Gúnyolják a Dzsudzsák-Zimány párost
...a nemrégiben a dagesztáni Anzsi Mahacskalához szerződő focista, Dzsudzsák Balázs és Zimány Linda szerelmét parodizálta ki.
Az m1-en tegnap este volt látható, a Szálka – avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán című műsorban, Nacsáék egy Napló-riporton keresztül, Vujity Tvrtko karakterének segítségével mutatták be a sztárpár egy napját Dagesztánban.
A térségben éppen polgárháború dúl, szétlőtték a plázákat. Láthatjuk a bankot, ahonnan Dzsudzsák reggelente telepakolt sporttáskákban veszi fel azt a pénzmennyiséget, amelyet Linda a nap folyamán elkölt. A modell számára láthatóan nehéz a beilleszkedés.
Mivel a bevásárlóközpontokat szétlőtték, így csak nehezen tudja elkölteni szerelme pénzét. Közérzete egyre romlik, ezért egy moszkvai plázában kezelik. Az eladók szerint állapota minden egyes elköltött millióval javul. Eközben Dzsudzsákot a bank értesíti: egyenlege 150 millió forint alá csökkent.

A paródiában Bagi Iván alakította Zimány Lindát, a humorista lapunk munkatársának azt mondta: szerették volna egy olyan sztárpár életét bemutatni, amely szinte hollywoodi körülmények között él.
"Zimány Lindát nehéz volt megformálnom, mert az ő világa és az én világom egyetlen ponton sem metszi egymást. Nagyon ki kellett magam üresíteni, különben nem tudtam volna megjeleníteni a karaktert" – mondta lapuknak Bagi Iván, aki hozzátette: senkit nem akartak megbántani.
"Nyilván mindenkinél azt figurázzuk ki, amely a legjellegzetesebb, a többség pedig ezeket a dolgokat képzeli róluk. Balázsnak tudtommal van humora, de hogy Linda mit fog hozzá szólni, arról fogalmam sincs. Szerintem ezen nem kell megsértődniük, hiszen ha ők boldogok, és valóban szeretik egymást, akkor hogy ki mit gondol, egyáltalán nem számít" – tette hozzá Nacsa Olivér.
Természetesen Zimány Lindának is szerettük volna elmesélni a paródia tartalmát, de lapzártánkig nem értük utol.
(Forrás: Bors)





KOMMENTEK:
véletlenül közzé akadjon a szerelmes lady klitorisza!!
Ő nem Dzsudzsi pénzére hajt, hanem érzelmileg kötődik hozzá.
Zimány Linda egy végtelenül mély érzésű,őszinte érzésekkel megáldott lány, aki akkor is belezúgott volna Dzsudzsákba, ha történetesen Balázs BKV ellenőr lenne. Ugye, mindenki maga elé képzeli, amint a jegyeket bérleteket elkérő Balázshoz lép Linduska és visszafogott hangon randit kér tőle:)
Éljeneke a Dubaj kurvák!
Sajnos ismerőst tudok aki volt olyan hülye h. elmesélte h. "pincérkedni" megy ki hollandiába kb. 2 hétre és tisztán hazahoz 800ezret ,és az öltözetét meglátva mindenki első gondolata aki nem is ismerte h. hát ez tuti nem pincér...ez csak duma..és a végén kiderült h. a hölgyemény Hollandiában egy kirakatban ücsörgött mint ribanc
Csak mert őket jó pénzért kefélik ti meg fillérekért szívtok a munkahelyen? :)
Amúgy legyünk racionálisak kit zavar, hogy pket a Maldiv szigeteken vagy Dubaiban kefélik..
A pénz részét hazahozza, így bevétel az országnak, mert itthon költi el..
A lányok legalább sok pénzt hoznak az országnak és ti? :)
Nemzetközi qurvák.
Kérkednek a vagyoni helyzetükkel, a megszerzett javakkal, ami egy ilyen szegény országban, ahol alig 150 ezerért dolgoznak, egyetemet végzett köztisztviselők- meglehetősen unszimpatikus.
Röhejes volt, Horváth Éva amikor egy böhöm LV táskát cipelt egy apró laptáska helyett egy esélyivel kombinálva....
Meg ez a nő is röhejes a görbe orrával.
SZÓLJ HOZZÁ!