZÉRT DE ÉN EZEN NEM LEPŐDÖK MEG CSÖPPET SEM! SZERINTEM GYŐZIKE MAGA EGY HATALMAS NAGY !!!VICC!!! TESZI A FEJÉT ÖSSZE VISSZA MEG NAGY A SZÁJA.... ÉNEKELNI TOTÁL NEM TUD! MEG KIFOGOTT EGY SZÉP NŐT AKIT NEM ÉRDemel meg! DE REMÉLEM MAJD AZ ÉLET AD NEKI EGY PÁR POFONT MERT ENGEM SPECIEL IRRITÁL!
Lona 2009-04-17 17:44:33
Megérdemelné már nagyon, hogy egy kis rossz is jusson neki az életből!Legalább tudnák értékelni az enni valót és nem játszanának vele.Nem esküdnének minden évben. Bea is megtanulná,hogy méregből nem vásárolok össze mindent. Más örülne, ha ételre telne és számlák kifizetésre.Nem tudják már magukról,hogy kik volnának!!!
Márti 2009-04-17 14:39:32
Valahonnan csak ismeritek!Ha nem érdekelne nem foglalkoznátok velük!Amugy szerintem minden sztori roluk médiafogás.És jol csinálja,csinálta mert pazarul megél belőle a család.Engem sem érdekelne ki mit mond,ha élek mint kiskirály,az se érdekelne ha lehülyéznek mint Győzit és eltartja a családját!Mindenki a saját szerencséjének kovácsa!
GABCSI34 2009-04-17 09:35:07
komolyan gondolják ,hogy bármi bántódása eshet?
akkor miért telefonálhat vezetés közben?
miért nem használ sokszor biztonsági övet?
és miért taníthatja lányát vezetni?
már ez is kiskorú veszélyeztetése...
és a legnagyobb baj, hogy foglalkozunk is az ilyen jellegű hírekkel.( már ha ezt annak lehet nevezni.)
lehet ,hogy a parkolóőrt nem sikerült megvesztegetnie, de ha feljebb jut az ügye biztosan lesz "valaki" akinél bejön majd ez a módszer...
Leo 2009-04-17 00:59:59
Meddig kell még ezzel az emberrel foglalkoznunk. Ki ez? Mit tett?
Egy roma fiatalember, aki azt hiszi ért valamihez, de csak magamutogató, ripacs.
Sőt annak is kevés, mint mackósajton a brummogás. Tűnjön már el a médiából, nem oda való.Se rá se a családjára nem vagyunk kiváncsiak, mert szánalmasak az ordítozásaikkal.
Babylon 2009-04-16 20:27:52
Erka honnan veszed ,h az apja milliárdos.Egyszerű kis pitiáner adócsaló . Na meg van egy disznószaros sertéstelepe>>>> de ne 100 ra gondolj. Nem megy már a szekér.Különben meg nem is beszélnek az öreggel mióta nagymenők lettek. Nem gondolod, h most meg kihúzná a szarból. De legalább megtudja az a hígagyú mi az ,h beosztani a pénzt.Megvenni egy kocsit ,nem azzal villogni amit relámcélok miatt adnak neki. Nem egyet összetört már ,mert még vezetni sem tud az állatja.
Szegény Győzike 2009-04-16 13:49:59
Szegény Győzike!
Én úgy tudtam, hogy csődbe ment, mert sok-sok tíz milliót veszített a tőzsdén a gazdasági világválság miatt. Azt is láttam a TV-ben, hogy koporsókészítő lett. Lehet, hogy a luxus-autója hullaszállító kocsi volt? Minden esetre ez a pimasz úr tényleg pimasz. Nagyon tetszik nekem. Aki meg nem fizet parkolási díjat, az ne parkoljon. Én mindig kifizetem a büntetést azonnal melegében, mert az kevesebbe kerül, mintha elodáznám. Szegény embert még az ág is húzza. Szegény Győzikét sajnálom, mert ha így halad, ágról szakadt lesz, s szegény Bea asszony is belekóstolhat a szegénységbe. Kicsi Virág meg majd éhezhet.
vadvirag 2009-04-16 13:46:59
Szerintem mind a két hülyét dutyiba kell vágni .
A riportert csalásért, Gáspár Győzőt pedig vesztegetésért !
Az ilyen emberek miatt van itt ekkora erkölcsi züllés . Egyszer el kell kezdeni ezt a mocskot felszámolni !
Erka 2009-04-16 11:00:36
Szerintetek hogy mehet csődbe egy olyan ember akinek az apja milliárdos? Mert, hogy nem kis ember az öreg. A másik meg, hogy egyezkedni próbált? Hát isten lássa lelkem lehet én is megtettem volna, mert inkább a parkolóőrnek kicsit kevesebbet, mint a cégnek többet. És a parkolási cég mire szedibe a pénzt? Arra a közterületre, amiért én fizettem (az adómból), hogy legyen. Amúgy meg attól lett "sztár" mert ki ezért, ki azért nézte a műsorát. Ha senkit nem érdekelt volna, akkor nem lenne az aki.
Lucc István 2009-04-16 06:18:57
Hát hogy kébzelik ezt
KK 2009-04-16 00:10:41
Valamelyik nap ment a "Kész Átverés" című műsor ismétlése, ahol Győzike kocsiját elszállították valami roncstelepre. Ott is egyezkedni próbált a biztosúrral, tehát van gyakorlata benne.
Anonymous 2009-04-15 20:40:24
Az a baj, hogy mindent elhisztek. =(
cirmos 2009-04-15 18:30:12
Ugan ki a fenének gondolja magát az az idióta! Már ideje, hogy seggbe rúgja valaki. Szeretném azt is látni ha elmennének Beukával együtt dolgozni, mihez kezdenének? Tanulon meg először írni, olvasni rendesen!!
Mona 2009-04-15 17:03:05
Furcsa véletlen, nem tehetek róla, ez kicsit gyanús. Mindettől függetlenül a sztárnak nevezett Gáspár Győző ugyanolyan ember, mint bárki (bár embernek néha nem nevezném, inkább csak emberszabásúnak - annak is több esze van...)Ja, és még valami, akkor most becsődölt az uraság, vagy megint ajándék lóval vágtázik...? szedje össze magát, és szálljon le arról is...!!
Babylon 2009-04-15 16:42:36
Ki ez az elmaradott ,nemnormális ,h ő akar műsort letiltani?
Akkor amikor vastagon benne van a sz....n. Csak kapja meg a büntetését, eleget nyaralgatott az adófizetők pénzén,hát kóstolja meg a börtönt is!!!
gergely lajos 2009-04-15 15:50:05
sajnos, idáig jutottunk, a nagy sztárolásban. azt hiszi, hogy mindent megengedhet magának. a nagy ajnározásban, szépen afejünkre nőttek. az én álláspontom csak annyi: olyanok maradtak, amilyenek voltak. a rákosi rendszerben, mint újmagyarok sem jöttek be. csak szerencsénkre nem akkor kezdtek lovat adni alájuk. most pedig aki ajnározza őket, amit főzött, egye meg.

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!