Hab ID Regisztráció OpenID

Györgyi: Megijedtem, hogy meghal Mariann

2010. 09. 06. 07:00
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

A Pa-Dö-Dő-koncert után esett össze Falusi Mariann...

...súlyos tünetekkel, kétszázas vérnyomással és infarktus gyanújával szállították kórházba a mentők. Az orvosok sürgős életmódváltást és fogyást javasolnak.

Falusi Mariann szervezete már nem bírta úgy a hajtást, mint régen: szombat este összecsuklott a Pa-Dö-Dő koncert után. A sztár és csapata Abán lépett fel, ahol az énekesnő a koncert utolsó harmadában már nem érezte jól magát. A közönség nem érzékelte a bajt, de Mariann a fellépés közben többször hátra fordult a zenekarához és a szemével jelzett, de a színpadon állók nem tudták értelmezni a segélykérést. Csak azt látták, valami nagyon nincs rendben.

A fellépés utáni percekben Mariann még kedélyesen beszélgetett a színpad mellett állókkal, sőt pár perces videointerjút is adott, de amint a zenekarral magára maradt az öltözősátorban, váratlanul összecsuklott. Arca lilás színűre változott, zihált és az ájulás kerülgette. A zenekari tagok azonnal a segítségére siettek, de annál többet, hogy tartották benne a lelket, nem tudtak tenni.

 

 

 

 


Mivel a csapat igen jó kapcsolatot ápol a Főnix mentőszolgálattal, azonnal őket hívták, akik Budapestről alig negyven perc alatt robogtak a helyszínre. A Bors információi szerint a sztárt a mentőszolgálat 200/160-as vérnyomással, infarktusgyanúval vitte a nógrádgárdonyi szívcentrumba.

Mariann a hírek szerint súlyos vérnyomásproblémákkal küzd, ami azért is veszélyes, mert szeretett édesapját szintén hasonló betegség miatt vesztette el. A valószínűleg örökletes szívprobléma komoly gondot okozhat a túlsúlyos énekesnőnél, ezért az orvosok szerint a gyors kezelések mellett azonnali életmódváltásra van szüksége.

Azt, hogy Mariann meddig marad a szanatórium lakója, egyelőre nem tudni, napokon belül kiderül a pontos diagnózis, utána az orvosok már bővebb információval szolgálhatnak. Jelenleg annyit tudni, hogy a sztárt egyik vizsgálatról a másikra tolják, állapota kielégítő, de továbbra is nagyon gyenge.

"Még sosem láttam ilyen kiszolgáltatott állapotban Marit. Azt hittem, ott hal meg. De hozzáteszem, nem hiszek a betegségekben, ezért biztos vagyok benne, hogy a Magyar Dal Napjára és a gyereklemezünk megjelenésére újra talpon lesz. Szükség van rá!" - mondta a barátnőjéért aggódó, ugyancsak egészségügyi problémákkal küzdő Lang Györgyi.

 

(Forrás: Bors)

KOMMENTEK:

xyz 2010-09-12 18:59:05
gusztustalan megjegyzések!pfujjjjjjjjjjjjjjjj
Anonymous 2010-09-11 09:57:13
Köszönöm. Kemény munka volt, jól esik a dicséret. :))
Gratulálok 2010-09-11 08:05:30
a sok ostoba hozzászóláshoz!
Anonymous 2010-09-10 22:19:56
Juditka! Mire vágsz fel annyira? Lódoktornak nem kellesz. :)
Judit 2010-09-10 21:47:04
Dugulj el Anonymous!
Nem ereszkedem le a stílusodhoz.
Anonymous 2010-09-10 21:24:40
Juditka drága! Talán azért neveztél ló kupecnek, mert lófogaid vannak? :)
Judit 2010-09-10 20:41:49
Jó lenne ha nem alkudoznátok rám, mint a lókupecek. A fogaimat nem akarjátok véletlenül megnézni?
Látom, ti is olyanok vagytok, mint a legtöbb pasi, a nő nektek nem számít semmit, csak a ti saját önző érdeketek a fontos.
A doki is csak hitegetett, de látom most már, csak a pénz számít neki. Anonymous, te meg jobb, ha hallgatsz.
A világ minden kincséért sem mennék hozzád. Nem vagy az esetem :)
Anonymous 2010-09-10 20:12:34
Hurrá!!!!! Juditka drága, jó csaj vagy?
Ha igen, akkor tárt karokkal várlak!!!! :)
orvos orvosovics 2010-09-10 18:42:05
Judit párja, rendben, a fele kégli a tiéd, a másik fele az enyém, Juditot pedig adjuk Anonymousnak!
Judit párja vagyok 2010-09-10 17:29:59
Na ide figyelj te nagyokos doki!
Most már edd meg, amit főztél, tied a csaj, micsoda mocskos disznó vagy., hogy eddig hitegetted a nejemet, most meg már mikor végre szabad a pálya, akkor visszakozol. Kapj a fejedhez és ne játszd meg itt nekem a nagymenőt, Juditkámat elcsábítottad, akkor most már a tied, nekem ugyan nem kell ezután. A kéglibe viszont nehogy megpróbáld betenni azt a csámpás csülködet, mert a verőlegényekkel dobatlak ki! Judit te meg ne mert odacuccoltatni ezt a lódoktort, a fele kégli az enyém!
Judit 2010-09-10 17:14:48
Orvos!Sejtettem, hogy csak a pénz érdekel, az érzéseidet csak hazudod, ahogy szoktad. :-(
orvos orvosovics 2010-09-10 16:52:52
Judit, miért kéne bármit is hozzáfűznöm az XXX és YYY zsenge kapcsolatának szárba szökkenését mutató üzenetváltáshoz?

Költözni? Minek? Ha esetleg Monacoban van a lakás, akkor talán. Miután rám írattad. Addig jó ez nekem itt.
Judit 2010-09-10 16:10:00
Kedves párom!
Köszönöm a felhatalmazást, reméltem, hogy meg fogsz érteni. Így sokkal könnyebb szívvel hagylak ott, hogy tudom, nem maradsz magadra. A te javaslatoddal ellentétben azonban nem én fogok a kégliből kimenni, hanem te, mivel ezennel ki vagy rúgva, mehetsz a csajodhoz! Biztos már szívrepesve vár. A bőröndödet az ajtó előtt találod.
Doki! Na mit szólsz, ezt jól lerendeztem! Nem kell hozzád költöznöm, hurcolkodhatsz te hozzám! :)
Judit 2010-09-10 16:05:30
Nagytudású Doktor Doktorovics!
Valószínűleg én voltam pontatlan a megfogalmazásban és ezért nem értetted, amit kérdezek. Bár a zsenik közül az okosabbak akkor is megértik a kérdést, ha az nem szájbarágósan van feltéve. Na de itt most nem róluk, hanem rólad van szó. Szóval a megjegyzés,
miszerint nincs a témához hozzáfűznivalód, arra vonatkozott, hogy az XXX és YYY duó párbeszédéhez tőled teljesen szokatlanul még nem fűztél véleményt. Tehát a figyelmetlen nem én vagyok.
Anonymous 2010-09-10 15:37:28
orvos orvosovics kell a francnak a luvnya csak útba lenne
Judit párja vagyok 2010-09-10 11:50:43
Orvos! Amióta Judit beléd zúgott, azóta szinte vak és süket. Azért nem látta.
Elvihetnéd, mert nálam már csak útban van. :)
orvos orvosovics 2010-09-10 11:19:10
De volt.
2010-09-06 13:20:47

Figyelmetlen vagy.
Judit párja vagyok 2010-09-10 10:04:32
Drága Juditkám!Csak költözz minél előbb, mert összeszűrtem a levet egy nálad jobb csajjal, de nem tudom a lakásba hozni, amíg te itt vagy.
Judit 2010-09-10 09:40:53
Jó ötlet Anonymous, de előbb megkérdezem a páromat, hogy mit szól hozzá. :)
Anonymous 2010-09-10 09:08:50
Juditka drága! Költözz hozzá, akkor minden lépéséről tudni fogsz. :)
Judit 2010-09-10 08:51:08
Csak azt csodálom, hogy ehhez még a nagytudású PhDR Orvos Orvosovicsnak, a nyelv- és egyéb tudományok doktorának még nem volt hozzáfűznivalója.
Csak nem ilyen rég óta sincs a gépnél.:)
XXX 2010-09-09 13:18:55
Ne ítélj túl hamar ! :)
Anonymous 2010-09-09 13:11:57
De milyen szörnyű lehet utána a kijózanodás!
Maxima 2010-09-09 12:55:15
Istenem,milyen szép is a szerelem!
XXX 2010-09-08 20:18:43
YYY! A válaszodra várok. :)
YYY 2010-09-08 17:46:18
spanci111@gmail.com
XXX 2010-09-08 17:30:37
Nem lehet úgy, hogy semmilyen elérhetőséget nem adunk meg.
Az én címem : xxx007@citromail.hu
XXX 2010-09-08 17:08:42
YYY! Adjál meg egy e-mail címet.
YYY 2010-09-08 17:04:17
XXX!
Nem szeretnék itt elérhetőséget megadni, elvégre ez itt egy nyilvános fórum.
Tudsz valami alternatív megoldást?
XXX 2010-09-08 16:57:53
Abból a célból, hogy a " hülyítést " ne itt folytassuk, mert lehet, hogy a többi olvasó már nagyon unja az arcomat. :)
YYY 2010-09-08 16:46:39
XXX!
Dehogynem. Elismerem.:)
Mi célból kéne neked elérhetőség?
XXX 2010-09-08 16:39:45
YYY! Nem látsz a szép szemedtől? :)
Előző válaszomban azt írtam, hogy én hülyítelek téged. És szerintem te is hülyítesz engem, bár ezt most nem akarod elismerni.
Úgy látom, nem fogsz elérhetőséget megadni. Jól van ez így is. Az én számomra ez is válasz.
YYY 2010-09-08 16:25:15
XXX!
Én nem hülyítek senkit, te viszont egyik szavaddal agyonütöd a másikat.

Idézlek:
" Tehát Te a férfiakat szereted. Az baj, mert én nő vagyok ."

" Én férfi vagyok, ahogy ezt már korábban, más cikkek alatt megírtam."

Ez már kimeríti a hazudozás fogalmát.

Akkor most ki hülyít kit?

XXX 2010-09-08 16:15:37
YYY! Szerintem csak hülyítjük itt egymást.
Én téged biztosan, de úgy érzem, hogy te is engem. :)
Én férfi vagyok, ahogy ezt már korábban, más cikkek alatt megírtam. És csak (!) nők érdekelnek.
Ha ezek után van értelme és akarod is, akkor adj meg valami elérhetőséget. :)
YYY 2010-09-08 15:52:30
YYY voltam, csak lemaradt.
y 2010-09-08 15:51:04
XXX!
Ízlések és pofonok.
Mondjuk nem nagyon zavar, hogy leszbikus vagy, ebben a vonatkozásban abszolút nem érdekel, hogy kivel bújsz ágyba.
De neked meg miért baj az, hogy nekem más az ízlésem?

XXX 2010-09-08 15:39:28
YYY! Nem egyezik az ízlésünk? Tehát Te a férfiakat szereted. Az baj, mert én nő vagyok .
tityi 2010-09-08 15:35:30
Orvoskám engem ne sajnálj ,mert nem nyelvtan órán vagyunk ! Igaz hibázom ,de te is, csak nézd meg soraidat! De ha nem lennél ekkora" köcsög" ,és közönséges talán nem vennéd ennyire a lelkedre ,mert egy primitív majom ,vagy a hozzászólásod alapján !
YYY 2010-09-08 15:34:22
XXX!
Nem egyezik az ízlésünk.:)
XXX 2010-09-08 15:27:35
YYY! Ügyesen kitértél a kérdésem elől. :)
Nem baj.
Jó, ne áruld el a titkaidat. De azt megírhatnád,hogy a férfiakat, vagy a nőket szereted? Ennek csak azért van jelentősége, mert én például a nőket szeretem. :)
YYY 2010-09-08 14:59:28
XXX!
Ki kell hogy ábrándítsalak, a kettőnek semmi köze egymáshoz. Rossz a megfigyelőképességed.
A kérdéseddel pedig olyan húrokat pengetsz, amiről nem gondolom, hogy így ismeretlenül, nagy nyilvánosság előtt be kéne számolnom.
Esetleg a barátaim azok, akikkel hajlandó lennék erről a témáról beszélni. Te meg ugye nemrég még ki akartál rúgni, meg szabadulni akartál tőlem. Akkor meg milyen alapon kérdezgetsz te tőlem ilyeneket?
orvos orvosovics 2010-09-08 14:47:29
Persze léna, írd ide nyugodtan a nevemet, címemet. Sőt, a szolgáltatót is íthatod. Mert valóban nagyon jó progidnak kell lennie, ha dinamikus IP-n anonim szerver mögött is megtalálsz. Óh, te szánalom gyermeke, Anonymous.
XXX 2010-09-08 13:06:48
Kedves YYY! Korábban azt tapasztaltam, hogy azoknak túl érzékeny a lelkük, akiknek nincs rendben a párkapcsolata.
Tényleg, Te elégedett vagy a barátoddal?
Éjszakánként megkapod tőle, amit szeretnél? :)
YYY 2010-09-08 12:53:59
XXX!
Igen, érzékeny. Főleg ha ok nélkül támadnak.
A vásár meg kettőn áll mindig.
sms 2010-09-08 12:36:51
Léna,szeretnénk felvenni veled a kapcsolatot,mi a javaslatod?
Lacó 2010-09-08 12:36:48
Elnézést a Györgyit kis betűvel írtam.
Lacó 2010-09-08 12:34:31
Most látom csak kérdést kaptam,XXX-től.Kiből lesz életem utolsó marha pörije?Neeem györgyiből,és nem Mariannból.Csak egy "normális"marhából. :DDD Ja! És kész is lett azóta,totál sikerem lett...nálam.
XXX 2010-09-08 11:56:04
Nocsak, milyen érzékeny lelked van neked is.
Talán lesz még alkalmad. Csak rajtad múlik, lesz-e még folytatás.
YYY 2010-09-08 10:33:35
XXX!
Sajnálom, hogy elhagyott a humorérzéked, és bocsánat, ha ezzel az apró poénnal belegázoltam a lelkedbe.
Majd ezután visszafogom magam, feltéve ha lesz még alkalmam, mielőtt fájó szívvel búcsút intünk egymásnak.
XXX 2010-09-08 09:53:55
YYY! Figyeld csak meg, hogy más hozzászólásaimnál kitettem a vesszőt a hogy szó elé. Ott azon az egy, kifogásolt helyen, véletlenül kihagytam. De ha te ezen lovagolsz, akkor könnyű szívvel búcsút intek neked.
YYY 2010-09-08 09:43:14
XXX!
Ezt a megtiszteltetést!
Nem is mosok most hajat jó darabig.:)
Csak úgy zárójelben: a hogy elé vessző kell.
Mielőtt bárki meggyanúsítana, nem vagyok DR.Orvos Orvosovics, a nyelvtudományok doktora. :)
XXX 2010-09-08 09:22:29
YYY! Jól van, vedd úgy hogy megsimogattam a buksidat.
YYY 2010-09-08 08:55:56
XXX!
Nincs semmiféle elvárásom veled szemben, de azért rendkívüli örömmel tölt el az a tudat, hogy hozzájárulhattam ahhoz, hogy mától nyugodtan alhass.:)
XXX 2010-09-08 08:29:57
YYY! Nem akarsz tőlem semmit? Akkor megnyugodtam. De akkor ne is várj cserébe semmit. :)
YYY 2010-09-08 08:12:16
XXX!
Eszemben sincs titkolózni, de remélem nem gondolod, hogy majd ide kiírom az összes személyes adatomat a te kedvedért? Ha meg ennyire türelmetlen vagy, akkor így jártál. Miből gondolod, hogy akarok tőled valamit, egy szóval sem említettem ilyesmit.
Egyébként meg mihez kell 100 levélváltás? Ha tudod, akkor kevesebből is tudod, ha meg nem, akkor az 1000 is kevés.:)
Y 2010-09-08 08:02:03
Léna! Mit akartok ti Orvostól?
Azonkívül, hogy megszámolja a helyesírási hibákat, a légynek sem árt.
léna 2010-09-08 03:19:02
orvos töketlenevics,másik neveden is irtál " neduddgi ".Pár napig hagytalak mocskoskodni,de megint idetoltad a pofád helyesirási hibákat keresni.Találtál tityi-nél 16-ot tanár úr. Most figyuzz szarpofájú.Megvan a neved,cimed,akarod,hogy ide kiirjam? Tudod van egy fantasztikus szuper programom és az intern.szolg.-nál jegyezve van mindenki.Akarod nagyon,hogy megfingassalak? Páran nagyon örülni fognak neked.
XXX 2010-09-07 22:37:12
YYY! Szóval titkolózol?
Úgy a 100. levélváltás környékén már tudnám, hogy ki vagy. De nem biztos, hogy lesz ennyi levélre türelmem.
Ha akarsz tőlem valamit, akkor igyekezzél, mert nem ígérem, hogy mindig itt leszek.
YYY 2010-09-07 22:13:19
Tanúsíthatom, hogy XXX nem saját magával feleselget, hanem velem.
XXX! A világért sem szeretnélek megsérteni, de ha nem csal az emlékezetem, akkor te "akaszkodtál rám", mégpedig emígyen:
XXX 2010-09-06 16:02:39
YYY ! Azt hiszem, hogy csatlakozom hozzád . :)
De ha szabadulni akarsz, semmi akadálya, hallgatok, mint a sír. De kirúgni azt nem hagyom magam, még tőled sem.
Kis kíváncsi. Nem félsz, hogy hamar megöregszel?
XXX 2010-09-07 22:04:11
Most sokan azt hihetik, hogy valaki szórakozásból feleselget saját magával.
Pedig nem így van. Ez az YYY valahogy "rám akaszkodott" és most nem tudok szabadulni tőle.Jól kirúgnám már, de kíváncsi vagyok rá. :)
YYY 2010-09-07 21:48:02
Én meg a nemválaszolást.:)
XXX 2010-09-07 21:38:02
Ok, akkor elkezdem a hallgatást. :)
YYY 2010-09-07 21:35:49
XXX!
Semmi. Max. nem válaszolok.:)
XXX 2010-09-07 21:15:09
YYY! El kell ismernem, hogy jól csűröd-csavarod. :)
De most teszek egy próbát. Mi fog történni, ha nem szólok hozzád? :)
YYY 2010-09-07 21:03:20
XXX!
Azt mondasz, amit akarsz. Gondolatszabadság van.
Mondtam egy szóval is, hogy ismerjük?
(Persze a gondolatszabadság rám is vonatkozik.)
XXX 2010-09-07 20:28:30
YYY!Most erre mit mondjak? Honnan ismerjük mi egymást? :)
YYY 2010-09-07 19:38:11
XXX!
Az az én szokott helyem, nem a tiéd.
Ez az összekeverés vajon hogy ugrott be neked? Érdekes.
Egyesek szerint az én salátámért érdemes még ilyen messzire is elmenni.:)
XXX 2010-09-07 19:10:32
Kedves YYY ! Nekem az Arab-félsziget nem a szokott helyem. Véletlenül nem tévesztesz össze engem valakivel ?
Bár egy jó salátáért képes vagyok messzire is elmenni . :))
orvos orvosovics 2010-09-07 18:27:38
tityi, én meg inkább sajnállak, habár szintén jól szórakozom is azon, hogy egy ilyen rövid szösszenetbe hogyan vagy képes 16 helyesírási hibát bepréselni.
Nyugodtan "vázolhatod" magadat is. Először talán a tükör előtt, ha kérhetjük.
tityi 2010-09-07 18:23:29
Hogy Ti milyen húgy,agyú emberek vagytok!Magatokat vázoljátok már egy kicsit, lehessen tudni kik vagytok ! Milyen jelzőkkel lehet illetni bennetek,mert rajtatok még a nyomda festék sem fog ,azt észre vettem !Igaz néha jót nevetek azon a ,sok idétlen hozzá szóláson amit irtok,úgy vélem kifordultok önmagatokból !
Y 2010-09-07 12:14:57
Mekkora pinájuk lehet ezeknek! A pótkocsis kamion simán megfordul benne.
Ja és nem csak egy bontott csirkét tudnak az üzletből kihozni a pinájukban, hanem egy fél marhát.
xyz 2010-09-07 11:48:37
Igen, persze sajnáljuk....
De nem most volt csakratisztításon Indiában, ahol azokat a csodálatos kendőket vásárolta? Ja, és nem Ő nevetett az egészséges "gebéken"? Együtt érzünk....
YYY 2010-09-07 11:35:57
XXX!
A szokott helyen. Valahol az arab félszigeten .:)
XXX 2010-09-07 10:27:25
Lacó! Kiből lesz életed utolsó marhapörköltje? Györgyiből, vagy Mariannból? :))
Lacó 2010-09-07 10:12:59
Azt hiszem én is vega leszek,...de előtte azért megbirkózok egy jó adag marha pörkölttel. :DDDD salátával. Mikor is fizeti be azt a pár milkót Györgyi?
XXX 2010-09-06 22:18:42
YYY! Hol vagy található? Mennék én is a salátára. :)
YYY 2010-09-06 21:40:22
XXX! Csatlakozhatsz. Isteni salátát csináltam ma. A hurka a nyomába sem léphet. Tudod hol vagyok található?
hmm 2010-09-06 19:59:55
Lehet, hogy csak nem kéne annyit zabálni...
XXX 2010-09-06 16:02:39
YYY ! Azt hiszem, hogy csatlakozom hozzád . :)
neduddgi 2010-09-06 15:13:39
b+ ez a retkes zsidó mangalica éljen egészségesen és fizessen adót ne a mi adónkból éljen meg a mi adónkból gyógyítsák miközben qva sokkal sáros az adóhivatalnak
az ilyet nem sajnálom. késsel faragni lehet róla a tokaszalonnát. nyáron a napon biztos minden lukán folyik kifele a büdös zsír.
broáffff
Rissza55 2010-09-06 14:43:47
Kiábrándító, hogy milyen érzéketlen emberek vannak. Egy embertársunk küzd komoly egészségügyi problémákkal. Igen, túlsúlyos, igen, kora miatt is veszélyeztetett. Talán nem ennyire, talán nem ezért, de más nem, csk Ő? De hogy "hurka-gyurka"... Kiméletlen hülye pojáca, aki ilyenkor poénkodik. Emberek, észnél vagytok?

373371
andi 2010-09-06 14:05:15
orvos bohocovics nem tudod felfogni,hogy senki nem kiváncsi az izléstelen megjegyzéseidre. Gusztustalan kiherélt disznó.
orvos orvosovics 2010-09-06 13:20:47
Lang "hurkagyurka" Györgyi nem hisz a betegségekben? Akkor miért közlekedik kerekesszékkel? Álljon fel és járjon!
Ja, hogy akkor az APEH-be is be kéne mennie elbeszélgetni a 150 milliós adótartozásáról...
YYY 2010-09-06 12:44:14
Jó étvágyat hozzá!
Én mától vega leszek.:)
XXX 2010-09-06 09:20:45
Az üzletekben jelentkező iszonyatos mennyiségű húsárunak két oka lesz. Egyrészt a halott nem zabál többet, másrészt belőle is húsárú készül. :)
Magusz 2010-09-06 08:29:38
Várható volt, hogy az óriási súlyfelesleg előbb-utóbb komoly egészségügyi problémákat fog okozni
XXX 2010-09-06 08:23:49
Ha egyszer valamelyik közülük meghal,- bár én nem szeretném, - iszonyatos mennyiségű, bizonytalan eredetű hurka és kolbász fog a hentesüzletekbe kerülni. :)

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS

Te készülsz valamilyen óvintézkedéssel a nagy mínuszok ellen?

Igen, beszereztem pár szükséges dolgot
Nem, szerintem túl van lihegve a téma, végül is tél van
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!